Pécs-Málta-tengely

Bortány készül! - Máltai strandra bejegyzett cég vinné a Zsolnayt

/ 2009.02.26., csütörtök 10:52 /

Egy máltai strandra bejegyzett postafiókcég leányvállalatának készül eladni a Zsolnay-gyár irányítási jogát a pécsi önkormányzat - még a májusi polgármester-választás előtt. A város közösségi közlekedése már korábban egy gibraltári érdekeltséghez került; e két "egzotikus" társaság mögött ugyanaz a - nagykoalíciós támogatást élvező - befektetőcsoport áll.

Noha Tasnádi Péter halála miatt május 10-én polgármester-választást, a cselekvőképtelennek ítélt Toller László körzetében pedig - júniusban - parlamenti voksolást rendeznek, nem csak a kampánynagyüzemnek köszönhető, hogy részben a pécsi közéletről szól majd a tavasz. Még márciusban kiderülhet, hogy a fejét vesztett helyhatóság kinek szervezi ki a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. 49 százalékát (tőkeemeléses részvényjuttatás vagy a kisebbségi csomag eladása révén) - melyhez a vállalatirányítást biztosító menedzsmentjogokat is "hozzácsapnák".

Lezsugázva?

A város olyan befektetőtársat keres az egykor a pesti Műcsarnok és a kecskeméti Cifra palota épületkerámiáit is előállító gyárnak, amely legalább 800 millió forintos pénzbeáramoltatással segítené elő az üzem kiköltöztetését a "porcelántelep" keleti csücskébe. Az összehúzódzkodás oka, hogy a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa-projekt egyik fő látványossága a gyárterületre álmodott Zsolnay Kulturális Negyed lenne. A privatizációpártiak nem győzik hangsúlyozni: a manufaktúra ma is egy szocialista nagyvállalat képét mutatja, amit elnökként stílszerűen Varga-Sabján László, a KISZ extitkára fémjelez.

A tervezett magánosításnak persze árnyoldalai is vannak, amelyek azt sejtetik, hogy előre "lezsugázott" tranzakcióra készül az önkormányzat. Egyfelől: január elején még a bennfentes MSZP-sek többségének sem volt fogalma arról, hogy ez lesz a Zsolnay sorsa, hiszen a társaságot decemberben olvasztották be a város cégeit tömörítő Pécs Holdingba (nyilván nem azért, hogy egykettőre "kiolvasszák"). Tóth Bertalan alpolgármester január 19-én, néhány nappal Tasnádi halála előtt jelentette be, hogy indul a privatizáció, ám mindössze két hetet hagyott a jelentkezésre - s miután a pályázati dokumentációt 1,2 millióért árulták, borítékolható volt, hogy túl sokan nem ugranak fejest a bizonytalanba. Aligha meglepő, hogy a Pécsi Újság nevű internetes lap már a beadási határidő lejárta előtt tudni vélte: "egy szűk, belső MSZP-s kör" által favorizált befektető lesz a győztes.



Ifjak, szocialisták

A pályázói oldalon ugyancsak több, kapkodásra utaló körülménybe botlottunk. A cégbíróságra január 30-án érkezett meg a Teclima Magyarország Kft. bejegyzési kérelme; megfigyelőink e társaságot mondják "a" csókosnak. A Teclimáról annyit lehet megállapítani, hogy anyacégének (Limatec Ltd.) székhelye Máltán, egy strandszakasz postafiókjában található - vagyis adóoptimalizáló, tulajdonosrejtegető offshore vállalattal van dolgunk. Úgy tudjuk, a döntéshozók csak a "máltaiak" indulásával számoltak a Zsolnay-versenyen, ám az utolsó pillanatban az Alexandra könyveshálózatot jegyző Matyi Dezső (Pécsi Direkt Kft.) ajánlata is befutott. "Villámcsapásként jött ez a kiírás. Egy nappal a hivatalos bejelentés előtt értesültem az egészről" - mondja lapunknak a Toller László által korábban a XXI. század Zsolnayjának nevezett Matyi, aki ismerői szerint akkora porcelánrajongó, hogy más portékát nemigen ajándékozott még életében, ráadásul tavaly egy hatszáz darabos Zsolnay-gyűjteményt is "hazavásárolt" Amerikából. A Zsolnay-pályázaton mégsem Matyi felé lejt a pálya, ugyanis a tolleri MSZP a múlté. Miként megírtuk (Heti Válasz, 2009. február 5.): a pécsi alapszervet 2007 óta a Zuschlag János-féle Ifjú Szocialisták Mozgalmából kiemelkedett Tóth Bertalan vezeti - szövetségben néhány kortársával, például a Tasnádi Péter listás parlamenti mandátumát öröklő vagyonpolitikai tanácsnok Kőhegyi Istvánnal. A fiatalok azonban nem teljesen a maguk urai - a minap egyhangúlag támogatták például Puch László volt pénztárnok Baranya megyei MSZP-elnökké választását, és közel állnak a Zuschlag belügyi kapcsolataként ismertté vált egykori rendőrfőkapitányhoz, Lusztig Péterhez is.

Nagyításért kattintson a képre!



A Zsolnay "máltai" kérőjét tehát segítőink a Tóth-Kőhegyi páros kegyeltjének tartják - amit azzal igazolnak, hogy e titokzatos befektetői körnek nem ez az első pécsi ügylete. A korábban luxemburgi, jelenleg gibraltári offshore befolyás alatt álló Hungarian Bus Zrt. nevében ugyanők tárgyaltak a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt.-ben történt tavalyi tulajdonszerzésről és a menedzsmentjog átvételéről. (Ráadásul a pécsi közösségi közlekedést átvevő Hungarian Bus luxemburgi gazdájának az a kápolnásnyéki ügyvéd volt a kézbesítési megbízottja, aki a Zsolnayra pályázó Teclima Kft. cégbejegyzését is intézi.) Mi több, a PK és a Zsolnay kiszervezési modellje több ponton hajaz egymásra; a közlekedési céget - a manufaktúrához hasonlóan - először bevitték a Pécs Holdingba, majd "tőkeemeléses magánosítás céljából" kihúzták az ernyőszervezet alól. A gyors privatizációt Tóthék azzal magyarázták, hogy így lehet csökkenteni a PK önkormányzati támogatását; ehhez képest a társaság 2009-re is a tavalyihoz mérhető (közel 600 milliós) működési pénzt kapta - miközben a városnak alig maradt befolyása a vállalatirányításra.

Széles nem játszik

A PK-t ellenőrző Hungarian Bus vezetőjétől, Jahn Pétertől (aki informátoraink szerint a Zsolnay-ügyletben a "máltai" csapat tagja) telefonon kértünk nyilatkozatot - mindhiába. Nem tudtuk hát meg, hogy ha valóban piaci alapra helyezték a PK működtetését, a cég miért támogatja továbbra is a Tóth Bertalan által elnökölt PVSK-Panthers kosárlabdacsapatot, illetve hogyan fordulhat elő, hogy változatlanul Lusztig Péter ügyvédi irodája képviseli egyes eljárásokban a vállalatot. Kerestük a Hungarian Bus mögötti offshore társaságokban ügyvezetőként feltűnő Rehus Ernőt is - akit a titokzatos befektetői kör főalakjaként emlegetnek -, ám a velencei üzletember sem válaszolt.

A rejtőzködés ellenére Rehusék szekere rendületlenül halad. Tóth Bertalan például januárban kezdeményezte: az állam adja ingyenes önkormányzati tulajdonba a Dél-Dunántúl legnagyobb személyfuvarozójaként ismert Pannon Volán Zrt.-t, hogy működését összehangolhassák a magánirányítású PK Zrt.-vel. (Az alpolgármesteri ötletelés egy újabb privatizáció előjátéka lehet, amit informálisan Puch László közlekedési államtitkár hagyhatna jóvá.)

Meglepő, hogy a Rehus-féle nyomulás ellen a Fidesz-frakció sem lázad, amit helyben azzal magyaráznak, hogy a Hungarian Bus mögötti céghálóban a jobboldali médiabirodalmat építő Széles Gábor is feltűnik. "Voltak közös üzleteink Rehusékkal, de károkat okoznak azzal, hogy nem határolják el magukat tőlem, illetve hogy Hungarian Busnak nevezték el részvénytársaságukat, miközben meghatározó tulajdonrészem van a régóta létező, hasonnevű kft.-ben" - mondja az üzletember. Páva Zsolt fideszes frakcióvezető (és polgármesterjelölt) hozzáteszi: nem az a lényeg, hogy ki a befektető, hanem hogy a város tőkebevonás nélkül megbénulna, hisz tízmilliárdos működési hiányt halmozott fel. A pécsi vállalatkiszervezések tehát nagykoalíciós támogatást élveznek (sőt, a szökött MSZP-s Juhász István sem tartozik az ellenzők közé). A Zsolnay részbeni eladásáról szóló márciusi döntés pillanatában azonban kiderül: tényleg nem zavar-e Pécsett senkit, hogy a város egy kéthetes "muszájpályázattal" mondott le a patinás porcelángyár felügyeletéről - nehezen beazonosítható offshore művészek javára.



"BALOLDALI MARADTAM"

A függetlenség napjának nevezi május 10-ét, a pécsi polgármester-választás dátumát Juhász István, aki civilként maga is pályázik a városvezetői tisztségre. Toller László egykori jobbkeze 2007-ig elnökölte a pécsi MSZP-t, a minap azonban kiült a pártfrakcióból.

- Toller expolgármester arcképével fog kampányolni vagy a sajátjával?

- Ha valaki független, el kell szakadnia a gyökereitől. Törekszem arra, hogy a saját egyéniségemet mutassam meg.

- A helyi MSZP-sek úgy sejtik, ön a fideszes Páva Zsoltot akarja hatalomba juttatni, ezért szalámizza a baloldalt.

- Nincs háttérmegállapodás. Egyébként nem gondolom, hogy a Fidesz ilyesfajta alkukban gondolkozna - nincs rá szüksége. Érzékelem persze, hogy jelöltségem erősítheti a pozícióikat, merthogy számítok a politikából kiábrándult baloldaliak támogatására, hiszen magam is baloldali maradtam.



- Ha a jobboldali jelölt győz, támogatni fogja a közgyűlésben? Esetleg átállít más képviselőket is az MSZP-SZDSZ többség megtörése érdekében?

- Annak kell biztosítania a többséget, aki nyer; rajtam akkor lesz felelősség, ha én győzök. Azért lettem független, hogy ne befolyásoljon pártkötöttség.

- Miért nem bírta az MSZP-ben?

- A helyi szervezetet ma olyanok irányítják, akik tapasztalatlanságuknál fogva nem érzik át a városvezetés felelősségét - ennél finomabbam nem tudok fogalmazni, durvábban meg nem akarok.

- Országos szinten továbbra is a szocialista pártra szavazna?

- Azt gondolom, igen.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.