Makó és Jeruzsálem

/ 2011.01.05., szerda 07:39 /
Makó és Jeruzsálem

"Nem vagyok egészséges, de dolgom van még. Addig élek, ameddig dolgozom" - mondja a 75 éves Makovecz Imre. Az építész elárulta, miként mentette meg cégét a csődtől, s hogy miért nem haladnak az építkezések a vörösiszap által elöntött településeken.

- Nem bánta meg, hogy hallgatott édesapjára, és eredeti terveivel ellentétben mégsem festőnek állt?

- Már miért bánnám?

- Nem kapná meg, amit építészként gyakran: hogy a formai bravúrok a funkcionalitás rovására mennek.

- A kritikákban nem ez a lényeg, s a festészetben ugyanaz van, mint más területen. Csontváry Kosztka Tivadar sem kell a liberálisoknak. Nekik a fehér négyzet kell.

- Mi baj a fehér négyzettel?

- Semmi. Egy ruszki festő nagyszerű találmánya, aki azt mondta, hogy a fehér négyzeten világosan átsugárzik a szellemiség. Végső soron az a fehér négyzet szülte a Bauhaust is. Csak engem a Bauhaus sosem foglalkoztatott.

- Pedig amikor egyetemista volt, az volt a divat. Direkt lázadt ellene?

- Nem, mindenesetre már az egyetemen igyekeztem eleven tervekkel előrukkolni. Az egyik tanár közölte is, hogy nem fogja korrigálni a munkáimat, ha ilyeneket hozok. Akkor is olyanokat vittem. Végül értékelte a nyakasságot, nem vágott ki, csak nem ötöst adott, hanem négyest. Minket még a Horthy-rendszerben kinevezett tanárok oktattak. Tudtak viselkedni, s tudták az ellenszerét a Rákosi- és Révai József-féle ideológiának is, igyekeztek megismertetni a hallgatókat a világgal. Weichinger tanár úr, amikor látta, hogy a Bauhaustól eltérő terveket rajzolok, szólt, hogy menjek be hozzá. A nyilvános könyvtárban nem lehetett ideológiai szempontból elhajlónak minősített könyveket tartani, a tanszékiben viszont, ahová a hallgatók nem juthattak be, megvoltak az érdekes kiadványok. Így ismertem meg például az amerikai Frank Lloyd Wrightot. Be kellett borítanom papírral, hogy ne nagyon lássák, mit olvasok, ezt is a tanárom javasolta. Kulturált, európai szintű elmék tanítottak, nekik köszönhetően még a diktatúra ellenére is könnyebb volt a hajlamainknak megfelelő tartalmakat megtalálni, mint a maiaknak.

- A hajlam honnan volt? Számított, hogy Zalában töltötte a gyerekkorát, s onnan a népi irányultság?

- Jól hangozna, de a korrekt válasz az, hogy fogalmam sincs. Többen eljutottak ugyanarra a látásmódra egészen más háttérrel. Antoni Gaudí, Medgyasszay, Lechner, Kós Károly... Formailag eltérő épületekről van szó, de a szellemiség ugyanaz. Meggyőződésem, hogy ez a jövő. Vagy ha nem, akkor katasztrófa jön - nem csupán az építészetről beszélek, hanem a mentalitásról. Kós Károly már európai hírű építész volt Trianon idején, az utolsó mozdonnyal ment haza, amit a románok elvettek a magyar államtól. Lebukott a sötétbe, a Varjúvárban élt, vállalta a református egyház világi vezetését, gyümölcsfaültetésre tanította a helyieket, s mégsem vált megkeseredett öregemberré. Egyszer elmentünk hozzá a kolozsvári házába Csete Gyurival. Kint ült egy nyugágyban, kockás pléddel betakarva. Kérdeztük: mit csinál itt, Károly bácsi? "Nézem, hogy nő a fű." Nyugodt, tiszta szellemű, áldozatokra kész, az emberekre nyitott bölcs ült ott. Amikor meghalt, Csete Gyurival elmentünk a temetésére is. Már eresztették le az öreget a Házsongárdi temetőben, amikor vagy negyven varjú jelent meg a sír fölött, veszettül károgva.

- Igaz, még csak 75 éves, de önnek mintha mégsem sikerült volna lenyugodott, kockás plédes öreg bölccsé válnia.

- Hát nem. Ücsörögjek és nézzem a szőnyeg mintázatát? Egy héten belül meghülyülnék. Addig élek, ameddig dolgozom. Persze csökken az energia, az agy is kopik, lehet, hogy egyszer csak kénytelen leszek abbahagyni, de egyelőre eszem ágában sincs. Igaz, nem vagyok egészséges, de dolgom van még. Makón például be kell fejezni a fürdőt. Jövő ilyenkor talán meglesz.

 

- S régi nagy álma, Budapesten a felső-krisztinavárosi templom megépítése mennyi idő lenne?

- Tíz év. Legalább. De fel kellene építeni. Szégyen, ahogy az Apor Vilmos tér ma kinéz. Annak a borzadálynak a helyén, amely ott éktelenkedik, és diszkótól kezdve volt már minden, egykor úgy tervezték, templom áll majd. Azért is szívügyem ez a terv, mert ott voltam elsőáldozó. Tízéves koromban romokban hevert a város. Tele volt halott apák emlékével, akik a fronton maradtak, árvák tömegeinek nem volt mit enni, ha krumpli akadt, az már csodának számított. Minket, gyerekeket Hermann tisztelendő úr arra használt, hogy szétosszuk a ruhákat, adományokat. Egyszer elküldött a csendőrkaszárnyába, hogy hozzak egy kardot - az udvarán ugyanis kupacokban hevertek a szablyák. Sikerült is összeszednem egy szép, aranyozott darabot. Nem tudtam, mire kell. Vasárnap a nagymise után kiderült: az atya fölállított minket az oltár előtti lépcsőre, és mindnyájunkat, úgy húsz gyereket, lovaggá ütött.

- Mintha a katolikus egyházzal való kapcsolatát mégsem a kölcsönös bizalom jellemezné - az említett templom részben szintén az egyház ellenérzései miatt nem valósult meg.

- Egyetlen emberrel nem megfelelő a kapcsolatom: Erdő Péterrel. Vele tíz évig dolgoztunk együtt a piliscsabai katolikus egyetem épületein, nem minden feszültség nélkül.

- A Stephaneumról még Jelenits István is megírta, hogy nem katolikus épület.

- Konkrétan azt mondta a gyerekeknek az egyetemen, hogy a Stephaneum ellenére azért még lehetnek keresztények.

- Fájt?

- Azért fájt, mert Jelenitset rendkívül sokra tartom, tisztelem, szeretem, és nem értem, hogy a túlzott lojalitáson túl mi értelme volt ennek a mondatnak. Már az Erdő Péter felé megnyilvánuló túlzott lojalitáson túl.

- Mondjuk az, hogy az ezoterikus látásmód, amelyet ön képvisel, körforgásokban, újjászületésben gondolkodik, s ez ellentétben áll a katolicizmus egyenes irányú üdvösségkeresésével.

- Milyen szobrok is vannak ott középen, magas lábazatokon? Szentek szobrai. Másrészt ugyanolyan szívesen tervezek templomot katolikusoknak, mint reformátusoknak, evangélikusoknak. Mindegyik ugyanarról szól. A megváltó Krisztusról.

- Zsinagógát is tudna tervezni? Ott Krisztus nem tényező.

- Természetesen tudnék. Az unitáriusoknak is terveztem templomot - számukra is csak a Jóisten van.

- És az ön számára?

- Isten léte evidens. Nézzen meg egy falevelet! Hogyan lehet ilyet tervezni? Szimmetrikus minden, s mégis egyedi. Milyen szellem az, amely mindezt fenntartja és kormányozza? Mert a rendszer működik. Hacsak le nem téped a levelet, az örök törvények szerint nő meg. Jelen van egy állandóan megújuló, kreatív, felfoghatatlan színvonalú, befoghatatlan méretű világ, amely nem valahol van, hiszen én is belőle vagyok. Meg maga is, ahogy a kutya, a hernyó, a lepke, a felhő meg minden létező. Mindig fölfele mutogatunk, amikor a Jóistenről beszélünk, ami mókás, mert közben Ausztráliában is fölfele mutogatnak, ami ugye épp az ellenkező irány. Pedig ha Istenről beszélünk, körbe kellene mutatni. Ott van mindenben, bennünk is. A szeretetben, amely a kapcsolatkeresés előszobája, egyben szülőszoba is: ott, és csak ott születik a megismerés. Intellektuális megismerés ugyanis nem létezik. Abban benne van az ítélet, a tetszik-nem tetszik. A szeretet az egyetlen hatékony megismerő erő. Amikor megszűnik a tetszik-nem tetszik kettőssége, és őszintén érdekel, amit, akit látsz, akkor vagy képes a megismerésére. Azaz, ha szereted. Ez nem hit-, hanem ténykérdés. Annyira evidens, hogy én nem is hiszek. Csupán nem vagyok vak. Azt viszont, aki erre a valóságra rányitotta a szemünket, úgy hívják: Jézus Krisztus.

- Karácsonykor ment misére?

- Természetesen. Előző héten meg összejöttünk barátokkal, olyan adventi énekeket daloltunk, mint az Ó jöjj, ó jöjj, üdvözítőnk, közben ettünk-ittunk, nem volt semmi ájtatoskodás, de hadd legyen advent, várakozás, mert mi lenne méltó az ünneplésre, ha nem az, hogy megjött a Megváltó. Engem legalábbis a megváltás ragad meg legerősebben a betlehemi történetben. Született egy ember, akit a magatartása miatt a korabeli módszerrel fulladásos halálra ítéltek, majd eltemettek, de feltámadt. Lukács írja, hogy átjött a falon, negyven nap múlva pedig felvitte a tanítványokat egy hegyre, és a szemük láttára ment a mennybe. Minden természeti törvény fölött állt tehát, ami alapvetően változtatta meg a föld és az ég kapcsolatát. Összekötötte egymással a kettőt. Az én építészetemben is ez a legdöntőbb kérdés. Ami alul van, az olyan legyen, mintha a földből nőtt volna ki, ami fölül, az pedig mintha az égből ereszkedett volna alá. Ez a helyzet a Stephaneum esetében is. Nehéz alszerkezet, két ferde kupola. Ennek egyébként akusztikai oka van. Hagyományos kupola alatt a hang összevissza verődik, itt meg tökéletes az akusztika. Csak épp nem ezzel foglalkoznak az épület kapcsán, hanem az extremitással, mondván, egy katolikus építmény mértéktartó, fehér, egyenes, nem ilyen. Ezt egyes egyházi szereplők - messze nem mind - ősmagyarnak, gnosztikusnak érzik.

- Tán nincs igazuk?

- Annyiban igazuk van, hogy mindig is fontos volt számomra a népművészet. Ha nem is olyan módon, mint Kodálynak vagy Bartóknak, Lechnernek vagy Medgyasszaynak - nem emelném magam ilyen óriások társaságába -, de nagyon fontos. Ha Bartók nem ül a szekér aljában, és nem gyűjt, ha nincs a Kodálymódszer, akkor ma nem lenne Muzsikás együttes. Lenne helyette a nemzetközi semmi. De már hogyan is állna ellentétben a nemzeti, népi múlt és szellem élő valósága a keresztény hittel vagy akár a katolicizmussal? Gaudí, mielőtt meghalt, azt mondta: "A Sagrada Família maga a katalán nép. Ha nem folytatjátok, megdöglötök." Folytatják, ma is építik, idén pedig a pápa bazilika rangjára emelte az épületet. Ennyit arról, hogy lehet-e katolikus, ami népi és egyedi.

- Ha minden épülete szakrális, akkor mindegy is, hogy épp templomot vagy uszodát épít?

- Csak majdnem mindegy. A csíkszeredai templom közepén van egy üveg felülvilágító, az alatt az oltár, a fény onnan jön, ahonnan a négy angyal is néz lefelé. Az egész az átváltozásról szól; arról a pillanatról, amikor a kenyérből test lesz, és a borból vér. Még ha az épület maga egy uszoda esetében is hordoz szakrális tartalmat, ilyesmiken ott nem kell gondolkodni. Azon viszont igen, hogy a város szövetéből ne lógjon ki az épület. Amikor egy kétemeletes kisvárosba bevitték a tízemeletes paneleket, őrjöngtem. Az nem építés, hanem a legdurvább rombolás. Budapesten is ez történt. A legnagyobb bűnt a város ellen persze akkor követték el - nevesítve: a megérdemelt jussát túl későn, idén elnyert SZDSZ és Horn Gyula -, amikor visszamondták a világkiállítást. Láttam Sevillában, mit jelenthet az expó egy város életében. Andalúzia elmaradott térség volt, iszonyatos pénz, infrastruktúra ment oda, hogy a környéket elérhetővé tegyék a világ számára. Ma Budapest sem így nézne ki, ha megvalósul a világkiállításunk. De lefújták, és fejlesztés, tatarozás helyett az lett, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Kodály köröndig eladták a palotákat. Agyrém.

- Most majd tehet az agyrémek ellen. Egy hónapos sincs a hír, hogy tagja Tarlós István városarculati tanácsadó csapatának.

- Tényleg? Erről még nem is hallottam.

- Pedig Finta József, Zoboki Gábor, Ráday Mihály neve mellett az öné szerepelt a lapokban. Vegyes társaság.

- Tarlós István boldogan használja a közismert liberálisokat. Bojár Iván András, aki úgy gyűlöl engem, mint zsebben a kutyagumit, az V. kerület magas házainak referense. Nem tudom, mire jó ez, talán hatalomtechnika, s mint ilyen, lehet, hogy értelmes lépés, de olyan nagyon nem örülök.

- Nehezére esne együtt dolgozni mondjuk Fintával?

- Eléggé. Tudni kell, hogy Finta Jóska, mielőtt a nagy szovjet házgyárakat behozták volna Magyarországra, kapott két jelentős szállodamegrendelést az államtól. Úgy, hogy a hotelszárnynak panelből kell lennie. Megcsinálta. A hatalom meg azt mondta, lám, milyen szépek is ezek a panelek. Ennek örömére behozták az 53 négyzetméteres tömeglakásokat.

- Ön elvből nem épített volna panelt?

- Nem én. Úgy vacak, ahogy van. Hőszigetelése semmi, a hangszigetelése meg olyan, hogy ha az alattad lakó bekapcsolja a tévét, eldöntheted, érdemes-e neked is.

- Nem is kényszerült nagy kompromisszumokra. Sárospatakot például még az antivilágban építette tele szocreáltagadó épületeivel. Hogyhogy nem ütközött ideológiai-pártállami akadályokba?

- Jóban voltam a párttitkárral és a tanácselnökkel is. Amikor például elkészültem a művházzal, elterjedt, hogy Aczél elvtárs akarja megnyitni. Grósz Károly volt a megyei párttitkár, én meg jelentkeztem nála. "Mit akar tőlem?" - kérdezte a maga nyers modorában. Elmondtam: tiltakozom az ellen, hogy Aczél nyissa meg a művházat. "Ki nyissa meg?" - vakkant oda Grósz. Mondtam neki, hogy Pozsgay Imre. K-vonalon hívta egyből, rögtön el is elintézte. Pozsgay azt mondta a megnyitón: mindenféle szervezet létjogosultságát meg lehet kérdőjelezni, de a magyar népét soha. A nyolcvanas évek elején tehát más volt már a légkör, mint a hatvanas-hetvenes években. Dolgozhattam, akkor is, ha mindenki tudta, hogy olyan messze vagyok a marxizmustól, mint Makó Jeruzsálemtől.

- Korai épületeiről is lerí ez. Hogyhogy nem kaszálták el?

- Ahol kezdtem, ott a kasza már nem fogott. A Szövterv jelentéktelen irodájában rajzoltam kocsmákat. Nem vágytam karrierre. Arra, hogy osztályvezető vagy más főelvtárs váljon belőlem, semmiképp. Házakat akartam építeni. A hatvanas-hetvenes években persze nehezebb volt, pénz híján voltunk három gyerekkel, a lakásunkat az apósom jóvoltából kaptuk, ők kisebbe költöztek, mi meg be az övékbe. Ott nőttek fel a gyerekek, ma is ott lakunk.

- Jól értjük? Makovecz Imre nem organikus Makovecz-házban él?

- Nem. Azaz csak félig. Az irodám saját tervezésű, a fél életem pedig mégiscsak itt élem.

- Ahol most is ugyanolyanok az állapotok, mint év elején. Akkor viszont arról szóltak a hírek, hogy csődben van.

- Az év elején még tényleg úgy állt a dolog, hogy megszűnik az irodám. Aztán nekiálltam keményen dolgozni, és kihúztam a céget a csődből. Az APEH fölszámolta, de most megint létezik. Még az is belefért, hogy a Kós Károly Egyesülés többi tagjával Felsőzsolcán az árvíz után egy garast sem kértünk a tervekért. Hetven házban már laknak. Van ott egy öreg cigányasszony. Amolyan minden lében kanál. Kapott egy kétszobás, összkomfortos házat. Amikor a kollégáim felkeresték, épp a konyhában kavargatott. Megkérdezték, mit csinál. Azt mondta: azt még csak tudom - főzeléket a gyerekeknek -, de hogy hol vagyok, a mennyországban-e, abban már nem vagyok biztos. Ez a siker, nem a sok pénz. Devecseren és Kolontáron viszont a jogászkodás és az önkormányzatiaskodás olyan helyzetet teremtett, hogy nem tudtunk úgy haladni, ahogy kellett volna. Jöttek a bankok is. A vörösiszappal együtt eltúrt házak közül jó néhányon jelzáloghitel volt. Erre közölték, hogy a hitelt akkor ők most ráterhelik a készülő házra. Erre csak annyit kérdeztem egy lakossági fórumon: fejsze nincs otthon? Ez lenne az adekvát válasz erre, semmi más. A bankok végül visszahúzódtak, de a helyiek megtámadják a kárbecslést, nem egyértelmű, hogy kinek mekkora ház jár, ezért lassabb a folyamat. Nem a kormányon múlt mindenesetre, hogy Kolontáron még mindig nem állnak új házak. Fordulatokkal teli év volt tehát ez a hetvenötödik. Nem vénembernek való.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.