valasz.hu/itthon/ezert-kapott-bayer-zsolt-lovagkeresztet-120071

http://valasz.hu/itthon/ezert-kapott-bayer-zsolt-lovagkeresztet-120071

Orbán-kormány: szinte teljes a lista!

/ 2010.05.02., vasárnap 16:46 /
Orbán-kormány: szinte teljes a lista!

Újabb nevek derültek ki, lassan összeáll a teljes kormány.

Amint azt a Heti Válasz korábban jelezte, szinte teljesen kialakult a második Orbán-kormány államtitkári kara. Néhány helyen kérdőjellel jeleztük az adott poszt betöltetlenségét, mostanra lassan feltöltik az eddig még nem elkelt posztokat is.

Úgy tudjuk, a Matolcsy György vezetett gazdasági tárca parlamenti államtitkára (azaz miniszterhelyettese) Domonkos László, a Békés megyei közgyűlés eddigi elnöke lesz. A közgazdász végzettségű politikus 1998 óta képviseli Békés megye ötös, Szarvas központú választókerületét a parlamentben. Immár harmadik ciklus óta alelnöke az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottságának. Tapasztalatára bizonyosan szükség lesz, hiszen a pénzügyi terület, a költségvetés-előkészítés ehhez a minisztériumhoz kerül.

Illés Zoltán

Eldőlt, hogy a környezetvédelem ügye a Fazekas Sándor karcagi polgármester vezette földművelésügyi minisztériumhoz tartozik majd. A területet államtitkárként felügyeli majd a szabadkai születésű Illés Zoltán, aki 1994 és 2003 között a Fidesz alelnöke volt, 1998-2002 között elnökként, 2002-2006 között alelnökként dolgozott a parlament környezetvédelmi szakbizottságában. A biológus-mérnök végzettségű politikus 2006-ban nem jutott be az Országgyűlésbe, ahova most Budapest VI. kerületének (Terézváros) képviselőjeként tér vissza.

Czomba Sándor 2006-ban jutott először jutott parlamenti mandátumhoz a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei listájáról, azóta a foglalkoztatási és munkaügyi bizottságban dolgozott. A második Orbán-kormányban (vélhetően a humán tárcán belül) felügyeli majd államtitkárként a munkaügyi területet. A politikus a mostani országgyűlési választáson 62 százalékkal már az első fordulóban megnyerte a vásárosnaményi körzetet. Czomba Sándor  1999 és 2006 között a vásárosnaményi munkaügyi kirendeltséget vezette; testközelből tapasztalhatta tehát, milyen gondokkal küszködik egy munkahelyekben szűkölködő válságrégió.

A kiskunhalasi Szabó Erika valószínűleg az önkormányzati reformért felel majd államtitkári rangban. A jogász végzettségű politikus dolgozott városa polgármesteri hivatalában és egyéni ügyvédként is. Érdekesség, hogy 1990 és 1994 között az SZDSZ képviselőjeként ült a parlamentben, a liberális pártból 1994 nyarán lépett ki. A kiskunhalasi körzetet 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban is megnyerő Szabó Erika idén már nem indult egyéniben.


 

MINISZTERELNÖK: Orbán Viktor

MINISZTERELNÖK-HELYETTES: Navracsics Tibor (kancellária)

KABINETFŐNÖK: Varga Mihály

MINISZTERELNÖK-HELYETTES: Semjén Zsolt (nemzetpolitika, egyházügyek)

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (kancellária)
MINISZTER: Navracsics Tibor
PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR: Rétvári Bence
KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR: Gál András Levente
ÁLLAMTITKÁROK: Répássy Róbert (igazságügy) Balog Zoltán (romaintegráció, kisebbségek) Kovács Zoltán (kormányzati kommunikáció)

Nemzeti Erőforrások Minisztériuma (a tárca neve még változhat)
MINISZTER: Réthelyi Miklós
PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR: Halász János
KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR: Jávor András
ÁLLAMTITKÁROK: Szócska Miklós (egészségügy) Soltész Miklós (szociális terület) Hoffmann Rózsa (oktatás) Szőcs Géza (kultúra)

Földművelésügyi Minisztérium
MINISZTER: Fazekas Sándor
PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR: Ángyán József
KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR: Farkas Imre
ÁLLAMTITKÁR: Czerván György

Külügyminisztérium
MINISZTER: Martonyi János
PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR: Németh Zsolt
KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR: Bába Iván
ÁLLAMTITKÁR: Győri Enikő (uniós ügyek)

Nemzeti Gazdaságfejlesztési Minisztérium (a tárca neve még változhat)
MINISZTER: Matolcsy György
PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR: Domonkos László
KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR: Nagy Róza
ÁLLAMTITKÁR: Cséfalvay Zoltán (gazdasági stratégia)

Belügyminisztérium
MINISZTER: Pintér Sándor
PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR: ?
KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR: Felkai László
ÁLLAMTITKÁR: ?

Honvédelmi Minisztérium
MINISZTER: Hende Csaba
PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR: Simicskó István
KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR: ?
ÁLLAMTITKÁR: Fodor Lajos

Nemzeti Vagyongazdálkodási Minisztérium
MINISZTER: Fellegi Tamás
PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁR: Fónagy János
KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR: Vízkelety Mariann
ÁLLAMTITKÁROK: Nyitrai Zsolt (informatika) Bencsik János (energetika)

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Itt a választási csodafegyver: Orbán-ellenes népfront jön?

A teljes ellenzéki összefogást előkészítő trükk vagy partizánakció Gulyás Márton választásireform-mozgalma? A csütörtöki Heti Válaszból kiderül, hogy a kampány nagy vitája lehet a rendszer igazságossága, amely a francia voksolás után váratlanul aktuális lett.