Na, ki az a fideszes politikus, aki szerepelt az első Oscar-díjas magyar filmben?

/ 2016.03.10., csütörtök 17:43 /
Na, ki az a fideszes politikus, aki szerepelt az első Oscar-díjas magyar filmben?

Papcsák Ferenc. Ezt a Figyelő mai lapszámában megjelent interjúból tudtam meg, ahogy azt is, hogy Papcsák személyesen is ismeri Szabó Istvánt, Redl ezredes című filmjében pedig nemcsak megjelenik, de egy mondata is van.

A csütörtöki Figyelőben olvasható Papcsák-nagyinterjú persze nem filmes vonalon kíván erős lenni. A politikus új posztot kapott; ő a jegybank felügyelőbizottságának elnöke, Baka F. Zoltán és Dózsa György jórészt erről faggatják. A volt elszámoltatási kormánybiztos például azt mondja, nem a fb feladata eldönteni, hogy a jegybanki alapítványokba kerülő pénz közpénz-e vagy sem.

A beszélgetés mégis filmes témával indít, hiszen Papcsák – ezt is az interjúból tudtam meg – egykor a színészi pályával kacérkodott, így adja magát a kérdés, hogy mit szól a Saul fia sikeréhez. „Már az Oscar-jelölés is hatalmas megtiszteltetés volt. Óriási büszkeség az országnak. Még nem láttam a filmet, de meg fogom nézni” – válaszolja Papcsák.

Papcsák Ferenc

Papcsák Ferenc

Fotó: Szabó Balázs

A meglepetés rész ekkor következik. „Szabó István filmjében, a Mephistóban játszottam középiskolás koromban. Szabó egy másik filmjében, az Oscarra jelölt Redl ezredesben már egy mondatom is volt. A rendezőt személyesen ismerem, erre büszke vagyok, s nagyra becsülöm a munkásságát.”

Most jönne az a rész, hogy beteszem Papcsák jeleneteit az idézett két művekben, de sajnos eddig nem sikerült megtalálnom. Ha valakinek beugrik, mikor látható a politikus a két Szabó-filmben, ne tartsa meg magának, jelezze Facebook-kommentben!

Rosta

Bódis András

Rosta legközelebb hétfőn 8 órától.

Paparazzoügy: „Vonának is vannak jogai”

A bulvár végképp a politika eszköze lett – ez a tanulsága a Vona Gábor Jobbik-elnök által elkapott olasz lesifotós esetének. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Ön Brüsszelnek vagy Budapestnek üzen majd vasárnap?

Orbán Viktor magasra emelte a tétet: a részvételen áll vagy bukik a népszavazás sikere. De miért vált megosztottá az ország, ha egyébként migránsügyben társadalmi konszenzus van? Rendhagyó kampányértékelés a csütörtöki Heti Válaszban.

Balog Zoltán: „A migránsok áldozatok, nem szabad gyűlöletből dönteni”

„Szívesen odaírtam volna, hogy nem minden migráns terrorista vagy erőszaktevő. Ennek ellenére, ami a plakátokon áll, az tény” – mondta Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lapnak. Balog szerint különbséget kell tenni migráns és migráció között, Magyarország pedig nem az emberek ellen van.