valasz.hu/itthon/g-fodor-gabor-visszatert-es-kijozanodast-javasol-a-fidesznek-111849

http://valasz.hu/itthon/g-fodor-gabor-visszatert-es-kijozanodast-javasol-a-fidesznek-111849

Népbal

/ 2004.02.06., péntek 08:20 /

A Heti Válasz a múlt év végén négy részletet is közölt Bogár László Magyarország és a globalizáció című könyvéből: egyet a bevezetésből, hármat pedig A végjáték című fejezetből. Minthogy a négy részlet önálló írásként jelent meg, nyilván a szerző (és a szerkesztő) szerint a közölt okfejtés önmagában is megáll.

A tudományoskodó fogalomhasználat ellenére a négy írás nem tudományos elemzés: nem hivatkozik ellenőrizhető módon tényekre és forrásokra; a szerző semmilyen ellenérvvel nem számol, illetve nem néz szembe, legyen az bármilyen magától értetődő is az olvasó számára; az esetleges ellenvéleményeket vagy azok képviselőit csak minősíti, velük nem is óhajt vitába bocsátkozni. Ezzel természetesen önmagát zárja ki az érvek és ellenérvek ütköztetéséből "élő" tudományból, s teszi mondanivalóját a politikatudomány által vizsgált politikai valóság részévé. Bogár László okfejtése színtiszta politikai ideológiai érvelés, amely értelemszerűen bizonyos tényekre és megfigyelésekre épít, de tudatosan figyelmen kívül hagy más tényeket és megfigyeléseket, értékeket és elveket. Az általa előadott ideológia a "népi baloldal" egyik változata, s két okból kétségkívül érdekes: először is azért, mert ritkán lehet olvasni az ehhez a táborhoz tartozóktól ilyen lélegzetű, összefüggő és átfogó elemzést a Kádár-rendszer, a rendszerváltás és az azt követő három kormányzati ciklus egészéről; másodszor pedig azért, mert Magyarországon is reneszánszát éli a neomarxista globalizációbírálat, amely a klasszikus bal- és jobboldal egyes erői között egy már végleg leszerepeltnek hitt politikai ideológia talaján látszik eszmei egységet teremteni. Az alábbiakban először röviden jellemzem a cikksorozat ideológiai mondanivalóját, majd bírálom a rendszerváltásról adott áttekintését, végül pedig megmutatom, hogy a valóságot hol és hogyan torzítja el.

A "harmadik út" és a rendszerváltás

Bogár László látásmódjának egyik alapeleme a neomarxizmus: ez teszi baloldalivá. Már első cikkében osztálytársadalmi kategóriákat használ: a magyar társadalom szerinte elitből, középből és "roncstársadalomból" áll, amelyek jövedelmi viszonyaik alapján határozhatók meg, de politikailag is cselekvőképesek. Ez a klasszikus történelmi materializmus elemzési kerete. Megjelenik a "hamis tudat" marxi fogalma is, csak más fogalmazásban: Bogár László (kissé komikusan tudományoskodó) szavakkal a "mainstream liberokrata narratíva diktatúrájáról" szól. Szerepel továbbá a hatvanas évekből ismerős neokolonizációs frazeológia is, amely olyan szófordulatokban türemkedik elő, mint "a globalitás lokális elitje", "komprádor nyertesek", "transznacionális tőkestruktúrák hatalomgazdasága", Kádár mint a Nyugat által megbízott "gyarmatosító".

A másik alapelem a népiesség. Második cikkétől kezdve érdekes - és megmagyarázatlanul maradó - váltást tapasztalunk; már nem a szociológiailag meghatározott osztályok, hanem a politikai ideológiai alapon elkülönített "politikai" osztályok a cselekvők: a megszűnő párttársadalom s az annak a romjain újra felépülő régi nép-nemzeti (paraszt)társadalom, a polgári államtársadalom, valamint az úri-nemzeti társadalom. Ezek persze ebben a formában anakronisztikus fogalmak, amelyeknek a valóságtartalma már csak a történelmi változások miatt is gyakorlatilag nulla, de amelyekre azért van szükség, hogy az elemzés megteremtse a kapcsolatot az ideológiai múlttal, világosan mutatva, hogy itt ideológiai narratívával vagy mítosszal van dolgunk. Megjelenik a "sem Nyugat, sem Kelet" gondolata, a harmadik vagy "alternatív" út mítosza; szó esik az "ország ontoszociális terének gazdag értékmezőiről" (ezt nem értettem, de nyilvánvalóan kulcsfogalomról, helyesebben metaforahalmazról van szó); "azonosságképző szociokulturális intézményrendszerről", valamint a nemzet önmagában vett "egész-ségéről" mint minden mást megelőző célról.

Az ideológiai alapozás után, illetve közben Bogár László megpróbálja értelmezni az általa képviselt "nép-nemzeti" társadalom politikai elitjének a rendszerváltásban és azt megelőzően játszott szerepét, sikereit és kudarcait. Bár egyik alapállítása, hogy a rendszerváltás előre megírt rendezői utasítások alapján alkalmazott "lejátszástechnika", bizonyos fokig "leleplező" és "sokkoló" hatásúnak van szánva, bennem inkább enyhe visszatetszést váltott ki, mivel a szerző az állítást ténylegesen csak azzal tudja bizonyítani, hogy megmutatja: a nép-nemzeti oldal tényleg szerette volna, ha ez így történik. A szerző - egyébként igaz - elbeszélése szerint ugyanis a hetvenes években tényleges és "hatékony szövetség" jött létre a párttársadalom és a nép-nemzeti társadalom között, amelynek eredményeképpen "az uralkodó társadalmi valóságban is megjelenhetett a nép-nemzet képviselete". A sztori főhőse Pozsgay Imre és a körülötte szerveződő új írónemzedék, amely azonban a rendszerváltáskor hoppon maradt: a szerző bevallása szerint "értelmezni sem tudta, hogy valójában mi történik". Ennek oka a szerző szerint az, hogy a valóságos rejtett erőviszonyok nem tették lehetővé a Pozsgay-féle forgatókönyv lejátszását. Mit mondhat erre az olvasó? Azt hiszem, csak ennyit: kérem, tetszettek volna ügyesebben csinálni. Megvolt a lehetőségük: szövetségben álltak az uralkodó elittel. Kis híján erős jogosítványokkal rendelkező köztársasági elnökük lett: nem sokon múlott. Ők is lejátszották magukban a rendszerváltást: ezzel vádolni másokat képmutatás. Mindenkinek volt forgatókönyve: egyesek többet, mások kevesebbet tudtak belőle megvalósítani. Az persze formálisan és triviálisan igaz, hogy egy stratégiai játékban a vesztes vereségének oka a győztes győzelme. De nem az "erőviszonyoké" egyedül, noha a játékosok erőforrásai minőségben és mennyiségben is különbözhetnek. Az erőforrásokon kívül viszont a játékosok tudása és szerencséje is perdöntő lehet.

Nyugat- és globalizációellenesség

Egyetlen pillanatig sem vitatom, hogy Bogár László számos állítása igaz és tagadhatatlan tényeken alapul. A magyar társadalom számos sebből vérzik; sokan sokat veszítettek az elmúlt évtizedben; a társadalom jövője szempontjából nézve egyáltalán nem mindegy, hogy jobboldali vagy baloldali kormány van-e hatalmon; a baloldal sikeresebben szólítja meg a kilátástalanabb helyzetben lévőket; a kádári nagy megegyezésnek része volt a népi oldallal kötött kompromisszum; a nyolcvanas évek gazdasági és politikai reformtervei nagyrészt a nyugati modernizáció logikáját igyekeztek követni, illetve átültetni (nota bene, csak az vethet követ rájuk, aki szerint a nyugati modernizáció lényegében kudarctörténet!); a rendszerváltás politikai szereplői bizonyos mértékig saját ideológiai múltjukhoz nyúltak vissza (de ennek a társadalmi valósághoz és annak tényleges megjelenítéséhez nagyon kevés köze volt).

Másfelől viszont számos állítását - köztük a legfontosabbakat is - annyira megterheli a neomarxista-népies ideológiai keret, hogy azok morálisan vagy racionálisan tarthatatlanokká válnak, vagy adott esetben egyenesen hamissá, sőt objektíve rágalmazóvá.

A képmutatásra az imént hoztam példát. Ehhez még annyit, hogy a magam részéről egyáltalán nem bánom, hogy nem Pozsgay Imre forgatókönyve szerint zajlott le a rendszerváltás. Pozsgay a kommunista nómenklatúra nagy hatalmú tagja volt, aki kétségkívül igyekezett hangot találni bizonyos nem kommunista erőkkel, adott esetben védeni is őket, éppen úgy, ahogy más pártkorifeusok is megtették - látva a kádári hatalomgyakorlási technika teljes csődjét. Ettől azonban még a párt legszűkebb elitjének tagja maradt, s ezért téves Bogár Lászlónak az az állítása, hogy az állampártot utolsó hónapjaiban vezető csoportból Pozsgay hiányzott. Nem hiányzott. S ha igaz is, hogy a rendszerváltás tárgyalásos, félig nyilvános jellege, valamint az, hogy a - Fideszt kivéve - az összes politikai erőnek volt erős vagy még erősebb kapcsolata az egykori állampárttal, illetve annak egyes befolyásos személyiségeivel, nagyban hozzájárult a rendszerváltás eszmei deficitjéhez és legitimációs válságához, akkor ezt a vádat talán a legkevesebb joggal éppen a nép-nemzeti társadalom képviselői vethetik föl.

Abba nem is érdemes különösebben belemenni, hogy a marxista-népies ideológia kedvenc tételei racionálisan mennyire védhetők. Egyiket-másikat már bíráltam is a föntiekben, most csak - némi rezignációval - két dologra hívom föl a figyelmet.

Az egyik a Nyugat- és "globalizáció"-ellenesség. A rossz mindig szembetűnőbb, mint a jó. Könnyű észrevenni és szóvá tenni mindazt, ami fölháborító, bosszantó, zavaró; mindazt, ami elmúlt, elveszett vagy még hiányzik. Sokkal unalmasabb és kevésbé látványos arról szólni, amit megnyertünk, amivel gyarapodtunk, amivel gazdagabbak lettünk. Bogár László nem szól a megnyert szabadságról (az élet minden területén) és a vele járó felelősségről; nem szól az elmúlt tizenhárom év során megvalósított fejlesztésekről (csak a tömegek mindennapjainál maradva: legyen az lakás- vagy házépítés, telefonhálózat, gépkocsiparkcsere, tartós fogyasztási cikkek beszerzése). Nem szól, mert alapfelfogása a marxista antikapitalizmus, amely egész egyszerűen nem hiszi el, hogy a tőke elemi érdeke, hogy az általa "kizsákmányoltak" folyamatosan gyarapodjanak. Márpedig akár az egyes kapitalista országok (amelyek között egyébként akkora különbségek vannak, hogy teljesen fölösleges "a" nyugati modellről beszélni, mert szinte ahány nyugati ország, annyi "modell") elmúlt két évszázados fejlődését nézzük, akár a világnak azokat az országait, amelyek a szabadkereskedelembe hajlandók voltak (mert ez nem kötelező!) bekapcsolódni, csak azt tapasztaljuk, hogy az állítólag elnyomottak folyamatosan gazdagodnak - ceteris paribus, természetesen, hiszen háború, természeti katasztrófa, korrupció, önbizalomhiány, frusztráció és számos más ok ezt megakaszthatja vagy akár semmivé is teheti. De ezek mindig belső okok.

A másik dolog a nemzetközi összehasonlítás iránti teljes érdektelenség. Ez azért furcsa, mert miközben folyton globális fogalmakkal dolgozik, Bogár László elemzésében sem globális jelenségekre és összefüggésekre, sem Magyarország szűkebb és tágabb környezetére nem hivatkozik. Egyetlen mondatban utal arra, hogy a nép-nemzeti oldal számára a jobb pozíció elérésének egykori esélyét "néhány környező országbeli példa" mutatja. Jobb lett volna, ha megmondja, mire gondol: Meciarra? Milosevicsre? Tudjmanra? Nekem valahogy egyik se túl vonzó. Ezzel szemben tény, hogy a visegrádi négyek, Szlovénia és a balti államok az elmúlt tizenhárom év során nagyon sok politikai és gazdasági problémát megoldottak, viszonylag tűrhető színvonalú demokráciát üzemeltetnek, minden nagyobb zavar nélkül, sőt egyre nagyobb önálló szerepet képesek játszani Európában, illetve Lengyelország a világpolitikában is. Mindezt a Nyugattól való birodalmi függőségként, "szuverenitás-" vagy "impériumcsereként" ábrázolni nevetséges és siralmas kísérlet.

A Fidesz genezise

Talán a legszomorúbbak az egyértelműen hamis állítások, amelyekre kénytelen voltam az "objektíve rágalmazó" minősítést is alkalmazni. Az utolsó cikknek a Fidesz geneziséről szóló megállapításaira gondolok: Bogár szerint a Fideszt és vezetőit "legyártották", "kondicionálták", s mint ilyenek "engedelmes eszközei" voltak az őket megkonstruáló "liberokrata narratíva" képviselőinek, akik a Fidesz bázisát jelentő szakkollégiumokat teljesen az irányításuk alatt tartották. Ez a jellemzés minden elemében hamis és sértő. A nagymarosi erőmű fölépítése ellen, az erdélyi falurombolás ellen, az '56 hősei mellett tüntető, az erdélyi magyaroknak élelmiszert és gyógyszert szállító, a népi írókat rendszeresen vendégül látó, sőt a Nékosz-mozgalom hagyományait tudatosan ápoló, a magyar társadalom alapvető demográfiai, kulturális, szociális problémáival kendőzetlenül szembesülni akaró, rendszeresen vidéken táborozó szakkollégiumokat és azok vezetőit ilyen mértékben dehonesztálni vagy szándékos rosszakaratra (amit nem tételezek föl a szerzőről), vagy ideológiai elvakultságra vall.

A helyzet inkább úgy állt, hogy a népi-nemzeti gondolat a szakkollégiumi mozgalomban egészen kivételes és számára is váratlan esélyt kapott arra, hogy önmagát tesztelje, a viták kereszttüzében megvédje, formálja, mégpedig figyelő és érdeklődő fiatalok előtt. Attól tartok, hogy bizonyos fokú politikai kompromittáltsága, de még inkább a nyilvánvalóan intellektuális csődbe került marxista szemlélethez való görcsös ragaszkodása volt az az ok, amely miatt a rendszerváltás generációjának szellemi és politikai befolyásolásában lényegében kudarcot vallott, s végső soron ezért van az, hogy - mint a szerző írja - "értelmezni sem tudta, hogy valójában mi történik".

Sajnos, úgy tűnik: ma sem tudja.

A szerző közgazdász, politológus

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.