valasz.hu/itthon/a-politikanak-annyi-a-dolga-hogy-lehetove-tegye-a-szinhazak-uzemelteteset-60286

http://valasz.hu/itthon/a-politikanak-annyi-a-dolga-hogy-lehetove-tegye-a-szinhazak-uzemelteteset-60286

Miről árulkodik a kórházi ágyak száma?

/ 2016.02.10., szerda 16:39 /

Sokat olvasni manapság a magyar egészségügyről. A legtöbb írás azt részletezi, mi is hiányzik a rendszerből, és azt szorgalmazza, hogy az ellátás kapjon pótlólagos forrásokat. Indokoltan. Ott, ahol 20 ezer ápoló hiányzik, gyalázatos állapotban vannak a mosdók, és a hozzátartozóknak kell bevinniük a gyógyszert is, a gondokat pénz nélkül nem lehet megoldani. Nyilván szükséges a béremelés is, ha a szakembereket meg kívánjuk tartani.

A történetnek azonban másik oldala is van. Az OECD egyike azon szervezeteknek, amelyek adatok alapján értékelnek, legyen szó monetáris politikáról vagy egészségügyről. Szakértői meghatározott témákban összegyűjtik a tagállamok kormányai által beküldött adatokat, sorba rakják őket, majd bemutatják a közvéleménynek. Az értékelés legtöbbször az érintett kormányok dolga.

Ilyen összehasonlító táblázatok készülnek arról, hány kórházi ágy és hány orvos esik az OECD-országokban ezer lakosra. Az összehasonlítás persze nem „milliméter-pontosságú”. Azt ugyanis, hogy a statisztika szempontjából ki számít például orvosnak, a tagállamok nem egységesen határozzák meg. A legtöbben azokat veszik figyelembe, akik a betegnek közvetlenül nyújtanak ellátást, illetve ezt támogatják. Mások ide veszik az adminisztrációt is, megint máshol az orvosokhoz adják a rezidensek számát is. Az egyik legkirívóbb különbség a meghatározásban Portugália esetében van: itt orvos mindenki, akinek működési engedélyt adtak. Mindezekkel együtt az OECD-adatsorok arra biztosan alkalmasak, hogy rájuk támaszkodva kérdéseket tegyünk fel.

Nézzük a kórházi ágyak számát ezer főre vetítve. Az OECD átlaga 4,77, Magyarország 7,0-del az európai élbolyban van. Lengyelország (6,58) és Csehország (6,46) kissé lemaradt, Szlovénia esetében (4,55) már nagyobb a különbség, de a svéd adat a leginkább meglepő. Ott ugyanis ezer lakosra 2,59 kórházi ágy esik.

Ha az ágyszámra vonatkozó aggregált adatot tovább bontjuk, ismét érnek meglepetések. A magyar 7,0-es érték mögött ugyanis az áll, hogy az ágyszám 43 százaléka nem aktív, hanem elfekvő, pszichiátriai stb. Ugyanez az arány Lengyelországban 34, Csehországnál 32, az OECD-átlag pedig csak 31 százalék. Az OECD azt is mérte, hogy az ezer lakosra jutó ágyszám 2000 és 2013 között 5,5-ről 4,77-ra esett, tükrözve az új technológiákat, többek között az egynapos sebészet elterjedését. Mivel Magyarország az évezred elején még nem volt a szervezet tagja, rólunk nincs adat.

Visszaemlékszem viszont arra, hogy a Magyar Gazdasági Kamara vezetőségében már a nyolcvanas évek végén azt sürgettük, hogy kapjon nagyobb szerepet az egynapos sebészet. A jelek szerint azóta sem történt áttörés – talán nem függetlenül attól, hogy a kórházak úgy vélik, ha már ott van az ágy, akkor hozzon bevételt, többet, mint ami az egynapos sebészetből jönne. Mindez összefügghet a hálapénz rendszerével is…

A kórházi ágyak terén a magyar egészségügy nem tűnik nagyon lemaradottnak, sőt. De mit mutatnak az orvosokra vonatkozó statisztikák? Az OECD átlaga ezer lakosra 3,3, a legtöbb orvos (6,3) pedig Görögországban van. (Természetesen nem gondolom, hogy az ellátási színvonal itt a legmagasabb.) De vegyük a magyar értéket. Ezer főre 3,2, vagyis éppen az átlag. Térségi versenytársaink között található olyan, ahol ez az érték magasabb (Csehország: 3,7), de van olyan is, ahol az orvosok száma alacsonyabb. Szlovénia még közel van hozzánk a 2,6-es értékével, Lengyelország viszont ismét meglepő. Ha ugyanis összevetjük a kórházi ágyakra és az orvosokra vonatkozó adatokat, azt kapjuk, hogy a lengyelek több aktív ágyat (4,31, szemben a magyar 4,0-del) működtetnek, jóval kevesebb orvossal. Az ország ilyen mutatója ugyanis csak 2,2.

Az OECD nemcsak az erőforrásokat méri, hanem a kapacitáskihasználtságot is. A magyar érték 70 százalékos. Ez a szervezetben – a mainál kisebb OECD-ről van szó – az egyik legalacsonyabb érték: az országok közül nyolc esetében a kapacitáskihasználtság 80 százalékos, illetve azt meghaladó. (Például Svájc vagy az Egyesült Királyság.) Nyilvánvaló, hogy a magasabb kapacitáskihasználtság sok kórházi ágyat tenne fölöslegessé.

Nem emlékszem arra, hogy a magyar egészségügyről vita folyt volna a fenti adatok alapján. Indokoltak más országokkal összevetve az erőforrásokban mutatkozó különbségek? Megfelelő az egészségügyünk forrásszerkezete? Miközben az ellátásba nyilvánvalóan kell pénzt tenni, nincs szükség strukturális változásokra is? A napokban többen nyilatkoztak arról, hogy az egészségügyből legalább 20 ezer ápoló hiányzik. Akkor is igaz volna a szám, ha kórházaink jelentős része nem százéves pavilonrendszerű volna, hanem „egyépületes”, modern? Közismert, hogy minél kisebb egységre akarom megteremteni a kiszolgálótámogató funkciókat, az annál többe fog kerülni. Az alulfinanszírozottság mellett nincs pazarlás az erőforrásokkal? (Az ágazatért felelős új államtitkár érzésem szerint ilyen kérdéseket feszeget, amikor egy interjújában azt boncolgatja, miért vannak ugyanazon beavatkozások költségei között különbségek aszerint, hogy mely megyében történik az ellátás.)

A kórházak száma rendben van? Nem kellene az egészségügyi ellátás pénzügyi menedzselésén is változtatni? Jól működik az a rendszer, melyben a kórházak költségvetését megállapítják, majd az intézmények vezetése – hiszen a meghatározott szint a működtetéshez a közmegegyezés szerint úgyis elégtelen – a szállítókkal együttműködve elkezd túlkölteni, hatalmas adósságállomány alakul ki, azt előbb-utóbb az állam kifizeti, majd az egész kezdődik elölről?

Célom mindössze az, hogy felvessem: a magyar egészségügy esetében nem csupán további pénzeket kell betölteni az ellátórendszerbe. Másról is beszélnünk kellene! A kérdésekre a válaszokat a szakmának kell megtalálnia.

A szerző a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnökének főtanácsadója, az OECD Üzleti és Ipari Tanácsadó Bizottságának alelnöke

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Itt a lúgos orvos megsemmisített ítéletének háttere

Sorozatban helyeznek hatályon kívül ítéleteket a bíróságok ahelyett, hogy pontot tennének az ügyek végére. Lúgos orvos, a röszkei terrorper és egy kegyvesztett milliárdos. Rendszerhiba? A csütörtöki Heti Válasz feltárja az okokat.

Itt a választási csodafegyver: Orbán-ellenes népfront jön?

A teljes ellenzéki összefogást előkészítő trükk vagy partizánakció Gulyás Márton választásireform-mozgalma? A csütörtöki Heti Válaszból kiderül, hogy a kampány nagy vitája lehet a rendszer igazságossága, amely a francia voksolás után váratlanul aktuális lett.

„Néha az én fejemben is megfordul, hogy végleg haza kellene költözni”

Véletlenül épp a nagyapa, Molnár Ferenc fényképe alatt ülünk le a Centrál kávéházban, hogy az édesapáról, Sárközi Györgyről szóló új könyvéről és írói terveiről beszélgessünk a Londonban élő Sárközi Mátyással. Nagyinterjú a csütörtöki Heti Válaszban a nyolcvanéves íróval, lapunk állandó szerzőjével.

Ezért nem fogad el állami pénzt a magyar magánszínház alapítója

A magyar színházi élet megkerülhetetlen szereplője lett az idén tízéves Orlai Produkciós Iroda. Ahogy a csütörtöki Heti Válaszból kiderül, Orlai Tibor a színházi világ csapkodó villámai között megy előre, s az általános panaszkodás közepette még a pénzt is előteremti.