Jakab András:„Perfekcionizmus nélkül a tudományos munka időpazarlás”

/ 2014.07.23., szerda 14:00 /
Jakab András:„Perfekcionizmus nélkül a tudományos munka időpazarlás”

Nemzetközi szinten az egyik legismertebb magyar alkotmányjogász Jakab András, aki másfél évvel ezelőtt pályázaton nyerte el a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Jogtudományi Intézetének vezetését. A Társadalomtudományi Kutatóközpontba integrált kutatóműhely vezetője az összevonás hatásairól, a magyar jogtudomány nemzetközi helyzetéről is beszélt; legfontosabb célja, hogy intézete a külföldi konferenciákra is felkészítő „edzőtábor” legyen.

Mit jelent a „rendszerváltás” fogalma az akadémiai szférában? Miért volt vagy van erre szükség? 

Akadémiai szférára diktatúráknak is szüksége van, nem volt ez másképp a szocializmus idején sem. De fontos különbség, hogy pártpolitikai alapon kerülnek-e emberek pozícióba, és hogy a tudományos vélemény kimondása egzisztenciálisan veszélyes-e. Egy jól működő akadémiai szférához azonban nem elég, ha az nem diktatórikus jellegű, és nem elég a pártpolitikai szempontok kiszorítása sem. Az is szükséges, hogy a szféra meritokratikus módon működjön, vagyis a tudományos teljesítmény vezessen az erkölcsi és anyagi elismeréshez. Egy ilyesfajta egészséges, teljesítményalapú verseny kialakulásához pedig eljárási átláthatóságra és ellenőrizhető mércékre van szükség a különféle minősítési eljárásokban, legyen az egy egyetem akkreditálása, egy PhD fokozat megszerzése vagy az akadémikusok megválasztása. Tökéletes rendszer persze nincs, de azt különösebb merészség nélkül ki lehet jelenteni, hogy a hazai eljárásokon néhány ponton még lehetne csiszolni. 

Sokan kritizálták az akadémiai kutatóintézetek integrációját. Mennyire váltotta be az elmúlt két év az összevonáshoz fűzött reményeket? Kevesebb lett a költség, jobb a munkaszervezés? 

Önmagában az integráció sem jobb, sem rosszabb működést nem hoz. Apróbb intézetek is működhetnek jól önállóan, és egy összevont nagy közös kutatóközpont is dolgozhat rosszul. A professzionális működés valószínűsége azonban mégiscsak nagyobb, ha egy bizonyos üzemméretet elér az intézmény, hiszen az informatikai háttér megteremtése, a gazdasági szakértelem megléte és a háttéradminisztráció állandó készenléte így inkább biztosítható. Az is kétségtelen előnye az integrációnak, hogy nagyobb eséllyel születnek interdiszciplináris (tehát a jogi mellett egyúttal szociológiai, politológiai vagy kisebbségkutatási) projektek. A Társadalomtudományi Kutatóközpontot két és fél éve hozta létre az akkori akadémiai vezetés, én pedig másfél éve vettem át az ebbe akkorra már beolvadt Jogtudományi Intézet vezetését. Az együttműködés a kutatóközpont vezetésével gördülékeny, de azt is látni kell, hogy ez kevésbé nyugszik intézményi garanciákon, mint inkább a jelenlegi személyes jó viszonyon a kutatóközpont főigazgatójával. Ha közigazgatási terminológiával szeretném ezt megfogalmazni, akkor azt mondhatnám: a hivatalos „igazgatói” cím ellenére jogosítványaim szerint inkább főosztályvezető vagyok. Aminek persze megvan az az előnye, hogy az adminisztrációs teher sokkal kisebb rajtam. 

Jakab András

Jakab András

Fotó: Heti Válasz

Intézetigazgatóként mi volt a legnagyobb meglepetése? 

A magyar jogtudomány összességében nem túl nagy, hivatásszerűen talán kétszáz ember foglalkozik vele Magyarországon és még kétszázan lehetnek, akik mellékesen néha foglalkoznak jogtudományi kérdésekkel, vagyis szinte mindenki ismer mindenkit személyesen vagy legalább lábjegyzetekből. A munkatársak túlnyomó többségét én is ismertem már, amikor hivatalba léptem, sőt többségükkel dolgoztam is együtt különféle projekteken. És természetesen az Intézet helyzetét is igyekeztem már korábban részletesen megismerni. Tényszerű meglepetés ezért nem nagyon ért, de emberileg rengeteget tanultam és nyilván még fogok is a hátralévő időben. 

Létezik-e különbség kutatói nemzedékek között, s ha igen, az mennyire generációs és mennyire szemléleti? 

Nem az életkor a döntő elsődlegesen, hanem az, hogy az illető töltött-e hosszabb időt Nyugat-Európában vagy Észak-Amerikában. Aki töltött, annál rendszerint magasabb a mérce, hiszen ő belülről is ismeri a „Bundesligát”, és az nehezebben mondja egy félkész írásra, hogy „ez így már elmegy”. Személyesen kell megtapasztalni a kinti diskurzus kemény, de kritikus és jól informált mivoltát, látni kell a kinti könyvtáraknak a magyarországiaknál nagyságrendekkel komolyabb gyűjteményét, és ahhoz kell mérnünk írásainkat. Perfekcionizmus nélkül a tudományos munka időpazarlás, mind a szerzőnek, mind az olvasónak. Ha csak hárman vagy négyen kutatják azt a témát (mint általában Magyarországon), és nem mozdulunk ki tartósan ebből a diskurzusközegből, akkor ez az igényesség kisebb valószínűséggel épül ki. Nagyon egyszerű és kényelmes ugyanis önámító módon egymást vállon veregetni azzal, hogy „mi mind a hárman világszínvonalúak vagyunk, csak ezt még a nyugati lapoknál senki nem értette meg, ezért utasítanak mindig vissza”. Természetesen vannak kivételek, hiszen előfordulnak olyan hazai kutatók, akik alig voltak külföldön és nagyon igényesek; illetve fordítva: sokat voltak, de mégsem igényesek. A két tényező közti összefüggés azonban mégiscsak tagadhatatlan és bizony szembetűnő, ezért is bátorítok folyton mindenkit a Jogtudományi Intézetben, hogy hosszabb-rövidebb időt töltsön külföldön. Az én generációm abban a szerencsés helyzetben van, hogy ma már ez sokkal könnyebben megoldható, mint régebben.

De miért is van szükség MTA Jogtudományi Intézetre a rengeteg tanszék, intézmény, szakmai műhely mellett? 

Erre van egy általános és egy a magyar valósághoz jobban kötődő válasz. Az általános válasz az lenne, hogy vannak olyan nagyprojektek, amelyeket egy-egy tanszék vagy akár kar sem tud felvállalni. Ilyen például a most készülő Internetes Jogtudományi Enciklopédia, amelynek több mint harminc szerkesztője van és végső formájában vélhetően több száz szerzője lesz majd, vagyis reményeink szerint minden magyar jogtudós részt fog benne venni. A magyar valósághoz kötődő válasz pedig az lenne, hogy az egyetemi fizetések sajnos nem elegendőek egy polgári életszínvonalú családfenntartásra. Ha nem akarjuk, hogy a jogtudósok ügyvédkedésre kényszerüljenek anyagi okokból, akkor meg kell nekik adni azt a lehetőséget, hogy az egyetemi állásuk mellett egy kutatói állással is rendelkezzenek, és így teljes energiájukat az akadémiai szférára fordíthassák. Épp ezért kutatóink szinte mindegyike egyetemi állása mellett másodállásban van nálunk. 

Milyen programokat indítottak az elmúlt másfél évben és milyen ezeknek a visszhangja? 

Számos most folyó projektünk van, amelyek közül a legnagyobb sajtófigyelmet talán a Sarkalatos átalakulások című beszélgetéssorozat sorozat kapta. A kétharmados (mostani hivatalos nevén: sarkalatos) törvények változásait vitattuk meg más és más szakértőkkel egy tizennyolc alkalomból álló rendezvénysorozat keretében, és az egyes beszélgetések eredményeit az interneten ingyenesen elérhető MTA Law Working Papers sorozatban tettük közzé. Ősszel hasonló típusú nyilvános beszélgetéssorozatot hirdetünk Jogrendszer belülről címmel, amelyen vezető bírák, ügyészek és intézményi vezetők beszélnek majd a nyilvánosság előtt a programjaikról és az általuk vallott jogászi ethoszról. Nemrég fejeződött be továbbá az igazságügyi minisztériumi támogatással folytatott, perelhúzásokról szóló projektünk, amelynek záró konferenciájára a Kúrián került sor néhány hete, és amelynek eredményeit a polgári eljárásjog most folyó kodifikációja során is használni lehet majd. És végül még egyet megemlítve, Magyarországon különösen aktuális témaként egy önálló nemzetközi együttműködés keretében koncentrálunk az EU-jog és a tagállami jog konfliktusára, amelynek 2015-ös kiadására néhány hónapja az Oxford University Press-szel kötöttünk szerződést. 

Jakab András és Darák Péter, a Kúria elnöke kezet fog, miután aláírta a két intézmény közötti együttműködési megállapodást

Jakab András és Darák Péter, a Kúria elnöke kezet fog, miután aláírták a két intézmény közötti együttműködési megállapodást

Fotó: MTI

Miben más a jogtudományi diskurzus ma, mint mondjuk húsz éve? Vagy a viták éppolyan jellegűek és műfajúak, mint a 19. században? 

A modern jogtudomány kezdeteit általában a 11-12. századra szokták tenni (ekkor kezdődött az akkoriban újra megtalált római jogi dokumentumok oktatása Bolognában), és alapvetően a szövegmagyarázat volt a műfaja. Ez mind a mai napig így van Európában, a jogtudományi diskurzus mégis más, mint néhány évtizede. Először is sokkal nagyobb lett, aminek elsődleges oka, hogy a jogi oktatás méretei megnőttek, és ennek megfelelően az egyetemi oktatók száma is többszöröse a kilencvenes évek eleji létszámnak (mind Magyarországon, mind külföldön). Emiatt a diskurzusnak több a résztvevője, több írás keletkezik (sajnos nem feltétlenül jobbak), vagyis az érdemi megszólalásnak több olvasás lenne az előfeltétele. A második különbség az, hogy bár a jogtudományi diskurzus a legtöbb országban továbbra is alapvetően nemzeti jellegű – vagyis például a fizikával vagy a kémiával ellentétben még nem angolul zajlik, hanem nálunk magyarul –, a mércék révén mégiscsak egyre nemzetközibb lesz. A harmadik jelenség az interdiszciplinaritás terjedése. Ezt néhányan amerikanizálódásnak tekintik, de ez csak kis részben igaz (bár ott valóban erősebben jellemző ez), hiszen például a német jogtudományban is egyre inkább előtérbe kerül. Az interdiszciplinarizálódás oka részben intézményi, részben tartalmi. Intézményi annyiban, hogy a nagyobb tudományos projektek bírálóbizottságai rendszerint több tudomány képviselőit foglalják magukban, ezért egy vegyes képű tervnek eleve nagyobbak az esélyei. Tartalmi pedig annyiban, hogy a jogtudomány számára a legérdekesebb kérdések és innovatív megközelítésmódok ma már nem belülről, a hagyományos szövegmagyarázó–fogalomelemző (dogmatikai) irányból jönnek, hiszen ott a 19. század végére az ún. fogalmi jogtudománnyal nagyjából elértük a maximumot. Nem véletlen ezért, hogy az utóbbi években általunk elnyert legjelentősebb (MTA Lendület vagy OTKA) támogatások mind ilyen vegyes jellegűek voltak. És végül a negyedik változás az elmúlt évtizedekhez képest az, hogy a jogtudományi diskurzusban egyre jelentősebb szerepet játszik az internet. Ezt mi is igyekszünk követni, ennek érdekében indítottunk nemrég intézeti blogot, youtube-csatornát és facebook-profilt is. 

Munkája kezdetén milyen külföldi/belföldi minták lebegtek a szeme előtt, milyen jó példák vannak ilyen tudományos intézet működtetésére? 

A sors kegyeltje voltam, mert az utóbbi tizenöt évből tíz évet németországi, angliai és spanyol kutatóintézetekben és egyetemeken töltöttem. Mintaként azonban egyértelműen a heidelbergi Max Plank Intézet lebeg a szemem előtt. Az ottani mintára vezettem be a hetenkénti műhelyszemináriumot, és azt, hogy ez minden második héten angolul van (akkor is, ha csak németek, vagy esetünkben csak magyarok vannak jelen), hogy a nemzetközi konferenciakörnyezetre így trenírozzuk a kutatókat. Általában véve az a felfogás, miszerint egy kutatóintézet egyúttal „edzőtábor” is a legjobb kutatóknak, állandó teljesítményméréssel és teljesítménykényszerrel, innen származik. Egy olyan intézetről van szó, és remélem a Jogtudományi Intézet is bizonyos fokig ilyenné válik, amely hálózati csomópontként működik, és amelyben különféle státusban, eseményen számos hazai és külföldi hazai kutató megfordul. 

Hova „kell” eljutnia igazgatói mandátuma végére az Intézetnek? 

Az ilyen kérdésekre biztos elegáns lenne szép kerek benchmark jellegű számokat mondani arról, hogy hány darab referált publikációt kellene megjelentetnie a kutatóknak, mekkora külső kutatási forrást kellene megszereznünk vagy éppen hány külföldi kutatónak kellene lennie a nemzetközi profil biztosításához. Ezek azonban mind csak következmények. A lényeg inkább az, hogy egy tudatosan meritokratikus szellemű, nemzetközi ambíciójú, de a magyar tudományszervezési feladatokat is felvállaló és aktív intézetet hagyjak hátra az utódomnak. A hároméves mandátumomnak nagyjából a felét töltöttem ki, és még nem döntöttem el, hogy pályázok-e majd újra. Ez számos családi és intézményi faktortól függ. De előbb-utóbb nyilván átadom majd másnak a helyet, és akkor eljön a számvetés ideje. A siker mércéje szerintem az lesz, hogy vajon az általam felállított intézmények és kialakult mentalitások nélkülem is működnek-e, vagyis túlélik-e a vezetőváltást. Ha igen, akkor büszkén vállalható majd ez a néhány év; ha pedig nem, akkor csak egy érdekes és eseménydús, de rövidke intermezzo marad. 

 

 
Jakab András jogi tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és Salzburgban végezte, Heidelbergben LLM, Miskolcon PhD fokozatot szerzett. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen filozófiát, a Nyugat-magyarországi Egyetemen közgazdaságtant hallgatott. Kutatott és oktatott spanyol, angol intézetekben és egyetemeken, valamint a heidelbergi Max-Planck-Institut tudományos munkatársa volt, ahol jelenleg önálló kutatócsoportot vezet. Az Alkotmányjogászok Nemzetközi Társaságának 2007-es athéni világkongresszusán a társaság fődíjának nyertese. 2013 januárja óta igazgatója az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének. 

 

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.