valasz.hu/itthon/fordulat-akos-megegyezett-a-telekommal-es-50-milliot-utalt-bojte-csabanak-117545

http://valasz.hu/itthon/fordulat-akos-megegyezett-a-telekommal-es-50-milliot-utalt-bojte-csabanak-117545

Orbán először Horthyék felelősségéről, a Szabadság téri emlékmű sorsáról

/ 2014.04.30., szerda 10:39 /
Orbán először Horthyék felelősségéről, a Szabadság téri emlékmű sorsáról

Orbán Viktor miniszterelnök négyoldalas, Dávid Katalin Széchenyi-díjas művészettörténésznek címzett levélben érvel a német megszállás áldozatainak emlékműve mellett. A kormányfő ennek keretében először nyilvánult meg egyértelműen a korabeli magyar vezetés felelősségével kapcsolatban.

Az Origo birtokába került levél szerint Orbán úgy látja, az ügy „bonyolult történeti, erkölcsi, politikai szövevény", de a róla szóló vita nem haladja meg az olcsó politikai lökdösődés kocsmapultját. Orbán kifejti, hogy miért szerepel az emlékművön a német birodalmi sas és a Magyarországot szimbolizáló angyal. Utóbbiról azt írja: az ezzel kapcsolatos kritikákat egy olyan kor tünetének tartja, „amelyben a politikai, harci értelmezések vonzóbbak, mint szellemi-lelki természetűek". (A teljes levél ide kattintva olvasható.)

Orbán szóba hozza a korabeli magyar vezetés felelősségével kapcsolatos vitát is. Szóhasználata egyértelmű: szerinte a döntéshozók, az államgépezet nem tett lépéseket a polgárai védelmében, ezért a „kollaboráció” kifejezés használata is indokolt. A miniszterelnök nem írja le Horthy Miklós nevét, de a szövegösszefüggésből nyilvánvaló, hogy nézete szerint a teljes magyar vezetés felelős azért, mert nem tanúsított ellenállást a meghurcolt és meggyilkolt magyar emberek érdekében.

„Bocsánatot kértünk, habár tudjuk, hogy a népirtókkal való kollaborálás bűne megbocsáthatatlan” – írja Orbán – , „jóvátételt adtunk, holott tudjuk, ami történt jóvátehetetlen. Ugyanakkor olyan felelősséget nem vállalhatunk, amely nem illet bennünket [...] német megszállás nélkül nincs deportálás, nincsenek vagonok, és nincsenek százezerszám elveszett életek sem”. 

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.