valasz.hu/itthon/tescoba-igyekvok-figyelem-hosszabb-sorallasra-felkeszulni-124013

http://valasz.hu/itthon/tescoba-igyekvok-figyelem-hosszabb-sorallasra-felkeszulni-124013

Orbán beismerése: nem tudunk mit csinálni

/ 2010.02.08., hétfő 09:49 /

Nem szükséges más modellekre áttérni, a mostani szisztémával el lehet menni még körülbelül 30 évig - mondta a nyugdíjakról.

Orbán Viktor szerint április 11-éig a jobboldalnak, a magyar középerőknek nem szabad mással foglalkozniuk, mint a választások megnyerésével. A Fidesz elnöke hétfőn a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában óva intette a Fidesszel szimpatizáló választókat szavazatuk megosztásától, szerinte ugyanis annak az lenne a vége, hogy nem lenne olyan különbségű jobboldali fölény, amellyel a változásokat végre lehetne hajtani.

"Mit tud elintézni egy olyan párt, amely legjobb esetben 10 vagy 15 százaléknyi támogatást tud összegyűjteni?" - tette fel a kérdést a radikális jobboldalra utalva a pártelnök, aki szerint a Jobbikra szavazni "egy elvesztegetett voks".

Arra a kérdésre, hogy kívülről sem fogják-e elfogadni a radikális jobboldal támogató szavazatait például kétharmados törvények megszavazása esetében, úgy reagált, "sem az MSZP-vel, sem a Jobbikkal nem fogunk együttműködni". Az, hogy bizonyos ügyekben az MSZP vagy a Jobbik így vagy úgy szavaz, az ő dolguk - tette hozzá.

Orbán Viktor kérdésre azt mondta, lényegében egyetért azzal a kormányállásponttal, amely szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntartható, nincs szükség drasztikus beavatkozásra. Nem szükséges más modellekre áttérni, a mostani szisztémával el lehet menni még körülbelül 30 évig - jegyezte meg. "Tehát fenn akarják tartani azt a rendszert, hogy a központi költségvetés rendre, évről évre kiegészíti a nyugdíjkasszát?" - hangzott el a kérdés, amelyre a pártelnök közölte: "nem tudunk mit csinálni".

Arra a kérdésre, hogy alkalmatlan pedagógusokat el lehet-e bocsátani, a Fidesz elnöke úgy válaszolt: "az minden szakmában úgy van, hogy (...) az alkalmatlanokat el szokták bocsátani". Kérdésre megjegyezte, Sió Lászlónak, a Fidesz oktatási kabinetje vezetőjének ügyét nem követte. Hangsúlyozta ugyanakkor, úgy nem lehet embereket kitenni az utcára, hogy esélyt sem kapnak arra, hogy máshol, ahol meg tudnának felelni, ne jussanak munkához.

Az oktatásról szólva kifejtette még: növelnék, akár meg is kétszereznék a mérnöki irányultságú képzés arányát az egyetemeken, és teljesen átalakítanák a szakképzés rendszerét. A párt programjával kapcsolatban a Fidesz elnöke azt mondta, minden komoly parlamenti párt rendelkezik programmal. A Fidesznek is van egészen konkrét programja: megvan egyrészt az Erős Magyarország 2007-ből, másrészt a pénteki országértékelő beszédből is kirajzolódik, mit szeretne tenni a Fidesz, ha kormányra kerül.

Az egymillió új munkahely létrehozásának tervével összefüggésben kiemelte, nem lepődne meg, ha ez tíz évnél hamarabb is sikerülne. Orbán Viktor pénteki országértékelőjében azt mondta, olyan kormányra van szükség, amely nemcsak a kormányzást, hanem a jegybankot és a pénzügyi felügyeletet is megújítja, mert ezek együtt, közösen viselik a felelősséget a magyar gazdaság "összedöntéséért". Az MTV hétfő reggeli műsorában arra a kérdésre, hogy ezen intézmények vezetői számíthatnak-e arra, hogy már nem sokáig lesznek a székükben, a Fidesz elnöke úgy válaszolt: törvények szabályozzák ezeknek a vezetőknek a kinevezési, felmentési rendjét, és ezeket be kell tartani.

Hozzátette azt a véleményét, amely szerint teljesen világos, hogy a költségvetés fiktív, "egy olyan papír, ami lassacskán annyit sem ér, mint amire ráírták". Azzal kapcsolatban, hogy a nemzetközi minősítő intézetek többsége szerint rendben van az idei büdzsé, a pártelnök úgy vélekedett: azok az intézetek helyeslik a kormány politikáját, amelyek üzletelnek a kabinettel, illetve amelyeknek ügyleteik vannak Magyarországon, és nem akarják lerontani a kilátásaikat.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy szerinte az elszámoltatások meg fogják tizedelni a szocialistákat, "hiszen láthatóan az ő érdekkörükből kerülnek ki azok, akik visszaéltek a hatalommal az elmúlt néhány évben". Helyes és derék döntésnek nevezte azt, hogy a kormány egy 50 millió forintos nyelvalapot hozott létre a szlovák nyelvtörvény kárvallottjainak segítésére.

A NATO-radarral kapcsolatban Orbán Viktor azt mondta, ott nem lehet a lokátor, ahol az emberek nem akarják, hogy legyen. "Le kell ülnünk a NATO-val, és kell találnunk egy másik helyet" - közölte. "Volna ennek bármilyen értelme?" - kérdezett vissza a közmédium-összevonásokkal kapcsolatos felvetésre a Fidesz elnöke, aki gyors, hirtelen átrendezés szükségességét nem látja, ellenben jónak tartaná, ha végre partnerség jönne létre a közmédiumok működtetői és a kormányzat között.

A médiarendszeren belül minden mozdulatot ötször-hatszor meg kell gondolni - fogalmazott, hozzáfűzve: semmilyen kapkodásra, összevonásra, szétválasztásra, átrendezésre "itt, legalábbis rövid távon, föltétlenül szükség nincsen". Szerinte a következő kormánynak le kellene ülnie a médiumok képviselőivel, át kellene gondolnia az egész rendszert, ám "ebben az ügyben a tatár nem hajt bennünket". "Próbáljunk a médiavilág szereplőinek (...) megegyezésével vagy konzultációjának az alapján valami közös változást kialakítani, ha egyáltalán szükséges" - vélekedett. Kijelentette: szerinte a közmédiumok fenntartása egy egyértelmű kormányzati feladat, a pénzt oda kell adni.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.