valasz.hu/itthon/magyar-szereplo-a-legborzalmasabb-kivegzesek-listajan-102120

http://valasz.hu/itthon/magyar-szereplo-a-legborzalmasabb-kivegzesek-listajan-102120

Szürreálisra sikerült az első és utolsó olimpiai vita, de van két tanulsága

/ 2017.02.23., csütörtök 20:00 /
Szürreálisra sikerült az első és utolsó olimpiai vita, de van két tanulsága

Színültig megtelt szerda este a Budapesti Corvinus Egyetem új épületének nagyelőadója, ahol először – és mint kiderült: utoljára – csapott össze egymással a budapesti olimpiai pályázat és a Momentum Mozgalom elnöke, Fürjes Balázs és Fekete-Győr András.

A disputának szürreális hangulatot kölcsönzött, hogy menet közben derült ki: tárgyában a vitapartnerek és az állampolgárok feje fölött már meg is született a döntés. Ettől függetlenül nem volt tanulságok nélküli az ELTE-s Joghallgatók Önképző Szervezete és a Gyakorlati Diplomácia Társasága nevű közgázos diákszervezet által szervezett vita.

1. tanulság: a régi baloldalt senki sem szereti.

A momentumosok aligha kerültek rá Fürjes Balázs karácsonyi ajándéklistájára, a vita során azonban a pályázat vezetője barátságos, már-már rokonszenvező hangot ütött meg Fekete-Győr Andrással szemben. Hangsúlyozta: amikor arról beszél, hogy az ellenzék kihátrál az olimpia mögött korábban létező konszenzus mögül, nem rájuk gondol, hiszen ők nem is voltak részei a konszenzusnak, nem is működtek még a pályázat beadása idején. Hanem főleg az MSZP-re, amelynek fővárosi frakciója a pályázatra szavazott, ahogy a PM-s Karácsony Gergely is, míg a DK-sok nem szavaztak vagy tartózkodtak, és csak az LMP voksolt nemmel.

A Momentum fellépését kifejezetten tisztességesnek nevezte Fürjes, Fekete-Győr pedig mindehhez azt tette hozzá, hogy mindez arra világít rá, mennyire nem képvisel senkit a régi baloldali ellenzék, mekkora távolság van köztük és a szavazók között.

És valóban: ha valakitre mérgesek akarunk lenni, a Momentum helyett legyünk mérgesek a Horváth Csabákra, Kunhalmi Ágnesekre, Karácsony Gergelyekre, Oszkó Péterekre, akik támogatták a pályázatot, aztán amikor forró lett a talaj, fordítottak egyet a köpönyegükön. Ez éppoly „bátorságra” vall, mint amivel most a népszavazástól megfutamodó kormányt vádolja a baloldal.

2. tanulság: számítanak az érvek és a tények.

Ha győztest kellene hirdetnünk a vita után, nehéz helyzetben lennénk. Fekete-Győr Andrást nehezen lehetne annak nevezni, hiszen haloványan szerepelt és több kínos ténybeli tévedést is elkövetett, amiket Fürjes kegyetlenül lecsapott. Amikor például arról beszélt, hogy felesleges volt angol tanácsadócéget megbízni, hiszen Magyarország már hatodszor pályázott, így itthon is megvolt a szükséges know-how, fogalma sem volt, hogy az utolsó pályázat az 50-es években volt, és az akkori felelősöket hiába kereste volna Fürjes. Azt sem tudta jól, hogy baseballstadiont kellene építenünk (a sport csak a 2020-as programba került be, a 2024-esbe nem), és tévedett abban is, hogy Székesfehérvár kikerült a tervezett vidéki helyszínek közül (az téveszthette meg, hogy az ottani létesítmény fővárosiként szerepel a pályázatban).

A vita elején Fürjes nyomására még azt is kimondta a Momentum vezetője, hogy az olimpia költsége nem 3000 milliárd forint lett volna, amit expozéjában említett, hanem 774 milliárd, amiben ugyebár nincsenek benne az olimpia nélkül is tervezett, főleg közlekedési fejlesztések. A vizes vb kapcsán pedig összekeverte a teljes vb-költségvetést a Duna Aréna (Dagály) projekt 49 milliárd forintos költségével.

De bármennyire is meggyőzőnek tűnt a kormánybiztos, nehéz lenne győztesként kihozni egy olyan vitából, amelynek kellős közepén őt is kínos helyzetbe hozva jelentik be, hogy ellenfele álláspontja győzedelmeskedett.

Nem tudunk szabadulni az érzéstől, hogy az érveket és a tényeket már korábban is elő lehetett volna venni. Mi lett volna, ha a pályázatot népszerűsítő plakátokon nem csak szimpatikus sportolók mosolygós arca és az üres Mindent bele! szlogen szerepelt volna, hanem érvek is? Csak néhány példa: a rozsdaövezet fejlesztése, a belvárosi forgalmat csökkentő hídépítés, új tömegközlekedési eszközök, tízezer új kollégiumi férőhely, új lakások nagycsaládosoknak és közalkalmazottaknak, létező vidéki helyszínek bevonása, a minőségi turizmus fellendítése.

A kormányzati korrupcióval és a túlköltéssel kapcsolatos kétségeket ez sem szerelte volna le, de talán nem alakult ki volna az a kép, hogy az olimpiapártiak két hét ünneplésért akarnak elkölteni sokmilliárd forintot, és talán többekben tudatosul, hogy az olimpia nem feltétlenül luxus, hanem lehet az ország fejlődésének lehetséges katalizátora és egy nemzedékeken nyomót hagyó, felemelő közös nemzeti cél.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Összeomlott a magyar ellenzék – csődbiztos kerestetik

Budapest V. és VIII. kerületében győzelmet remélt az ellenzék a július 8-i időközi erőpróbákon, hiszen a parlamenti szavazáshoz képest egységesebb formában indult – ráadásul a főváros Fidesz-kritikusabb, mint az ország. Aztán jött a feketeleves, illetve a tanácstalanság: jövőre milyen felállásban lenne célszerű „elszenvedni” az uniós és az önkormányzati választást? Részletes háttér a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.