LMP: a kiszolgáltatottságra építő hatalom önkényuralmat valósít meg

/ 2013.03.15., péntek 14:40 /

Az LMP parlamenti képviselői csoportjának vezetője szerint az emberek kiszolgáltatottságára építő hatalom „önkényuralmat és zsarnokságot" valósít meg, és akkor sem lesz sikeres, amikor az ország függőségén próbál enyhíteni. Schiffer András erről az LMP március 15-i budapesti rendezvényén beszélt.

Schiffer András és Vágó Gábor   Fotó: MTI - Marjai János

A párt eredetileg „Ide veled régi bringánk!" címmel tervezett egész napos ünnepségsorozatot, de a kedvezőtlen időjárás miatt a kerékpározás elmaradt, miként lemondták az LMP és a 4K! délutánra meghirdetett közös performanszát is.

A Pilvax kávézóban tartott megemlékezésen, néhány tucatnyi egybegyűlt előtt Schiffer András arról beszélt, hogy a 12 pont nyomán születtek meg azok az áprilisi törvények, amelyek fordulatot hoztak Magyarország életében. Az áprilisi törvények és az 1848-as követelések eltörölték a feudális viszonyokat, fontos változás volt az államszervezet működésében, megtették az első lépést a polgári szabadságjogok garantálása érdekében - emlékeztetett.

1848-ban kimondták a közteherviselést, vagyis azt, egy polgári országban nem lehetséges, hogy a közterheket egyenlőtlenül róják ki - hangoztatta a képviselő, hozzátéve, ekkor tette meg Magyarország az első lépést afelé, hogy felszabaduljon a nagybirtokrendszer uralma alól. Ma viszont a kormány felrúgta a közteherviselés elvét, a szegények zsebéből „lapátol át" rengeteg pénzt gazdagok zsebébe és olyan politikát folytat - az elődei nyomán - amely a nagybirtokrendszer uralmát erősíti - sorolta bírálatait.

A '48-as államszervezeti átalakulás üzenete: a hatalom egy polgári demokráciában mindig osztott - jelentette ki. Ma viszont olyanok vannak hatalmon, akik a hatalom korlátlanságában hisznek. Egy ilyen országban senkinek a vagyona és a jogai nem lehetnek biztonságban - tette hozzá.

1848-49 fontos tanulsága, hogy az ország függetlensége és a polgárok szabadsága, illetve egyenjogúsága nem állítható szembe egymással. Az emberek kiszolgáltatottságára építő hatalom „önkényuralmat és zsarnokságot" valósít meg és akkor sem lesz sikeres, amikor az ország függőségén próbál enyhíteni - hangsúlyozta. Magyarországnak olyan politikára van szüksége, amely egyszerre szerződik az ország függőségének és az ott élők kiszolgáltatottságának csökkentésére - zárta szavait.

Képviselőtársa, Vágó Gábor a 12 pontot olvasta fel, arra kérve az egybegyűlteket, mindenki döntse el, hogy azok közül melyek aktuálisak. A jelenlévők a pontok közül többet is hangos tapssal fogadtak. A képviselő szavai szerint a márciusi ifjak azt képviselték, hogy egyszerre akarnak szabadok és függetlenek lenni a lelkükben és politikai szinten is.

Végül felolvasta a márciusi ifjak névsorát, többüknél hozzátéve, hogy 1848-ban hány éves volt. Mint mondta, mostanában a fővárosi utcákon gyakran találkozik hasonló korú ifjakkal, akik szintén azt gondolják, „nem szabad annyiban hagyni, ami most történik". Tisztelet a bátraknak, az eleinknek és a kortársainak is - mondta Vágó Gábor.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.