Orbán: „Látom Soros György pénzét a háttérben”

/ 2018.03.02., péntek 11:10 /

Orbán Viktor szerint a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás egy „parlamenti előválasztásként működött” és a miniszterelnök arra számít, hogy április 8-án is csak egyetlen ellenzéki jelölt lesz számos vagy talán az összes választókerületben.

A kormányfő a Kossuth Rádió 180 perc című ma reggeli műsorában azt mondta, talán már létre is jött az a „paktum”, amely alapján a bevándorlást ellenző nemzeti, polgári képviselőjelölttel szemben egyetlen ellenzéki, bevándorláspárti jelölt lesz a választókerületekben.

„Látom Soros György pénzét a háttérben” – tette hozzá, majd közölte, a helyzetre egyetlen megoldást lát, a „nyílt, egyenes, őszinte” beszédet.

Ha már nyílt beszéd, akkor nem hazudhatjuk el, hogy van a miniszterelnöki gondolatmenettel néhány komoly probléma.

1. Jogilag és matematikailag is kizárt, hogy mindenütt egy összellenzéki jelölt álljon szemben a kormánypárti indulóval. (Az országos lista állításához legalább 27 egyéni jelöltre van szükség.)

2. „Talán”-nal kezdeni mondatot... A szócska elveszi a mögötte álló szavak súlyát. „Talán Orbán Viktornak van svájci bankszámlája.” Ilyet nem mondhatunk. „Látjuk Orbán Viktor pénzét a háttérben.” Ilyet sem.

3. Hazugság, vagy szebben fogalmazva: súlytalan vélelmezés, hogy az ellenzéki pártok bevándorlókat telepítenének az országba. Az különösen, hogy kerítést bontanának. A Jobbik támogatta is a kerítésépítést, ezerszer elmondta, hogy semmilyen migránst nem akar. A balosok hülyeségeket beszéltek 2015-ben, egy év alatt viszont a Fidesz és a jobboldal egyértelműen megnyerte a meccset és belátták ők is, hogy a kerítés szükséges. Elmondták azóta elégszer, hogy maradnia kell.

Nagyon helyesen: Orbán 2015-ben valódi problémát ismert fel, a Közel-Kelet népeinek átáramlása Európába elfogadhatatlan, megakadályozandó folyamat volt, a kerítés pedig valóban megoldást jelentett a korábbi állapotra, amikor tömegek zúdultak át ellenőrizhetetlenül a magyar határon.

Ezt semmilyen országnak nem kell tűrnie – mondtuk már akkor is. A ballibek közben elmebajos ideológiai alapjaikon ácsingózva hülyeségeket beszéltek szegény menekültekről, miközben aki átjön négy biztonságos országon, az nem menekült. Hanem bevándorló. Utóbbit mondta akkor Orbán. Helyesen. Aztán nemrég kiderült, hogy mégiscsak adott menedéket ilyen nem menekült bevándorlóknak. Nem más adott, hanem a magyar állam. 

Orbán szövege természetesen a kampánysilabuszból van, abból gyártották azt a videót is, amely szerda óta ismert.

Ez a választás tétje

Ez a választás tétje: bevándorlóországgá válik-e Magyarország, vagy megmaradunk magyar országnak.

Közzétette: Fidesz – 2018. február 28.


A Keleti pályaudvarnál összegyűlt migránsokat mutatja, majd Soros György és az ellenzéki vezetők láthatók, és az a szöveg olvasható: „Ez lesz Magyarország sorsa, ha Soros emberei hatalomra kerülnek”.

A Keletinél Allahu Akbar-t kiáltozó fickó riasztó képe alá viszont elfelejtették odaírni a dátumot: 2015. Ki is volt akkor a miniszterelnök?

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.