Szentmihályi Szabó Péterből mégsem lesz római nagykövet

/ 2014.07.25., péntek 14:07 / Hírforrás: MTI

Szentmihályi Szabó Péter arról tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium vezetőségét, hogy semmilyen nagyköveti posztot nem kíván betölteni - közölte a tárca pénteken az MTI-vel. Szintén mai hír, hogy a Corriere della Sera olasz konzervatív napilap közlése szerint az Anti-Defamation League (ADL) az olasz külügyminiszterhez fordulva fejezte ki rosszallását Szentmihályi Szabó jelölése miatt.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium rövid pénteki közleményben azt írta, hogy a tárca szeptember közepéig fogja kiküldeni a hivatalosan is kinevezett új nagyköveteket, akiknek a személye természetesen nyilvános lesz.

Vagyis a kommünikéből egyértelmű, hogy a sokat vitatott Szentmihályi Szabó Péterből nem lesz nagykövet.

Szentmihályi Szabó Péter a maga részéről lezártnak tekinti az ügyet - olvasható a Külgazdasági és Külügyminisztérium kommünikéjében.

A napokban több ellenzéki párt is tiltakozott Szentmihályi Szabó Péter római nagykövetté kinevezése ellen. A Demokratikus Koalíció (DK) azt kifogásolta, hogy Szentmihályi Szabó Péter korábban a MIÉP képviselőjelöltje volt, illetve a szerintük szélsőjobboldali Magyar Demokratában, Magyar Fórumban, Magyar Hírlapban és Echo TV-ben is publikál, illetve megjelenik. 

Abraham H. Foxman, a New York-i székhelyű amerikai zsidó érdekképviseleti szervezet elnöke Federica Mogherini olasz külügyminiszternek írt levelében korábban azt szorgalmazta, hogy Róma ne fogadja el Szentmihályi Szabó Péter akkreditációját. Az ADL (Rágalmazásellenes Liga) ugyanezt sürgette Giorgio Napolitano olasz államfőnél is abban a reményben, hogy Olaszország „arra bátorítja a magyar kormányt, hogy megfelelőbb képviselőt találjon a gyűlölet embere helyett“. Az „Ismert antiszemita” című cikk megjegyezte, hogy egyelőre semmilyen magyar akkreditációs kérelem nem érkezett  az olasz  külügyminisztériumba.     

Szentmihályi Szabó Péter jelöléséről szólt a Corriere della Sera első oldalán megjelent vezércikk is „Intolerancia és antiszemitizmus. Az előítélet ősi mérge" címmel.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.