Nagyot vágtak a NAV-nál: ilyen lesz az átalakított szervezet

/ 2016.01.04., hétfő 13:09 /

Kinevezték az átalakult Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőit. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ügyfélbarát, gyorsan reagáló szervezetet ígért.

„Az elmúlt hónapokban hatalmas szakmai munkát végeztünk, amelynek révén az új adóhatóság biztos alapokra tud épülni. Olyan területen, amely az államháztartás bevételeinek döntő részét biztosítja, nincs helye a bizonytalanságnak. A jogalkotás és az államigazgatás több szintjén is számos jogszabályt módosítani kellett, törvényt, kormányrendeletet alkottunk, módosítottunk” – emlékezett vissza az elmúlt hetek tevékenységére a nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály szerint az adózói morál folyamatosan javul: a költségvetés, valamint a tb- és adóbevételek a korábban tervezettnél a mostani adatok szerint 531 milliárd forinttal lettek magasabbak 2015-ben. Ez egyrészt a magyar gazdaság jobb teljesítményének köszönhető, amely 3 százalék körüli mértékben nőtt tavaly. Mind a termelés, mind az export, mind a fogyasztás nőtt. A másik oldalon ugyanakkor a bevételek növekedése a gazdaság fehéredésének köszönhető: a tavaly március óta működő EKÁER-rendszer, illetve a több mint 200 ezer bekötött online pénztárgép ebben komoly segítség. Varga Mihály szerint a fehéredést segítheti a kedvezményes, 5 százalékos áfa idei bevezetése a sertéshús és az építőipari anyagok terén.

A miniszter szerint az ország versenyképességének további erősödését veszélyeztetné, ha a NAV nem változna tovább. Varga szerint egyszerűbb, átlátható szervezet jött létre – a regionális hivatalok megszűntek, az eddigi igazgatóságok száma 79-ről 39-re csökken, a főosztály száma 39-ről 29-re csökken. Az új hivatalt a korábbi 154 vezető helyett 79 irányítja. A legfőbb irányítás a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz kerül, ahol a feladattal Tállai András parlamenti és adóügyi államtitkár feladata lesz. Az új adóhatóság közvetlen irányítását 6 vezető helyett 4 helyettes-államtitkár – Tamásné Czinege Csilla, Szeleczky Zsuzsanna Judit, Sors László, Molnár Tamás – végzi a közvetlen irányítást, az eddigi 21 főigazgató helyett 2, a 31 főigazgató-helyettes helyett 3 marad. Varga Mihály fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a szervezeten belül új fellebbviteli igazgatóság jön létre, amely záloga lesz az egységes jogalkalmazásának.

Az átalakulás ugyanakkor még nem zárul le – mondta a miniszter, aki szerint a közeljövőben megvizsgálják, hogy milyen módon lehet majd bizonyos adóhatósági feladatokat a kormányablakokhoz telepíteni és folyamatban van az adóhatósági életpálya-modell kialakítása is.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

„Odafurakodnak, de Kocsis Zoltán tüze fogja elégetni őket”

Kocsis Zoltánt üstökösnek nevezi, és bizalmas barátja volt. Rácz Zoltánt, az Amadinda együttes tagját a Presser Gáborral közös szilveszteri bulikról és a kortárs zenéről kérdeztük, de közben üzent a kritikusoknak is. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Kiszámoltuk: ezért nem jó ötlet az óraátállítás eltörlése

Elsőre gumicsontnak gondolnánk, pedig több mint egy évszázada világszerte politikai csaták tárgya a nyári időszámítás. Hány világos téli reggelt áldoznánk fel a kevésbé sötét estékért a parlament elé kerülő javaslat szerint? A friss Heti Válaszból kiderül.

Gyurcsány Ferenc már diadalmas visszatérésről álmodik (2022-ben)

Az előző ciklus felénél a baloldal erősen bízott abban, hogy a Fideszt leválthatja 2014-ben. Most az önbizalom megcsappant, és az innováció is hiánycikk. Gyurcsány Ferenc viszont 2022-es diadalmas visszatérésről álmodik. Minden, amit a magyar baloldalról tudni érdemes – a csütörtöki Heti Válaszban.

Újabb törvénnyel kényszerítik ki a gyerekeiktől szüleik eltartását

Angliában tavaly óta már nem az infarktus és a rák a legfőbb halálok, hanem az idősek szellemi leépülése. A hír azért drámai, mert a demencia kezelési költsége nagyobb, mint a ráké és az infarktusé együttvéve. Gondolt vajon a magyar parlament erre, amikor újabb törvénnyel kényszerítik ki a gyerekeiktől szüleik eltartását? Részletek a csütörtöki Heti Válaszban.

Meg fog lepődni: a piaristák építik Budapest legdrágább luxuslakásait

Prémiumkategóriás irodát terveztek a piarista gimnázium tetejére, luxuslakásokat építenek a rend telkén, és társadalmi hasznosságú befektetési alapot gründolnak. Interjú Eszter Elemér és Wildner Ágost katolikus üzletemberekkel a friss Heti Válaszban a profitminimalizálásáról.