Masírozni szabad

/ 2017.04.26., szerda 14:48 /

A miniszterelnök húsvéti interjúja után értelmiségiek meglehetős határozottsággal fejtették ki ellenvéleményüket. Volt már ilyen máskor is. Mondhatni, Orbán Viktor megszólalásai – a nyilvánosságban felhangzó Jó reggelt kívánok!-ját is beleértve – össztüzet generálnak a liberális oldalon. Hogy a mostani reakciók mégis jelentős figyelmet vontak magukra, annak egyszerű az oka: a kritikusok a konzervatív táborból verbuválódtak.

Az ellenzék rögvest értelmiségi lázadásról kezdett beszélni, amely terminológiát nem javasolnám átvenni. Jobb, ha nem állítunk olyat, ami nincs. 2017 Magyarországának konzervatív értelmisége három okból sem lázad. Egyrészt mert alapvetően elégedett a hozzá közel álló kormány teljesítményével, elismeri annak sikereit. Másrészt nem egységes, ezért egyszerre, vezényszóra nem szívesen cselekszik. Ahogy az – mondjuk – katonáéknál vagy a petíciók aláírásában világbajnok liberálisok körében szokásos. Harmadrészt, értékorientációja miatt az organikus fejlődés híve, és nem kedveli a forradalmi változásokat. Leginkább figyel, legfeljebb morgolódik, és csak végső esetben emelkedik szólásra. Hogy a gőzt kiengedve munkájához visszatérjen.

Ezúttal sem történik más. Konzervatív értelmiségiek felszólamlottak, mert értékeket láttak veszélyeztetve, és idejét érezték a figyelmeztető beszédnek. Hogy ezt így ne! Mert ahogy Gyurcsány Ferencnek nem sikerült keresztülhazudnia magát az igazságig, úgy a polgári Magyarországra sem lehet berobogni Szamuely Tibor páncélvonatán. Ne csak a célok kitűzésekor, de az elérésükben is legyünk polgáriak – üzenték.

Aztán a megszólalókra indulatos támadás zúdult. Nem a hatalomtól, hanem a kormányzati holdudvarból, s az onnan eredő forradalmi hevület többek között „hiú pöcsök” „maszturbációs maratonjaként” jellemezte a közerkölcsjavító akciót. Megkérdőjelezve az értelmiség véleményformáló szerepét, élcelődve annak morális megalapozatlanságán és bátorságán.

Amely felszólamlás persze legitim, csak értelmezhetetlen. Mert miközben mások kritikához való jogát megkérdőjelezi, magának az ítélkezést is megengedi. Miheztartás végett, a rend „helyreállítása” érdekében.

Pedig az értelmiségnek nincs kommunikációs agytrösztje, nincs propagandagépezete, nincs félelmetes hadserege. Amitől tartani kellene. Az értelmiségnek nincs manifesztált hatalma. Mása sincs, csak teljesítménnyel felépített hitelessége. Amit kockára tesz, amikor megszólal, és kockáztat, amikor hallgat – pedig dolga lenne mondani valamit.

Az értelmiség olyasmi szerepet tölt be egy közösségben, mint a belgyógyász, aki azonosítja a szervezet rosszul működő pontjait. A politikus meg olyan, mint a sebész, aki elvégzi a műtétet, és ha kell, amputál.

Végül is, egymásra vannak utalva.

Azok a megszólalók érdemesek a figyelemre, akiknek van felhalmozott szakmai tudásuk, a dolgok megközelítéséhez érzékenységük, és gondolataik üzenetté formálásához tehetségük. Még ha egyik tulajdonság sem garantálja a megfellebbezhetetlenséget. A politika ugyanis sajátos terület. Minden szakmához hasonlatos, de egyikkel sem azonosítható.

Épp ezért a megszólalásokra lehet figyelni, lehet velük vitába szállni – talán kell is, mert ha a világ megértésében élenjáró írástudók is zavarodottak a politika szándékait illetően, akkor a tömegnek van mit elmagyarázni –, és lehet a kritikákról tudomást sem venni.

Egyet azonban nem észszerű tenni. Rárontani vagy agarakat engedni a kritikát formálókra. Mert akkor itt senki sem mer mást mondani, csak amit a hatalom hallani akar. Az pedig önveszélyes. Akkor itt parancs-értettem világ formálódik. Ország helyén kaszárnya.

Ahol aztán masírozhat kedvére, aki akar.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.