Megmutatjuk, ki Fodor Gábor főpolgármester-jelöltje

/ 2014.08.02., szombat 13:00 / Hírforrás: MTI

Bodnár Zoltán lesz a Magyar Liberális Párt (MLP) főpolgármester-jelöltje az októberi önkormányzati választáson - jelentette be a párt elnöke szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fodor Gábor a Március 15. téren, a Petőfi-szobornál azt mondta, az MLP önállóan indul a választáson, és önállóságát azzal is megjeleníti, hogy önálló főpolgármester-jelöltet is állít.

Szimbolikusnak nevezte a helyszínt, mondván, a Kádár-rendszerben elődeik, köztük a demokratikus ellenzék tagjai onnan indultak el küzdeni a kommunizmus ellen, a szabadságért. Kijelentette, hogy a liberálisok „felveszik a kesztyűt", miután a miniszterelnök Tusnádfürdőn harcot hirdetett a liberálisok és a liberális állam ellen.

Bodnár Zoltán

Bodnár Zoltán

Az önálló indulás mellett azzal is érvelt, hogy a baloldali ellenzéki pártok „tehetetlenek", két hónapja nem képesek megállapodni egy közös főpolgármester-jelölt személyében, ők pedig megelégelték ezt a helyzetet, és saját programmal lépnek elő.

A politikus bemutatta jelöltjüket, Bodnár Zoltánt, a párt gazdasági főtanácsadóját, aki korábban a Magyar Nemzeti Bank alelnöke is volt. Gazdasági csúcsvezetőként, kiváló gazdasági szakemberként jellemezte őt, hozzátéve, hogy új szereplő a politikában. Azt mondta: Bodnár Zoltán a komoly ellenzéki jelölt, és jelezte: azt várják a baloldali ellenzéki pártoktól, „hogy álljanak mögé és támogassák".

Bodnár Zoltán arról beszélt, hogy az őszi választás elsősorban nem Budapestről, hanem Magyarországról fog szólni. Orbán Viktor „őszödi beszédének" nevezte a Tusnádfürdőn elhangzottakat, mert álláspontja szerint a miniszterelnök ugyanolyan nyíltan beszélt „víziójáról", mint egykor Gyurcsány Ferenc Őszödön, és leplezetlenül hirdette meg, hogy „diktatórikus rendszert épít". Hangsúlyozta: a választáson a budapestiek megüzenhetik a világnak, hogy Magyarország nem egyenlő azzal, amit Orbán Viktor hirdet.

Hozzátette: céljuk az, hogy Budapest „a szabadság városa" legyen, európai nagyváros legyen, sikeres legyen, mint a 19. század végén, amikor szabadelvű politikusok irányították az országot. Kijelentette: „eljött a történelmi idő arra", hogy Budapest ismét a progresszió jelképévé váljon.

Leszögezte: a liberálisok „zéró toleranciát hirdetnek" a homofóbiával, a rasszizmussal és a korrupcióval szemben. Hangsúlyozta, hogy az MLP mögött „nincsenek gazdasági érdekek", a párt nem lekötelezettje senkinek, „nem kell szívességeket tenniük". Ez elég erkölcsi tartást és bátorságot adhat ahhoz, hogy Budapesten felszámolják a korrupciót, és a főváros gazdálkodását ésszerű, takarékos mederbe tereljék - mondta Bodnár Zoltán.

Az MLP főpolgármester-jelöltje szerint a budapestieknek arról kell szavazniuk, hogy akarják-e az elmúlt négy évben tapasztaltak folytatását vagy pedig a főváros szabadságát, „függetlenségét" választják. 

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.