Szent vagy hős?

/ 2017.11.08., szerda 15:06 /

Nem az érdeket, az értéket kell szolgálni – idézi Mindszenty bíborost Bíró László tábori püspök, a Mindszenty-emlékérem egyik idei kitüntetettje.

Hallotta a bíboros beszédét 1956-ban, amikor a rádió közvetítette?

Október 31-én születtem, éppen hatéves lettem a forradalom idején, ezért csak a félelem és lelkesedés légkörére emlékszem. Kék csomagolópapírral takarták el az emberek az ablakokat, hogy ne szűrődjön ki a világosság. Mindenki az Amerika hangját hallgatta Szekszárd paraszti negyedében is, ahol éltünk, és várták a felszabadító amerikai csapatokat, amelyek persze nem jöttek.

Az emlékérmet több évtizedes papi, főpásztori és papnevelő szolgálatáért, a családokért és ifjúságért végzett munkájáért kapta. Mindez hogyan köthető Mindszentyhez?

Nagyon örülök a kitüntetésnek, de meglepett, és elgondolkodtam azon, hogy miért pont én kapom – hogy kerül a csizma az asztalra? Hiszen az ifjúságért és a házasságokért sokan dolgoznak. Habár a góllövőt szokták megtapsolni, a gól mindig csapatjáték eredménye. Hálás vagyok azokért a pap kollégákért, akikkel a diktatúra idején lelkesítettük, bátorítottuk egymást – hiszen az a munka, amiért kitüntettek, akkor kezdődött, amikor még tilos volt. Sosem gondoltam, hogy valamiféle jutalmat kapok ennek a tevékenységnek valamelyik részéért. Legfeljebb egy falusi plébániában reménykedtem.

Mindszenty több tucat iskolát alapított, és felkarolta a családokat, a környezetében élőknek házapostola volt.

Mindig merev, szigorú arccal ábrázolják, mint aki megközelíthetetlen – és a híre is ilyen. Ugyanakkor a megnyilatkozásaiból vagy a cselekedeteiről olvasva nyitott, szociális, ökumenikus érzékű ember képe rajzolódik ki. Szenteste például elindult a kocsisával, és nyomorúságban élő családokat látogatott és ajándékozott meg. Pécsett a helynökünk is – eredeti nevén – Pehm apát úr egykori kosztos diákja volt. Mivel akkoriban nem lehetett róla hangosan beszélni, csendben emlegette: a bíborosnak köszönheti, hogy pap lett.

Mindszenty önnek politikus vagy példakép?

Történelmi személyiség, legenda, ez nyilvánvaló. Csak az a kérdés, hogy szent vagy hős. Nyitottsága, embersége és imádságos élete miatt a szentek közé kell sorolnunk őt. Azt nem lehet elvitatni, hogy hiteles személyiség. Lehet, hogy politikai döntéseiben voltak tévedések, de a szentségre törekvő embert érdemes látnunk benne. Azt vallotta: a pillanatnyi érdeket nem szolgálhatjuk ki – az értéket kell szolgálnunk.

Ezek szerint még a szentek sem tévedhetetlenek.

Ez nem kisebbíti a nagyságát, ami abban is megmutatkozott, hogy nem a rövid távú érdekek szerint akart élni. Szerezd meg azt, amit atyáidtól örököltél, hogy a tiéd legyen – Goethe Faustjából való mondat ez, ami augusztusban a rimini katolikus találkozó mottója volt. A pápa ennek kapcsán mondta: Európa úgy őrizte a hitet, mint valami tárgyat – ezért vesztette el. Megőriztük a gyönyörű katedrálisokat, csakhogy a hit olyan, mint a parázs: ha a tüzet nem gondozzuk, elhamvad. A hit lényege a személyes kapcsolat Jézus Krisztussal – ha nem mélyítjük a kapcsolatot, megszűnik. Mindszenty ugyanezt képviselte.

Bíró László
Szekszárdon született 1950-ben. 1974-ben szentelték pappá. Húsz évig szolgált a pécsi egyházmegyében, 1989–1994 között a pécsi székesegyház plébánosa. 1994-ben szentelték püspökké, kalocsa–kecskeméti segédpüspök. 1996-tól a Központi Papnevelő Intézet rektora Budapesten. 1996-tól a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferense. 2008-tól tábori püspök.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.