Most Veszprém megyét nézte ki magának Orbán Viktor török barátja

/ 2018.07.06., péntek 12:12 /
Most Veszprém megyét nézte ki magának Orbán Viktor török barátja

Immár kilenc magyar naperőműcége van Adnan Polatnak. Ebből hetet egyetlen nap alatt vásárolt fel – másfél héttel a választások után –, és ezzel elkezdte meghódítani Veszprém megyét. Az itteni szolárbizniszhez azt a török családi vállalatot hívta segítségül, amellyel odahaza a szélfarmjait építette – tudta meg a Heti Válasz.

Először vegyük sorra, mit tudunk a magyar napelemes piac alakulásáról, a kormány szándékairól, illetve Adnan Polat török milliárdos (nyitóképünkön Orbán Viktor mögött) itteni terveiről:

1. Miként június végi elemzésünkben már jeleztük, Orbán Viktor „zöldfordulatot” vett a 2018-as miniszterelnöki eskütételt követő beszédében. „Az új napelemparkok, valamint Paks II. a tiszta és fenntartható energiatermelés élvonalába emelik majd Magyarországot” – ígérte. És mindezt a parlamenti karzatról hallgatta egy isztambuli csúcsgazdag, aki Recep Tayyip Erdogan elnök és a magyar kormányfő közös barátjaként szokta magát pozicionálni a török sajtóban.

2. Júniusi cikkünkben felidéztük: míg Adnan Polat Törökországban 2000 óta egymilliárd dollárt fektetett nyolc szélerőműparkba, melyek összkapacitása 665 megawatt, addig nálunk öt év alatt ruházna be 700 millió dollárt – no, nem turbinakollekciókba, mert ezeket nem támogatja a kormány, hanem a napenergiába. Ami a teljesítményt illeti, Polat Magyarországon 1000 MW-ot szeretne elérni – a számot maga közölte tavaly a Forbes magazin török kiadásában –, ami a teljes jelenlegi erőművi kapacitás hetede-nyolcada, illetve Paks fele.

3. A szoláripari terjeszkedéshez szükséges céghálófonás első lépéseként Polat még tavaly bejegyeztette a DNN Solar Partners Kft.-t, majd néhány hónapja leigazolta – jogi és szabályozási vezetőnek – a már megszűnt Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikai államtitkárságának korábbi kulcsemberét, a volt titkárságvezetőt, Farkas Gábort.

4. A DNN idén április 19-én – vagyis a választások után – felvásárolt egy olyan projekttársaságot (Jupiter Apaj SolarPark Kft.), amely Pest megye déli részén, Apaj községben már jogosultságot szerzett egy 5 megawattos naperőmű létrehozására a helyi önkormányzattól bérelt területen. (A Jupiter Apaj nevét június elején HSE Europa Solar Kft.-re változtatta a Polat-stáb.)


És akkor jöjjenek az új információk! A cégbírósági változásbejegyzési kérelmekből csak most vált kiolvashatóvá az a tény, hogy az apaji bevásárlás napján, azaz április 19-én Polat DNN Kft.-je további hat, Veszprém megyében érdekelt projekttársaságot is beszippantott (Jupiter Solution SolarPark Kft., Jupiter Flex SolarPark Kft., Naboo SolarPark Kft., Ganymede SolarPark Kft., Callisto SolarPark Kft., Transdate Time Kft.). Ezek a társaságok az Ajka–Halimba–Kolontár háromszögben egy összesen 40 megawatt kapacitású napelempark-rendszert fejlesztenek. Ha ehhez hozzáadjuk az apaji 5 MW-ot – máris megvan a Polat által beharangozott 1000 megawatt huszonketted része. Vagyis berúgták a motort, idén alighanem hetente lehet majd hallani az újabb és újabb terjeszkedési lépésekről.

De miért másoktól vesz meglévő projektcéget a DNN, hogy nekilásson a Magyarország-hódító munkának? Minden mostani mozgásnak az az alapja, hogy a napelemes szektor szereplői 2016 végéig jelentkezhettek az úgynevezett kötelező átvételi támogatás (kát) rendszerébe – ami annyit jelent, hogy az állam segítségével még 25 évig a piaci ár felett lehet eladni a megtermelt villamos energiát. Pályázó volt bőven, de sok vállalkozás eleve csak azért „csekkolt be” a kátba, hogy idővel továbbértékesítse szerzett jogait, azaz felvásároltassa magát egy-egy nagyobb hallal. Ez a tőkeerős, kormánybarát végfelhasználó pedig idénre megérkezett – Adnan Polat képében.

A magyarországi Polat-művek csúcsán tehát a DNN Kft. található, és egyelőre egy apaji és hat Veszpém megyei napelempark-fejlesztő alegység. És mindeközben van még egy 2016-ban KP Development Kft. néven bejegyeztetett, eddig semmire sem használt Polat-cég is, amely most június 28-án nevet váltott, és immár KP Solar Kft.-ként készül a dicső jövőre. Az átnevezéssel párhuzamosan Polat tőkéstársat is bevont ebbe a kilencedik számú napos vállalkozásába: azt az erőműspecialista Demirer családot, akikkel Törökországban a már emlegetett gigantikus szélparkjait építette.

Felhívás!
Ha szeretné támogatni lapunk újraépülését, kérjük, támogassa szerkesztőségünket a Heti Válasz Kiadó Kft. 11794008-20532422-es bankszámlaszámán.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Baljós árnyak a magyar Microsoftnál

Váratlanul felállt székéből a magyar Microsoft ügyvezetője. Nem ez az első baljós árny a vállalatnál: fél éve elcsapták állami viszonteladóikat, két volt vezetőjük kormányzati mentőövet kapott, és a hírek szerint az amerikai hatóságok is vizsgálódnak az ügyben.

Hatékony oktatási-nevelési stratégia a cirkuszban

A Fővárosi Nagycirkusz előadásait, valamint különböző programjait látva egyre inkább bebizonyosodik, hogy a cirkusz közösségeket tud megszólítani, gondolkodásra, beszélgetésekre, vitákra sarkalló tartalmakat képes közvetíteni.

Összeomlott a magyar ellenzék – csődbiztos kerestetik

Budapest V. és VIII. kerületében győzelmet remélt az ellenzék a július 8-i időközi erőpróbákon, hiszen a parlamenti szavazáshoz képest egységesebb formában indult – ráadásul a főváros Fidesz-kritikusabb, mint az ország. Aztán jött a feketeleves, illetve a tanácstalanság: jövőre milyen felállásban lenne célszerű „elszenvedni” az uniós és az önkormányzati választást? Részletes háttér a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.