Putyin a székelyeknél − itt a magyar geopolitikai thriller!

/ 2018.03.20., kedd 12:50 /
Putyin a székelyeknél − itt a magyar geopolitikai thriller!

Ideges román rohamrendőrök gyűrűjében tízezrek éneklik Marosvásárhelyen: „Mi egy vérből valók vagyunk” – majd elszabadul az erőszak. Ez a nem is olyan távoli jövőben játszódó Máglyatűz – a háború peremén című regény egyik kulcsjelenete. Interjú a David Autere álnéven író szerzővel. 

A több szálon bonyolódó regényben a Bukarest kisebbségellenes politikája miatt fellázadt székely csoport segítségére siet egy Amerikába emigrált erdélyi szász-magyar származású üzletember. Bőkezűen finanszíroz egy profi zsoldosokból álló amerikai biztonsági céget, amely aztán közreműködik a feszültség szításában. Az egész folyamatot érdekeinek megfelelően manipulálja Oroszország, s a regényben Iraktól és Afganisztántól a Balkánon át Ukrajnáig számos tűzfészket bejárunk. A rejtőző szerzővel a kiadón keresztül vettük fel a kapcsolatot, kérdéseinket emailben tettük fel.

 

– Miért álnéven publikálja regényét?

– A fő ok, hogy a nevem nem olyan húzónév a szélesebb közönségnek, mint mondjuk Frei Tamásé. De vannak egyéb okok is, amiket nem részleteznék: a lényeg az, hogy sok az ellenérv. A megfontolások persze idővel változhatnak.

– Az angolszász lektűrirodalomban jólismert a „geopolitikai thriller” műfaja, de nálunk eddig nem nagyon születtek ilyen könyvek. Mi indította az írásra?

 

– Az ötlet nem új, közel negyedszázados. Az első változatot a kilencvenes években kezdtem el írni, ez jórészt a boszniai szálban maradt meg. Máig a történet alapeleme, hogy az etnikai konfliktusokat miként képesek külső szereplők saját céljaikra kihasználni. A lényeg: a Kárpát-medencében van egy rendezetlen ügy, a határon túlra nem éppen önként került több millió magyar kérdése. Ez nekem – és úgy gondolom, sokunknak – fájdalom és frusztráció forrása. Európának, az EU-nak és a NATO-nak pedig geopolitikai sebezhetőség egy veszélyes világban. Meg akartam írni ezt a történetet, mert a szívügyem. Ebben az értelemben magamnak írtam, remélve persze, hogy mást is érdekel. A geopolitikai thriller csak egy forma, azért választottam, mert a műfaj rajongója vagyok.

– Van szerzői példaképe?

– Természetesen. Sokáig Tom Clancy volt a példa, jobbján és balján meg Ken Follett és Frederic Forsyth. A Vörös Vihart (Red Storm Rising) nem is lehet letaszítani a trónjáról. Jobbat senki nem fog írni, Clancy a csúcs. De ma már az angolszászokat túl sterilnek, fekete-fehérnek és politikailag idegesítően korrektnek érzem. Hatottak rám mások, akik sokkal szürkébbnek látják a világot. Nem álszemérmesek, nem ijednek meg a vértől, szörnyűnek ábrázolják, ami szörnyű, és akiknél nem mindig Amerika a tökéletes. Magyarországon egyikük sem ismert. Bizonyos értelemben Clancy-tagadó lettem, de egyben még mindig ő a példa és az utolérhetetlen mester.

– Meggyőzően mutat be a színfalak mögött zajló politikai, diplomáciai, titkosszolgálati és katonai folyamatokat, döntési mechanizmusokat. Tapasztalatok alapján beszél?

– Jórészt igen, de nem állítom, hogy teáztam mondjuk a Kremlben. Voltam ugyan ott, de nem a zárt elnöki tárgyalóban. A nem elérhetetlen helyszínek túlnyomó többségét bejártam, sok ezer képet, százórányi filmet készítettem, rengeteget kutattam, láttam háborút „élőben”, frontvonalon. Vannak részletek, amelyek velem történtek meg, például a fedezékbe menekülés az aknarobbanások elől Ukrajnában. Ugyancsak láttam, hogyan folynak a diplomáciai tárgyalások, mi a valóság a kulisszák mögött. Kevés illúzióm maradt. A titkosszolgálatok világa nem az enyém, de vannak dolgok, amiket élőben láttam – és közvetlen forrásból hallottam sok történetet. Összességében a leírtak ezen a területen is hitelesek annyira, amennyire egy ilyen regényben lehetnek.

– Könyve elején úgy fogalmaz, a történet a fantázia szüleménye, de egyes szereplőket, helyzeteket létezőkről mintázott. Kiket és melyeket?

– A Cár egyértelműen Vlagyimir Putyin, bár a nevét az idézet kivételével sehol sem írom le. Azért, mert Putyin nem egyszemélyi motorja az orosz politikának, hanem egy általános harag és frusztráció kifejeződése. Ha eltűnne, Oroszország akkor sem változna nagyot. Létezik egy nagyon befolyásos kör, amelynek majd’ minden tagja úgy érez, ahogy ő. Sőt, az oroszok többsége is hozzá hasonlóan vélekedik. Azt gondolják, a Nyugat átverte és kihasználta őket, és ők csak védekeznek. Ez persze nem felmentés, Oroszország kemény és sokszor kegyetlen nagyhatalom. Sokat kutattam, hogyan látják Moszkvából a világot, számos orosz szereplő tényleg valóságos személyen alapul, és a leírt gondolataikat valóságközelinek vélem.

A román szenátort részben Corneliu Vadim Tudor, részben Traian Băsescu volt elnök, részben egy román ismerősöm ihlette, akinek szenvedélye Moldova és Románia jövendő „nagy egyesülése”. Besszarábia (nagyjából a mai Moldova) 1812-es orosz elszakítása román fájdalom, amit Budapesten nem értünk, pedig kellene. Az erdélyi főhős, Helén alakja több valóságos személyből gyúrtam össze, részben a másik két erdélyi/amerikai főszereplő is létező személyen alapul.

– Bukarest rögeszméje, hogy Magyarország Oroszországgal összefogva destabilizálja az országot − a román diplomácia azt magyarázza külföldön, hogy az erdélyi magyarság autonómiaigénye és annak magyarországi támogatása az oroszok ukrajnai modelljét másolja. Könyvével ön éppen ezt a „fenyegetést” teszi hihetőbbé. Nem árt ezzel az erdélyi magyaroknak?

– Természetesen sokszor felvetődik bennem, hogy árthatok-e. Nemrég olvastam egy ilyen kommentet a Facebookon, nem esett túl jól. Ha valamit, akkor ártani biztosan nem akarok: egy problémát vetek fel. A megjelenés időzítése (2018. március 10.) és a témaválasztás nem cinikus, hanem őszinte hitből ered. 1918 tavasza volt az utolsó tavasz, amit a magyarság egésze nemzeti létében szabadon élhetett meg. Eltelt száz év, és eljött az ideje, hogy a szabadság kérdését alaposan megvitassuk a románokkal meg más szomszéd nemzetekkel. Oroszországnak ehhez nincs köze. Ha nem lenne Moszkva és a Nyugat között ez az egyre élesedő konfliktus, és nem lennének jelei, hogy az oroszok elkezdik használni a régió nemzetiségi törésvonalait, a kérdést akkor is napirendre kellene tűzni. A magyar autonómia-törekvés Erdélyben nem másolja az oroszok ukrajnai modelljét, jóval régebbi, és sokkal mélyebb. Kelet-Ukrajnában 2014-ben nagyságrenddel kevesebb valódi támogatója volt az „autonómiának” (a párhuzam persze eleve rossz), mint Székelyföldön.

 

Őrtűz Székelyföld autonómiájáért

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

 Romániának nem Magyarországgal, hanem saját polgárai egy részével van a fő vitája. Amit azzal intéz el, hogy a kérdés alkotmányellenes – már amikor nem egyenesen erőszakkal fenyegetőzik. Băsescu elnök és Tudose miniszterelnök ilyen irányú kijelentéseit nem ártana nemzetközi szinten is komolyan venni, mert az általános uralkodó román mentalitást jelzik. Amit a román miniszterelnök és elnök mondott, az nyílt erőszakkal való fenyegetés nem csak a magyar közösséggel, hanem Magyarországgal szemben is. Ez a könyv aligha módosít bármit is a bukaresti állásponton, propagandán, ami nemzetközi téren az aktuális budapesti kormány tevékenységétől függetlenül mindig vádolta valamivel Magyarországot. Persze felhasználhatják, de ha ütni akarnak az erdélyi magyarokon, találhatnak indokot bőven. Sokkal inkább azt remélem, hogy rájönnek: meg kell egyezni. Hosszú távon Románia nemzeti érdeke a magyar autonómia. Különösen, ha tényleg szeretnék az „egyesülést” Moldovával, amit ne vessünk el valószínűtlen forgatókönyvként. Egy alkotmányt meg lehet változtatni, csak a bukaresti politikai erők akaratán múlik.

– Magyarország az elmúlt közel három évtizedben mindig diplomáciai eszközökkel próbált segíteni határon túli közösségeinek. Könyve mintha azt sugallná: a konfrontáció eredményesebb lehet. Alá tudja ez támasztani valamivel?

– Nem tudom alátámasztani, és a könyv nem is sugall olyasmit, hogy Magyarország konfrontálódjon Romániával. Fontos látni, hogy a történet nem a jelenben, hanem egy elképzelt jövőben játszódik. Alapfeltevése: Románia súlyosan korlátozni kezdi a magyar közösség már megadott jogait, Európa és az Egyesült Államok pedig fontosabb geopolitikai érdekek miatt ezt elnézi. Mint ahogy ma elnézik egyébként, amit Ukrajna művel. De a regényben Magyarország még a feltételezett súlyos helyzetben sem tesz semmit. Nem is tudna, ha akarna sem − csak egyes magyarok cselekednek.

Ami a történelmi párhuzamokat illeti, minden eset más. Van, ahol a konfrontáció hozta el a lehetetlennek tűnő kompromisszumot, máshol sehova sem vezetett. Ez egy regény, ami gondolatokat kíván ébreszteni, de nem mondja, hogy a konfrontáció hatékony. Egyes szereplők így gondolják, ám nem minden gondolat az én üzenetem. Azt viszont én mondom, hogy román, szlovák, ukrán, stb. részről okosabb lenne nagy óvatossággal eljárni. Ismét Ukrajnára célzok. Tényleg nem lehetetlen, hogy egyes kárpátaljai magyarellenes események mögött nem ukrán nacionalisták, hanem Oroszország áll. Ettől persze a megindult erőszakos ukránosítás, magyarellenes propaganda Kijev felelőssége. Az ilyen jellegű orosz taktikákat a kisebbségek jogainak bővítésével, nem korlátozásával lehetne kivédeni.

– Miért nem érdekli az EU-t, az Egyesült Államokat vagy a nemzetközi szervezeteket Európa legnagyobb kisebbségi közössége, a határontúli magyarok kérdése?

– Negyedszázados tapasztalatom, hogy Nyugaton a kérdést mélységében kevesen ismerik. Nem értik, mi a történelmi háttér, mi a mindennapok valósága. Sok alkalommal felvetettem ezt sok helyen, Washingtonban, Londonban, Brüsszelben – a baráti érdeklődés pillanatok alatt fordult át gyanakvásba. Az USA geopolitikai nyugalmat akar az „orosz front” közelében, alapvetően rendezettnek tartja az erdélyi vagy felvidéki magyarok ügyét. Magas rangú amerikai diplomaták mondták nekem teljes őszinteséggel, hogy mennyire jónak tartják a román kisebbségpolitikát, tegyük túl magunkat az esetleges sérelmeken a „Nagyobb Jó” érdekében. Amikor mondtam, hogy ez nem így megy, rossz fiú lettem. A kilencvenes években jobban figyeltek, volt némi nyomás Románián és Szlovákián, hogy javítson a magyarok helyzetén. Azt most Ukrajnában láthatjuk, mennyit ér egy alapszerződés egy szomszédos országgal. Az USA kijevi követsége ráadásul képes volt gratulálni az ukrán oktatási törvényhez – remélem, ez pusztán tudatlanság.

Sajnos az ignorancia csak a kérdés könnyebben kezelhető fele. A másik, hogy autonómiamozgalmakkal, sőt szeparatista törekvésekkel a legtöbb nagyobb nemzetközi szereplőnek saját területén is szembe kell néznie. Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Spanyolország esete egyértelmű, de Kína, India, sőt az USA is tart a nemzeti mozgalmaktól. A spanyolajkú közösség erősödése az Egyesült Államok déli részén valós aggodalmat kelt. Mexikói zászló lobog az egykor Mexikóhoz tartozó területeken, magyar vagy székely zászló egykor Magyarországhoz tartozó területeken – azért van némi párhuzam, ha egyébként jelentősen más is a kontextus. Miért értené meg jobban az USA Magyarországot, mint Romániát?

Székely zászló a torockói Duna-házban

Fotó: MTI/Biró István

– Miként lehetne ezen az érdektelenségen változtatni?

– Kiabálás nélkül nem megy; ez a könyv is egy kiáltás. Remélem, amerikai, brit, német és francia körökben megértik, hogy közös NATO- és EU-érdek a magyar kérdés megnyugtató rendezése. És azt is, hogy ami most van, az nem korrekt rendezés. De nincs túl sok illúzióm. Az igazság, a méltányosság nem mérce a nemzetközi politikában. Az érdek, az erő számít. A kárpátaljai vélhető orosz aktivitásra talán már felfigyelnek.

– Miért nincs a könyvben semmi belpolitika?

– Ahogy már mondtam, ez egy hipotetikus geopolitikai forgatókönyv a jövőből. A mai magyar közélet nem befolyásolja a történetet, és mélyen hiszem, hogy a nemzetpolitikának felül kellene emelkednie ezen. Garantálom, hogy a Máglyatűzben senki nem talál egy sor pártpolitikát, győzködést, prédikációt sem. Van néhány tény a magyar védelmi képességek súlyos leépítéséről, de e folyamatnak a rendszerváltástól az elmúlt pár évben bekövetkezett pozitív változásig minden kormány részese volt. Nem akartam úgy járni, mint Frei Tamás, aki két belpolitikailag áthallásos, de szórakoztató könyv után átment belpolitikai elemzőbe és kritikusba.

– Könyve végén köszönetet mond szlovák és román barátainak, amiért megismerhette az ő álláspontjukat is. Mit tanult tőlük?

– Azt, hogy a világ nem fekete és fehér. A múltunk sok magyar hibától terhes. Amikor megtehettük volna, mi sem voltunk sem realisták, sem kompromisszumkészek. Szembesültem családi történetemet érintő érdekességekkel is. Egyszer meg fél órán át hallgattam egy Nyitra környéki szlováktól, hogy száz éve a fényes szőrű lovon ülő csizmás magyar úr miként nézett le dölyfösen az ő dédapjára. Láthatóan nem értette, hogy a magyarok túlnyomó többsége sem nemes, hanem paraszt volt. Egyébként ez a románok történelmi magyarságélménye is, súlyosbítva az övékétől eltérő vallással. Van tehát ellenérzés bőven. A románoknak, szlovákoknak Trianon szabadulás egy olyan államból, ami nem ismerte el őket egyenlő nemzetnek.

De ahogy elmondtam román és szlovák ismerőseimnek, mindig azé a nagyobb felelősség, akié a hatalom. Ma Szlovákia és Románia nem ismeri el egyenlő nemzetnek a területükre került magyarokat, ugyanúgy, ahogy Magyarország tette a nemzetiségekkel 1920 előtt. Nemzetállami építkezés folyik, és a sokkoló ukrán példa mutatja: a megadott jogok is elvehetők. Jelen helyzet megoldása Bukarest és Pozsony kezében van, nem a magyar kormányéban. A legtöbb román és szlovák ismerősöm viszont tagadja, hogy „helyzet” lenne. Pedig van. A stabilitás hosszú évtizedei után csak most kezdődnek a veszélyes évek a Kárpát-medencében és a világban is.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.