Nem offshore-lovag, de…

/ 2014.08.06., szerda 14:33 /

Immár jobbról is offshore-kapcsolatokkal vádolják Seszták Miklóst. A Heti Válasz átvilágította a nemzeti fejlesztési miniszter múltját, ám külföldi cégtulajdonra nem leltünk. Tény viszont, hogy a KDNP-s politikus „összeépült” egy, jelenleg négy adóoptimalizáló érdekeltséget használó, az Oxygen wellnessközpontok és a BestByte műszaki áruházlánc révén tavaly már 25 milliárd forintos forgalmat bonyolító vállalkozói körrel.

A múlt hétig a Népszabadság és az Index „kiváltsága” volt a Seszták Miklós múltjában való intenzív kutakodás. Aztán jött a Magyar Nemzet, és vezércikkben fejezte ki megdöbbenését, hogy „offshore-nak is nevezhető cégek hozhatók kapcsolatba a miniszter egyik vállalkozásával”. A nemzeti fejlesztési tárcát irányító KDNP-s politikus távozását sürgető napilap gyilkos párhuzamot is talált: „Ki ez a miniszter? Kóka János? Nem, bár a múltjától lehetne. Ez a miniszter nem annak a bizonyos Elmúlt Nyolc Évnek a szereplője és terméke, hanem az elmúlt Pár Hónapé.”

Védekezésképpen a kormány és maga Seszták is úgy fogalmazott: „ezek a támadások kétségbeesett emberek reménytelen próbálkozásai”. Majd hétfőn jött a Fidesz–KDNP-t minden kétség ellenére támogató, a jobbos reményeket gyakran artikuláló Professzorok Batthyány Körének nyilatkozata, amely a balos sajtóval „egy gyékényen áruló” kormánypártiak bírálata mellett Sesztákon is ütött egyet. „Túl hangosak azok a rémhírek, amelyek a miniszter offshore-lovagi múltjáról és a bábáskodásával létrejött cégek viselt dolgairól szólnak, és túl halkak ezek cáfolatai. Vajon csak az erőterek okozta akusztikai zavarok miatt halljuk így, vagy valóban gyengék a miniszter önmentő érvei?”– tették fel a kérdést a professzorok.

A Heti Válasz már korábban és most is lehetőséget kínált Seszták Miklósnak, hogy egy interjúban erősítse fel a maga álláspontját, ám a KDNP alelnöke az első alkalmat váratlanul lemondta, újabb megkeresésünkre pedig még időpontjavaslattal sem szolgált. Ezért úgy döntöttünk: saját erőnkből igyekszünk átvilágítani a nemzeti fejlesztési miniszter múltját – és közben az esetleges felmentő körülményeket sem hallgatjuk el.

A kormány „tisztaságáért” aggódók számára jó hír lehet, hogy Seszták esetében nem leltünk ciprusi vagy bármilyen adóparadicsomi cégtulajdonra (ügye tehát nem rokonítható Simor András volt jegybankelnökével). Mai tudásunk szerint a kereszténydemokrata politikus olyan vállalkozást sem vezetett soha, amelynek lettek volna offshore alegységei (az egykor Bajnai Gordon által irányított Wallis-csoport épp az ilyen szatellittársaságokról volt híres). Mindezek fényében érthetetlen ugyanakkor, Seszták miért húzta magára az offshore-vádat azzal, hogy tőle egyébként cégjogi értelemben független vállalatok (a ciprusi Minotax és a szintén nicosiai székhelyű Clarement) makulátlanságát bizonygatta a nyilvánosság előtt. Ráadásul azt a simori érvkészletet használta – „ezek nem offshore társaságok, hanem az Európai Unió egyik tagállamában bejegyzett normális, a helyi törvények szerint adózó vállalkozások” –, amelyet a Fidesz annak idején álságosnak és igaztalannak tartott. Tarthatott is, hiszen az offshore cég definíció szerint olyan érdekeltség, amely a székhelye szerinti, kedvező adózású országban nem folytat érdemi tevékenységet (csak távolról, a tulajdonosokat inkognitóban tartva birtokol például egy-egy magyarországi kft.-t). Mindez jelenleg törvényes, de a „művelt Nyugat” közvéleménye általában nem szokta szeretni az offshore-ozó politikusokat.

A fejlesztési miniszter tehát elkövette azt a hibát, hogy nem magát próbálta megvédeni, hanem közvetve minden üzletembert, aki ciprusi anyacéggel dolgozik – köztük nyilván azokat, akik 2014-ig ügyvédi megbízásokkal halmozták el. Neveket ugyan nem mondott, de a budapesti Oxygen wellnessközpontokkal és a BestByte áruházlánccal ismertséget szerző Fabó Györgyről és Seszták egykori gimnáziumi osztálytársáról, Sándor Kornélról van szó. A két vállalkozó jelenleg négy külföldi érdekeltséget használ a magyarországi bevételeik (2013-ban bő 25 milliárd forint) utáni teheroptimalizálásra: a fent említett ciprusi Minotax és Clarement mellett az amerikai bejegyzésű Stonehill és Hammond LLC-t.

Fabó György azt mondja lapunknak: „Seszták Miklóst először a ’90-es években bíztuk meg ügyvédi feladatokkal, azóta számos jogi eljárásban képviselt bennünket, az általunk vezetett magyar cégek külföldi anyavállalataihoz azonban sem tulajdonosként, sem irányítóként nem volt köze, ez faktum.” Egyébként pedig – teszi hozzá – „az utóbbi egy-két évben más ügyvédek után is néztünk, hiszen Seszták Miklósnak a politika vált a főfoglalkozásává, nem tudott mindig képviselni bennünket”.

Seszták helyzetét ugyanakkor nehezíti, hogy nemcsak ügyvédként épült össze a Fabó–Sándor-kettőssel, hanem üzlettársként is, olyannyira, hogy a szimbiózisra utaló nyomok száma szinte végtelen – keretes írásunkban sorra is vesszük a legnyilvánvalóbbakat. Aligha csoda, hogy a külvilág a csapat teljes jogú tagjaként azonosítja a KDNP-s politikust, azaz Seszták, ha akarja, ha nem, nyakig ül az offshore-történetben. Mentség gyanánt lapzártánkig nem rukkolt elő olyan átélhető magyarázattal, amilyet a többi „sajtóvád” tekintetében megkíséreltünk mi legyártani.

A Népszabadság például felrótta a nemzeti fejlesztési miniszternek, hogy 15 éve megszegte az ügyvédek etikai szabályzatát, amikor jogi képviselőként ellenjegyzett olyan cégpapírokat, amelyeken ő maga is aláíró. Vagyis olyan betéti társaságoknak nyújtott ügyvédi szolgáltatást, amelyekben maga is kültag volt. Mivel senki nem bizonyította, hogy Seszták ezzel kárt okozott volna, ez az eset nyilván kisebb súlyú, mint az offshore-gyanú. Ha nagyon méltányosak akarunk lenni a politikussal, szintén „véleményesnek” ítélhető az Index korábbi leleplezése, amely szerint a mai tárcavezető 10-15 éve több száz – cégtemetőkben kimúló – gazdasági társaság alapításában működött közre (orosz és ukrán állampolgárok megbízott ügyvédjeként). Olyan országban élünk ugyanis, ahol az ügyvédi irodák 2012-ig nyakra-főre nyújthattak például székhelyszolgáltatást a cégbejegyzések mellé – ezzel legálisan segítve az önálló iroda nélküli „vállalkozó” tömegek kreatív munkáját. És ha megbízóik esetleg lebuktak, a jogi képviselőket „nyilván” nem lehetett felelőssé tenni semmilyen visszaélésért.

Ügyvédnél több, avagy Seszták Miklós kapcsolata a Fabó–Sándor-féle üzleti csoporttal

1. Több Sándor Kornélhoz köthető kft.-nek (King, Great Alexander, Mobilex-Car 96, Várda-Mobil) Seszták Miklós kisvárdai Opel-szalonjában van ingatlanrésze. Az Index úgy tudja, a King és a Great Alexander nevű Sándor-vállalkozás vissza nem térítendő uniós pénzből vette a „lakótársi státust” Seszták autókereskedésétől – ám a portál szerint semmiféle fizikai nyoma nincs annak, hogy a két cég bármit is fejlesztett volna az ingatlanban. Ami biztos: a ciprusi tulajdonban lévő Mobilex-Car 96 Kft.-t 2011-ig Seszták Miklós felesége, Berecz Marianna vezette. A Várda-Mobil Kft.-t pedig ma is közösen birtokolja a Sesztákhoz tartozó Ramiris Autó Kft. és a ciprusi Minotax. Ugyancsak tény, hogy a miniszter Opel-boltját irányító Dankó József egyben a King Kft. nevű Minotax-leány ügyvezetője.

2. Seszták Miklós felügyelőbizottsági tagságot vállalt abban az Enternet Invest Zrt.-ben, melynek kft.-ként működő jogelődjét – mások mellett – Fabó György alapította. Utóbbi később kivonult a vállalatból, Seszták viszont még maradt, és csak akkor jelezte, hogy már nem fb-tag, amikor kiderült: az Enternet-csoport 2012-ben 12,5 milliárdos uniós forrást nyert optikaihálózat-fejlesztésre. Az átláthatatlan tulajdonosi háttér miatt a Miniszterelnökség 2014 elején megtagadta az összeg nagyobb részének kifizetését, s az Enternet mai vezetését egy adócsalási ügy miatt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség is elővette. Az Enternet és Fabó cégei között most csak annyi a kapcsolat, hogy a BestByte egyik referenciaüzlete és az informatikai társaság központja egyaránt a budapesti Lehel tér metrómegállójának közelében (Váci út 19.) található.

3. A Fabó–Sándor-féle Oxygen-csoport Árpád úti és naphegyi wellnessközpontjának avatásán Seszták Miklós a működtetők nevében állt ki a nyilvánosság elé. A mai miniszter tehát arcát is adta az Oxygen-projekthez, és ezzel nyilván „túlnyúlt” egy klasszikus ügyvédi megbízás keretein. (Az újpesti ünnepélyes megnyitón például Trippon Norbert szocialista alpolgármesterrel és Cseh László úszóval közösen járta be – kamerák kereszttüzében – a létesítményt.)

4. A Seszták Miklós vezette Magyar Sakkszövetség testületei rendszeresen a Fabó–Sándor-cégek budapesti központjában, a Frangepán utca 46. alatt üléseznek. A szövetség egyik szponzora az Oxygen-group, Fabó György pedig tagja az elnökségnek (ugyanazok a sportegyesületek jelölték, mint Sesztákot).

 

Adóoptimalizáló cégek az Oxygen-vezetők körül

Stonehill Enterprises LLC (Washington, Egyesült Államok)

Az amerikai cég ügyeiben Fabó György jár el meghatalmazottként. A Stonehill birtokolja a számítógép- és szoftver-nagykereskedelemre szakosodott, tavaly 22 milliárd forintos árbevételt realizáló, a BestByte műszaki áruházláncot is koordináló Ramiris Europe Kft.-t. Fabó BestByte néven külön vállalkozást is működtet; ez a kft. 2013-ban 1,7 milliárdos árbevételt ért el.

Clarement Investments Ltd. (Nicosia, Ciprus)

A ciprusi cég egyik igazgatója Fabó György. A Clarement tulajdonában lévő magyar vállalatok tavalyi árbevétele megközelítette az 1,2 milliárdot. E társaságok üzemeltetik az Oxygen-csoport Fáy utcai, újpesti és naphegyi wellnessközpontjait Budapesten.


Hammond Sales LLC (Albany, Egyesült Államok)

Az amerikai társaságnak egy Seychelle-szigeteki cég az „ügykezelője”. A Hammond Sales két magyarországi vállalata az Oxygen Medical Kft. és az Oxygen-Gastro Kft. (ezek egyben a wellnessközpontokhoz tartozó egészségügyi és éttermi érdekeltségek). Árbevételük tavaly megközelítette a 600 milliót.


Minotax International Ltd. (Nicosia, Ciprus)

A ciprusi társaságot egy Seychelle-szigeteki cég „kezeli”, igazgatója Sándor Kornél. A Minotaxnak hat magyarországi vállalatban van tulajdonrésze (Amadeus-Budapest Kft., Frangepán Invest Kft., King Kft., M3 Invest Kft., Mobilex-Car 96 Kft., Várda-Mobil Kft.). E társaságok 2013-as összbevétele szűk 28 millió forint volt.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.