Orbán, Schiffer és Vona már aláírta! És ön?

/ 2018.02.13., kedd 14:05 /

Hajrájához közeledik az európai kisebbségvédelmi kezdeményezés.

Mindenfajta zsurnaliszta túlzás nélküli mondhatjuk, az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai magyarok (és persze más európai nemzeti kisebbségek) jövőjét meghatározó állampolgári akció zajlik most Európa-szerte.

A Minority Safe Pack célja, hogy európai szintű, az EU-tagállamokat kötelező kisebbségvédelmi rendszer jöjjön létre. Az akció újdonsága, hogy nem kormányzati egyeztetésekkel próbál eredményt elérni − esélytelen az ügyben érdektelen vagy éppen ellenséges államok jóváhagyását elnyerni −, hanem az Európai Bizottságot sarkallná tettekre. Ehhez eszközként a nem olyan rég létező jogintézményt, az európai állampolgári kezdeményezést használná fel a kezdeményezést elindító FUEN, a kontinens kisebbségeinek föderációja.

Április harmadikáig minimum egymillió támogató aláírást kell összegyűjteni hét országból. Február elején 600 ezernél tartott a számláló, s ebben kiemelt szerepe volt a magyar aktivitásnak. Eddig Magyarország, Szlovákia és Románia teljesetette túl  nagyságrendekkel  a számára megszabott kvótát. A végelszámolásnál azonban minden aláírás számít majd, ezért Magyarországon is folyik tovább a munka.

Ezt jelképezi, hogy a Facebook-on közzétett videó szerint Orbán Viktor miniszterelnök is aláírta a kisebbségvédelmi kezdeményezést. Mégpedig az interneten, ami gyors és egyszerű módja a támogatás kifejezésének, nem kell szöszölni a papíralapú kitöltéssel. (Itt lehet aláírni.) A magyar állami támogatást kifejezi az is, hogy január 31-étől már minden hazai postahivatalban is lehet szignálni az íveket. (Azt tényleg csak a bennünk megbúvó ellenforradalmár mondja, hogy a Soros-kampányokra fordított összegek töredékéből jóval előrébb tarthatnánk az aláírások gyűjtésében.)

Sokat nyünnyögünk azon, hogy a magyar közéletben alapvető kérdésekben sincs egyetértés, illő tehát jelezni az ezzel ellentétes helyzetet. Orbán Viktorhez hasonlóan aláírta a kezdeményezést például Schiffer András, Vona Gábor, illetve az összes (!) parlamenti párt. A kezdeményezés támogatásáról szóló határozati javaslatot pedig Fuzik János szlovák nemzetiségi szószóló nyújtotta be az Országgyűlésben tavaly novemberben. 

A kezdeményezésnek további lendületet adhat, hogy a kitartó aprómunkának köszönhetően más uniós fórumon is előtérbe került az őshonos európai kisebbségek ügye. Az Európai Parlamentben múlt héten elfogadták az uniós tagállamokban élő őshonos kisebbségek védelméről szóló határozatot. Az egyik kezdeményező, Csáky Pál szlovákiai magyar európai parlamenti képviselő rámutatott: a parlament korábban nem tapasztalt egyértelműséggel állapította meg, hogy a nemzetiségek megmaradása érdekében javítani kell az uniós jogi keretet. A kötelező érvényű döntés értelmében egy éven belül az Európai Bizottság monitorozza majd az egyes tagországokban tapasztalható helyzetet.

 Valami tehát elindult uniós színtéren a nekünk oly fontos ügyben, ám a lendület megtartásához nagyon fontos lenne sikerre vinni az európai polgári kezdeményezést. Úgyhogy e kis cikk olvastának végeztével máris lehet átkattintani az aláíró-oldalra!

 

 

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Ez most tényleg össznemzeti ügy – aki magyar, aláír!

Miért kell vért izzadni ahhoz, hogy egymillió uniós aláírás összegyűljön a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezéshez? Csáky Pál, az ügyet az Európai Parlamentben képviselő felvidéki politikus és névrokona, Csáky Csongor, a gyűjtést idehaza szervező Rákóczi Szövetség főtitkára válaszol a csütörtöki Heti Válaszban.

Ki nyerhet áprilisban? Most vasárnap minden eldől

Röviddel a parlamenti választás előtt a pártok a legjobboldalibb megyei jogú városban, Lázár János pátriájában tesztelhetik stratégiájukat. A hódmezővásárhelyi eredményből következtetni lehet majd az országos voksolás végeredményére is. A csütörtöki Heti Válasz címlapsztorija!

Ma született Mátyás király

A Mátyás király Emlékév alkalmából ma este a budavári Mátyás-templomban ad koncertet az Angelica Leánykar, Kolozsváron pedig Mátyás Napok kezdődnek.

Ki ez az ember? Dél-Afrika Mészáros Lőrince?

Korrupt elnökének eltávolításával Dél-Afrika adott magának még egy esélyt, hogy valóra váltsa a reményeket, amire negyed százada nem képes. A friss Heti Válaszból kiderül, hogy az utódnak csodát kéne tennie: például vizet fakasztania a Fokváros körüli sziklákból.

Itt épített gyurcsányista erőközpontot Lamperth Mónika

A baloldal az esélyesebb az észak-budapesti lakótelepi karéj három választókörzetében, de a XV. kerületben bonyolult a képlet: van itt Lamperth Mónika által építgetett gyurcsányista erőközpont, jelölt a Fidesz lakótelepi szakembere, és egy óvodafelújítás miatt megbüntetett lázadó szocialista is. Választási sorozatunk az Óbudától Újpalotáig nyújtózó kerületek esélyeit latolgatja. Részletek a friss Heti Válaszban.

A disznósajt volt a csúcs a kisgazdák sajtóreggelijén

Pártcunamival indult a hivatalos kampányidőszak, ám a szokásosan jelentkező komolytalan formációk mellett a reaktivált kisgazdáknak és Lévai Katalin volt szoci miniszter pártjának lehet is hatása egy-egy mandátum – elvesztésére. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Huszti Péter: „Ellopta a show-t a politika”

El lehet játszani Hamletet bőrdzsekiben, de ne a ma emberéről, hanem a ma emberéhez szóljon – mondja a Corvin-lánccal frissen kitüntetett Huszti Péter színművész, rendező. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.