Leváltják a katolikus kántorból lett transzvesztitából lett zsidó vezetőt

/ 2014.07.10., csütörtök 15:00 /

Tordai Péter, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) vezetője a közeljövőben összehívja a hitközség elöljáróságát, hogy felfüggesszék Schwezoff Dávid, nemrégiben megválasztott ügyvezető igazgatót azután, hogy múltjáról pikáns dolgok derültek ki – írja a Népszabadság.

Ahogy azt az Válasz.hu is megírta, Zoltai Gusztáv 35 éves utódja katolikus kántor és transzvesztita előadó volt korábban. (A Tudózsidó.com nemrég hírt robbantott Schwezoffról, aki úgy tűnik, hogy egy időben az evangélikus vallás iránt is érdeklődött.) Carol Hore Mohn néven lépett fel, többek között az Angyalbárban és a szlovákiai Apollon Gay Clubban.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke ezt követően levelet írt Tordai Péterhez, a BZSH elnökéhez, amiben azt kéri, hogy azonnal hívja össze a hitközség elöljáróit, és a testület függessze fel Schwezoff Dávidot tisztségéből. Heisler szerint a nyilvánosságra került tények Schwezoff múltjáról oly mértékű biztonsági kockázatot jelentenek, ami a milliárdokkal gazdálkodó ügyvezető igazgató tisztségében tűrhetetlen. A küldöttek számára készült bemutatkozásában szó sem volt ilyesmiről, magát azzal ajánlotta, hogy pénzügyi területen és szervezetfejlesztésben szerzett évtizedes vezetői tapasztalatait kívánja kamatoztatni a poszton.

A Népszabadság úgy tudja, hogy Schwezoff indulni kívánt a Mazsihisz ügyvezetői igazgatói posztjáért is.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.