valasz.hu/itthon/megsem-tiltottak-ki-a-belvarosbol-a-segwayeket-ez-tortent-valojaban-129222

http://valasz.hu/itthon/megsem-tiltottak-ki-a-belvarosbol-a-segwayeket-ez-tortent-valojaban-129222

Önök kérték: itt a teljes László Petra-interjú és egy újabb bizonyíték!

/ 2015.10.07., szerda 19:00 /
Önök kérték: itt a teljes László Petra-interjú és egy újabb bizonyíték!

Közkívánatra online is elérhetővé tesszük a Heti Válasz múlt heti László Petra-interjúját. Emellett publikáljuk azt az új videót, amely minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy nem gáncsolt az N1TV volt operatőre.

A Heti Válasz az október 8-i lapszámban megjelenő Borókai Gábor-vezércikkel foglalja keretbe mindazt, amit hozzá kívánt tenni a László Petra-ügyhöz.

Korábban ezeket írtuk:

1. Volt egyszer egy főszerkesztői vélemény, amely itt olvasható.

2. Aztán bemutattuk, hogyan állította elő a világsajtó a szír apa felrúgásának sosem volt történetét.

3. Aztán közöltük a László Petra-szégyenfal létrehozójának levelét.

4. Aztán interjút készítettünk László Petrával. Lásd alább.

5. Aztán válaszoltunk mindazoknak, akik szerint gusztustalan szerecsenmosdatást végeztünk.

A múlt heti lapszámban közölt László Petra-interjú után többen is cselekedni kezdtek. Ezen az oldalon például gyűjtést indítottak az operatőr családja számára. Mások pedig készítettek egy filmet, amely immár minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy nem gáncsolta el a szír apát és gyermekét az N1TV volt operatőre.

Íme hát a teljes interjú:

„Fel kellett volna ismernem, hogy hullafáradtan nincs keresnivalóm a tűzvonalban. Közel mentem, és elégtem. Az viszont már nem az én bűnöm, hogy eszközként használtak Magyarország lerasszistázásához” – mondja László Petra. Először szólal meg az N1TV volt operatőre.

– Azt kérte, ne készítsünk önről felismerhető fotót…

– Halálos fenyegetések között élünk.

– Telefonon hívogatják, levelek jönnek?

– A telefonomat kikapcsoltattam, az internetet nem nézem; elzárkóztam, csak a férjem és a család tudósít a külvilágról. Egy biztos: az N1TV oldalára és szervereire lecsapó tunéziai iszlamista hackerek vérdíjat tűztek ki a fejemre. Ha jól emlékszem, 20 ezer eurót érne meg nekik a halálom. A rendőrség ezt terrorista fenyegetésként azonosította, így én sem tudom félvállról venni. A Facebookon pedig több száz „jókívánságnál” tartunk. Sokan állítólag a halálomat kívánják, mások a nőiségemben gyaláznak. „Focizni fogunk a fejeddel, te szuka” – ilyen megjegyzéseket kapok olyanoktól, akik nem is ismernek. Bűnhődök, rettegek, de azért itt vagyok, válaszolok a kérdéseire, és még csak azt sem mondhatom, hogy ennél nincs rosszabb.

– Miért ne mondhatná?

– Jobban meggyötört, amikor az első gyermekem meghalt egynapos korában. Az okát ma sem tudom. A másodikkal elvetéltem. Aztán Isten végre megsegített: megszületett a harmadik és negyedik gyermekem, akik most velünk vannak. Egész életemben klasszikus családot akartam, sok gyerekkel, boldogsággal. És erre, tudtomon és akaratomon kívül, megrúgtam egy gyermeket. Nagyon tud fájni. A röszkei eset után a kisebbik lányunk azt kérdezgette az iskolatársaitól: „Szerintetek tényleg gonosz az anyukám?” Miután azt mondták, „nem, a te mamád nagyon kedves”, megnyugodott, hogy mások is úgy gondolják, ahogy ő.

– Miért ment a határra? Az önről megjelent felvételek alapján sokan azt gondolják, eleve rúgni készült, csak bebújt a kamerája mögé.

– Operatőr vagyok. Akkor épp fáradt operatőr voltam, mert előző nap még Kárpátalján forgattam 16 órát. Röszkére menet is az járt a fejemben: vajon hogy képesek az ottani családok túlélni havi 15 ezer forintos fizetésből? Megrázó élmények itt is, ott is – de azt hittem, a rutinom minden hibától megvéd. Tizennyolc éves koromban kezdtem dolgozni a Magyar Televízióban, ahol bő tíz évet töltöttem, s csupán négy hónapja szerződtem az N1TV-hez. A kettő között sok csatornánál megfordultam; hosszú évekig RTL-es produkciókban voltam a kamera mögött. Ha úgy tetszik, inkább vagyok RTL-es, mint N1-es, a magyar RTL mégis vérmes fasisztaként láttatott – miután egy német RTL-es kolléga kitette a netre a rólam készült videórészletet.

– Az N1TV a radikális jobboldalé. Ezek szerint ön jobbikos?

– Egyik pártnak sem voltam zászlóvivője soha. Operatőrként a képi világért felek, nem a tartalomért – az a szerkesztők dolga. Akinek kamera vagy fényképezőgép van a kezében, nem teheti meg, hogy politikai-ideológiai alapon visszadobálja a munkalehetőségeket. Aki utálja a multikat, az is elmegy a Tescóba dolgozni, ha a családjának szüksége van a keresetére. Ettől függetlenül persze van értékrendem; ha lenáciznak, azt kikérem magamnak, ha lejobboldaliznak, azt nem.

– Nem alapszabály, hogy egy operatőr nem vonódhat be az általa filmezett cselekménybe?

– Egy stúdióban, „laboratóriumi” körülmények között könnyen marad kívülálló az ember. Erre bő húsz évig a terepen végzett munkáknál is képes voltam; 2006-ban például bőven nyeltem könnygázt az utcai tüntetéseken, de eszembe sem jutott, hogy bárki is bánthatna.

– A menekültek félelmetesebbek?

– Önmagukban nem. Amikor korábban a határon forgattam, és láttam például, ahogy 130 férfi préselődik fel egy vasúti felüljáróra, megszakadt értük a szívem. Fiatalok voltak, de olyan elcsigázottak, hogy bármelyikük lezuhanhatott volna. A számomra végzetes szeptember 8-a előtt azonban nem éreztem feszültséget Röszkén; jött két-háromszáz migráns, a jelen lévő tíz rendőr legfeljebb kísérgette őket. Ez a nap viszont más volt: menekültek ezerszámra, rendőrök százszámra, ordibálás, előtörő rigmusok, sikítás, mérhetetlen por. Aki csak televízióban látott ilyet, el sem tudja képzelni. Sorjában jöttek a buszok a migránsokért, a rendőrök igyekeztek először a nőket meg a gyerekeket felsegíteni a helyekre, de itt is közelharc folyt minden négyzetcentiért. Akik nem tudtak vagy nem akartak várni a fuvarra, elhatározták, hogy elhagyják a gyűjtőpontot. Óriási üvöltözés kezdődött, néhányan elrohantak a kukoricásba, a rendőrök ezért igyekeztek egyre szűkebbre fogni a tömeget. Ezeket a jeleneteket még egy töltésről vettem, de mivel a rendőrsorfal pajzsok nélkül is áthatolhatatlannak tűnt, odamentem mögéjük. Épp megérkeztem, amikor néhányan kitörtek, ellöktek, majd amikor visszafordultam, már végtelenített tömeg rohant felém. Halálfélelmem volt, azt éreztem, hogy legázolnak, eltaposnak. Ha nincs kamera nálam, nyilván kézzel védekeztem volna, így viszont maradt a lábam és azok a borzasztó rúgások. Szégyenletes pánikreakció, de mégiscsak: reakció, azaz válasz valamire. Nem kezdeményeztem erőszakot, csak a futás helyett – helytelenül – a védekezést választottam.

– Vádlói szerint másodpercekkel később elgáncsolt egy, a fiát a karján menekítő apát is.

– Nyilván érdekemben állna azt mondani, hogy a Heti Válasz múlt heti képsorozata bizonyítja: nem gáncsoltam. A teljes igazság viszont az, hogy miután legázoltak, már nem voltam a magam ura, fogalmam sincs, mi történt. Tény, hogy a szír férfi az esést követő pillanatban nem velem kiabált, hanem a rendőrrel, aki megállásra akarta kényszeríteni. Ezzel el is intézhetném a dolgot, de nem akarom eltagadni: én ott és akkor nem a szerencsétlent láttam abban az emberben, hanem egy, az intézkedő rendőrnek ellenszegülő, feldühödött férfit. És egyértelműen a kivezényelt rendőrök tűntek kiszolgáltatottabbnak. Kevesebben voltak, mint a menekülők, végig emberségesen viselkedtek, parancsba kapták, hogy nem alkalmazhatnak kényszerítő eszközöket, azaz puszta kézzel kellett volna megvédeniük a határt – miközben őket erőszakos inzultus érte.

– Mikor tudatosult önben, hogy megrúgott egy gyereket?

– Azt tudtam, hogy rúgtam, de hogy egy gyereket is eltaláltam, azt – az interneten elérhető felvételekre hivatkozva – a főnököm közölte telefonon, mikor már hazafelé tartottunk. Azzal a lendülettel ki is rúgott a tévétől.

– Haragszik rá?

– Csak magamra haragszom. Fel kellett volna ismernem, hogy hullafáradtan nincs keresnivalóm a tűzvonalban. Közel mentem, és elégtem. Az viszont már nem az én bűnöm, hogy eszközként használtak Magyarország lerasszistázásához.

– A balliberális ellenzék szerint ön Orbán Viktor politikai terméke, akit a kék plakátok és a kormányzati propaganda hergelt fel.

– Nem vagyok termék, legfeljebb a szüleimé. Meg lehet lincselni, lehet velem ijesztgetni a világot, de ekkora bűnt nem követtem el. Nem szigeten táborozó gyerekeket mészároltam le előre megfontolt szándékkal, hanem pánikba esve védekeztem. Ostobán, igaz – de senkinek nem okoztam sérülést. Az ügy utójátéka egyébként két szálon futott. A 444.hu és társai már az eset napján nevesítettek, köröztették a képemet – miközben nem akadt sajtótermék, amely le merte volna írni a 71 menekültet a halálba küldő embercsempészek nevét. Nekik szabad inkognitóban maradniuk, nekem hamar elfogytak a jogaim. Arról az elkövetőről, aki a Keleti pályaudvarnál petárdát dobott az ott táborozó migránsokra, szintén csak annyit tudunk, hogy „23 éves férfi”. Ezt az elbánást a hivatalos sajtónak köszönhetem, de dolgozott az ügyemen a Facebook és a közönsége is. Hamis profilokat hoztak létre a nevemben, ahová gyalázkodásokat írtak. Létrejöttek gyűlöletfalak is, hogy teret biztosítsanak az engem és családomat érő – gyakran halálos – fenyegetéseknek. Állítólag közel ötven ilyen oldal létezik, és bár egyes felhasználók kérték, hogy tiltsák le ezeket, a Facebook közölte: a bejelentett oldalakon nem sérülnek a közösségi alapelvek, nincs zaklatással kapcsolatos tartalom. Az önök lapjából pedig a múlt héten megtudtam, hogy a fő szégyenfalas Györfi András valójában médiahacker, aki a vállalkozását reklámozta az akcióval, azaz a tönkretételemmel, a megsemmisítésemmel kufárkodott. Aztán meg nyílt levélben panaszkodott, hogy írásukban részleteket ragadtak ki az életéből. És mit szóljak én, akit az élete egyetlen részlete alapján az egész világ elítél?

– A röszkei eset után miért várt két napot a bocsánatkérő levéllel?

– Összeomlott az életem, csak a családom adott biztonságot, el akartam bújni velük. Ha tehettem volna, odaállok azok elé, akiket megrúgtam, és a szemükbe mondom, hogy bocsánat, de ez nyilván már aznap is lehetetlen volt. Aztán világossá vált: nemcsak a sértettektől, hanem mindenkitől bocsánatot kell kérnem, mert borzasztó mintát nyújtottam. A társadalom hangadói azonban úgy értékelték, hogy nem is kértem bocsánatot, hiszen csak a sajnálom szó szerepelt a levelemben. Aztán a félreértések elkerülése végett újra bocsánatot kértem. Vidéken húzódtam meg, ahol nincs internetkapcsolat, így a Pesten tartózkodó férjemet kértem meg, hogy továbbítsa a médiának az újabb levelet. A véleményformálók nem késlekedtek: szerintük nem is én kértem bocsánatot, csak a férjem. Ez nem igaz! És amikor azt hittem, vége a kötekedésnek, akkor Tarr Béla – a Magyar Filmművészek Szövetsége nevében – úgy érezte, még egyet bele kell rúgnia a földön fekvő emberbe: kitagadott egy olyan szervezetből, melynek soha nem voltam a tagja.

– Mit szól a szír „áldozata” karrierjéhez?

– Modern európai népmesével van dolgunk. Egyik oldalon ott a náci boszorkány, a másikon a meggyötört menedékkérő, akit berendezett lakás vár Spanyolországban, a gyermeke pedig Cristiano Ronaldóval passzolgat. A férjem azt olvasta a neten, hogy a derék fociedző Törökországból indult útnak, azaz nem közvetlen háborús menekült. Aki aztán az intézkedő rendőrnek ellenszegülve kitört a magyarországi gyűjtőpontról. A korábbi Facebook-borítóképe alapján egy terrorszervezet tagja lehetett, és egyes források szerint több tucat ember haláláért felelős. Mégsem vették el a jövőjét.

– Önnek mi a jövőképe?

– Egyértelmű, hogy hosszú évekre munkanélkülivé váltam. A férjem kénytelen volt abbahagyni a Színház-és Filmművészeti Egyetemet, egy bérből ugyanis nem bírjuk fizetni a tandíjat. A férjem édesanyja jó ideje rákos beteg; miután szembesült azzal, hogy szétment a jövőnk, az unokái jövője, összezuhant, kórházba került. A morfiumtapaszok még kisegítik ugyan, de napokon belül meg fog halni (azóta az asszony elhunyt – A szerk.), én meg nem tudok mellette lenni, mert félek emberek közé menni. És hiába mondanám például a 444.hu-ra vagy Györfi Andrásra, hogy gyilkosoknak tartom őket, úgyis én maradok a közellenség. Csak addig látok előre, hogy helyt kell állnom a büntetőeljárásban: garázdasággal vádolnak. Egyéb jövőképem nincs. Most szörnyű, de ahogy mondtam, volt már rosszabb is. És a bajban sem tudják megölni a reményt.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.