Ma már nem lesz bizarrabb: előkerült Dózsa László Anettkás interjúja

/ 2016.11.08., kedd 17:30 /

A plakátügy főszereplőjének nemcsak 56-ról vannak színes élményei, hanem a gruppenszexről is.

„Volt egy házibuli nálam, és valahogy úgy alakult, hogy a kollégáim elmentek játszani a Vígszínházba, Madách Színházba, ide-oda-amoda, nagy buli volt. És ott maradt ez a hét csaj. Hét! […] Állati aranyosak volt, összesúgtak, és azt mondták, velem akarják tölteni az éjszakát. Nekem soha olyan gyönyörű éjszakám nem volt. Egyik nedvesebb volt a másiknál.” A folytatást inkább hallgassák meg a videóban, mert polgári lap lennénk.

Előkerült Dózsa László színművész interjúja, amit még a szép emlékű Budapest TV-ben adott a még szebb emlékű – az interjú során egy falatnyi ruhát sem viselő – Anettkának. És legyenek nyugodtak, ez a hét (HÉT!) nő, olyan kielégülten távozott Dózsa László lakásáról, hogy soha nem felejtették el a nagy természetű férfi nyújtotta élményt.

A becses médiatörténeti relikviának a Pruck Pál fényképe körüli vita adja az aktualitását, ebben a vitában ugyanis a korszakot kutató neves történészek, Rainer M. János és Eörsi László, valamint a fényképet névaláírással ellátó korabeli fotós állításával szemben áll Dózsa Lászlóé, aki azt mondta az 1956-os Emlékbizottságnak, hogy ő szerepel a kiskamasz forradalmárt ábrázoló híres fotón, amelyből az évfordulóra plakátokat készítettek.

És mára ez a mellékes részletkérdésről szóló vita olyan csúnyán eldurvult – legutóbb már az egyik érintett történészről jelent meg kompromat anyag – és ez a vicsorgás, ez a körkörös dehonesztálás annyira méltatlan a forradalom és az egykori forradalmárok emlékéhez, hogy feloldásként tényleg sokkal szórakoztatóbb Dózsa László gruppenszexes történeteit hallgatni. Látszik, hogy egy örökifjú pesti sráccal van dolgunk, aki már kamaszkorában ruszkikat ölt, kivégzőosztag elé állították, élve eltemették, de ezt is túlélte, és aztán ugye, amikor felcseperedett, a hálószobában legalább akkora szuperhős lett, mint a vértől iszamos pesti körutakon.

Talán nem ő a forradalom napjainak legprecízebb, legmegbízhatóbb szemtanúja, de a legjobb sztorijai tuti neki vannak.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Fidesz-csapda a Jobbiknak – ezt benézte az Állami Számvevőszék?

Az Állami Számvevőszék 662 millió forintos büntetés kivetésével a választások előtt a Jobbik ellehetetlenülésével fenyegető lépést tett. A politikai szándék világos, a jogi megalapozottság viszont gyenge lábakon áll. Részletes háttér a csütörtöki Heti válaszban.

Mértéktartást! – üzeni a rendszerváltás arca

„Egyik tábor sem szereti a rendszerváltást” – állítja Kónya Imre. Miután a német államfőtől a múlt héten kitüntetést vett át, az egykori MDF-frakcióvezető arról is beszél, mi nem tetszik neki a Fidesz kormányzásában. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Az élelmiszer a legjobb ajándék

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR gyűjtése keretében tartósélelmiszereket lehet adományozni a nélkülözőknek karácsonyra.