Schmidt Mária: „Nem Nagy Imre az igazi hős”

/ 2016.10.29., szombat 09:00 /
Schmidt Mária: „Nem Nagy Imre az igazi hős”

„1956 olyan történelmi pillanat, amikor a nemzet egyszerre döntött úgy, hogy elég volt” – mondja Schmidt Mária. Az 1956-os emlékév kormánybiztosa a Népszabadság megszüntetéséről és arról is beszél, hogy miért vagyunk megengedőbbek a lengyeleknél az orosz politikával. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

„Nagy Imre szépen halt meg, de nem ő az igazi hős. Az igazi hős az, aki fegyvert fogott a szabadságért. A szabadságharcot azon hétköznapi emberek áldozatvállalása teszi nagyszerűvé, akik nem hősnek készültek, de az adott pillanatban megcselekedték, amit megkövetelt a haza. Ez nagyon erős, egyértelmű üzenet” – feleli a történész, amikor arról faggatjuk, egy antikommunista szabadságharc panteonjába befér-e a szabadságharc elveiért életét áldozó Nagy Imre.

Az interjúban Schmidt Mária az alábbi felvetéseinkre is válaszol:

– „Horn Gyuláról 1956-os múltja miatt is sok rosszat el lehet mondani, de 1994 után miniszterelnökként nem dózerolta le a szétesett jobboldal két lapját, az Új Magyarországot és a Magyar Nemzetet, pedig megtehette volna.” (A Népszabadság megszüntetése apropóján.)

– „A magyar állam ötvenmillió forintot fizetett egy olyan dalért, amelyet 2007-ben egy amerikai kosárlabdacsapat himnuszának írt a zeneszerző, és erről itthon senki nem tudott.” (Desmond Child zeneszerző ötvenhatos daláról.)

– „Október 23-a külföldi ünnepi szónoka Andrzej Duda lengyel államfő volt. Mivel magyarázza, hogy míg a lengyelek a mai orosz geopolitikai törekvéseket a cári és szovjet imperializmussal egyenrangú veszélynek tartják, mi – hasonló tapasztalataink ellenére – Moszkvával, mondjuk így, megértőbbek vagyunk?” (Az Oroszországgal fenntartott viszonyról.)

Nem képmutatás a magyar kormány álláspontja, amely a szegény migránsokat kerítéssel tartja távol, a gazdagokat meg offshore cégeken keresztül árult letelepedési kötvénnyel csalogatja? (A sokat vitatott letelepedési kötvényről.)

 

Válaszok a Heti Válasz október 27-i számában, amely elektronikus formában a Digitalstandon is megvásárolható.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.