Megszólal Ron Werber, és elmondja, szerinte ki a gyűlölet karmestere

/ 2017.04.23., vasárnap 11:00 /
Megszólal Ron Werber, és elmondja, szerinte ki a gyűlölet karmestere

Vezényletével épp 15 éve ütötte ki a Fideszt a kormányzásból az MSZP. Mi ugyanennyi ideje akarunk interjút készíteni vele. A jég most tört meg. Nagyinterjú Ron Werberrel a 2002-es kampány kulisszatitkairól és a 2018-as választások esélyeiről a csütörtöki Heti Válaszban.

Beszédes mondatok a Ron Werberrel készült interjúból, kedvcsinálónak:

  • „A Fidesz ellenem irányuló démonizáló kampányának egyetlen igaz eleme az volt, hogy helyesen betűzték a nevemet.”
  • „A tény pedig, hogy azt kérdezi »miként egyezteti össze az agresszív, karaktergyilkos kampányolást az erkölcsi felfogásával«, ahelyett, hogy megkérdezné, egyáltalán foglalkoztam-e ilyesmivel, jelzi, hogy ön is bedőlt annak a maszlagnak, amivel a Fidesz-propaganda a médiát tömte.”
  • „Az meg, hogy a hitemet belekeveri a beszélgetésbe, elég meglepő és lekezelő.”
  • „Az MSZP nem sértett törvényt a 2002-es kampányban. Ez tény. És 15 év után ezt ideje önnek is megemésztenie.”
  • „Arthur Finkelstein nagyon okos, tapasztalt és szakavatott kampánytanácsadó, hosszú és figyelemre méltó referencialistával.”
  • „Ma, egy évvel a választások előtt könnyű volna mondani, hogy a legvalószínűbb győztes a Fidesz. De ha Botka László és pártja, valamint a liberális és más baloldali ellenzéki csoportok jól végzik a dolgukat, később fordulhat a kocka.”

 

 

 

 

A nagyinterjú a Heti Válasz április 20-i számában olvasható. Lapunk elektronikus formában a Digitalstandon is kapható.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Pancserlehallgatók

Ha a HVG-nek igaza van, a világ legbénább lehallgatói keltenek botrányt Magyarországon.

Őrfi József bátorsága és lelki ereje mindent vitt az idei gálán

Mesébe illő Őrfi József piliscsabai házának története. Nem tündérmesébe, hanem olyan magyar népmesébe, amelyben a hősnek számos próbát kell kiállnia. Az építész-családfő bátorsága és lelki ereje a Média Építészeti Díja idei gáláján mindent vitt. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Famaffia Romániában – Adjátok vissza az erdeinket!

Egy friss botrány és egy dokumentumfilm is felhívja a figyelmet az Európa utolsó érintetlen vadonjainak otthont adó Romániában dúló illegális fakitermelésre. Nemcsak a korrupt politika vagy a profitéhes multi a hibás: székely falusi közösségeket is megvadított a fából szerezhető könnyű pénz. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Rockenbauer 30 – Pali mögött volt értelme gyalogolni

Pali után nem lehet ilyen filmet csinálni – vélik a Másfélmillió lépés Magyarországon alkotói. Rockenbauer Pál halálának 30. évfordulóján azt kutatjuk a friss Heti Válaszban, mi a titka a sorozat népszerűségének, és miért nem született azóta sem hasonló.

Nyolcvanezres pezsgőt locsolt az egyik Mugabe-fiú

Voltak nála véreskezűbb afrikai vezetők is, de kártékonyabbak kevesen. Robert Mugabe nemcsak a gazdag Zimbabwét juttatta koldusbotra, de igyekezett egész Afrikát a Nyugat ellen hangolni. A csütörtöki Heti Válaszból kiderül, hogy bukása ennek ellenére miért is nem Nyugat diadala.

Morvai Krisztina: „Ez nem hűségeskü a Fidesz mellett”

Nem tudja, a Jobbikra szavaz-e jövőre a Jobbik európai parlamenti képviselője. Morvai Krisztina azt mondja: három éve nincs kapcsolatban Vona Gáborral, de nem a személyes sértettség, hanem az irányváltás bizonytalanította el. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Kovács Ákos: Leszállni az egovonatról

A Nyugat nagyon mást ért kultúrán, mint mi, ebben a tekintetben igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat – mondja Kovács Ákos énekes, dalszerző, akit nemrég bemutatott Arany János-estjéről és a jövő évi jubileumi koncertjéről is kérdeztünk. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.