Nagyon felkavarta az egyházat a fiatal pap öngyilkossága

/ 2017.12.21., csütörtök 12:30 /
Nagyon felkavarta az egyházat a fiatal pap öngyilkossága

Egy fiatal falusi református pap öngyilkossága ráirányította a figyelmet a lelkészi krízishelyzetekre. A reformátusoknál ezren írtak alá egy változásokat sürgető nyílt levelet, az evangélikusok pedig életpályamodellt vezetnek be. Részletes háttér a Heti Válasz karácsonyi dupla számában.

Minden öngyilkosság tragédia, de ha az élet igenlését hirdető lelkész vet véget napjainak, az egy egész keresztény közösség számára trauma. Márpedig nemrég a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gyürében ez történt: november elején a település fiatal, családos papja dobta el életét. Tette felkavarta a református egyházat, s rámutatott nemcsak a kálvinisták, hanem a minden keresztény felekezet lelkipásztorait érintő lelki válsághelyzetekre.

A tragédia után több mint ezer lelkész, teológus, presbiter, egyháztag írta alá az elmélyültebb hivatásgondozást, egy csendesház kialakítását kérő nyílt levelet. A református zsinat vezetése jelezte, megvizsgálja a papság lelkigondozását, és hamarosan javaslatokat terjeszt elő. A gyürei eset rámutatott azokra a veszélyekre is – kiégés, válás, alkoholizmus –, amelyek fenyegetik a történelmi egyházak papjait.

Miképpen vezethet lelki zsákutcába a túl sok munka éppúgy, mint a túl kevés? Mit jelez, hogy Európában először Magyarországon nyitottak meg 2004-ben alkoholbeteg katolikus egyháziak gyógyítására szolgáló intézményt? Milyen életpályamodellt terveznek az evangélikusok válaszul válságjelenségekre?

 

 

 

 

Részletes háttér a december 21-i Heti Válaszban, mely elektronikus formában a Digitalstandon is kapható.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.