Tizenkilencre húzott lapot Áder János a plakáttörvény aláírásával

/ 2017.07.06., csütörtök 15:20 /

Az elnök vagy bankot robbant, vagy lenullázza az eddigi törvények alkotmányosságának mérlegelésével kivívott hitelességét.

A kormánypártiak által másodszor, immár feles többséggel elfogadott – a Jobbikot és Simicska Lajos üzletembert egyaránt célzó – plakáttörvénnyel kapcsolatos jogászi szőrszálhasogatás következik, kőkemény politikai következményekkel. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy Áder Jánosnak milyen mozgástere volt, amikor a politikai vétója után, kerülő úton elfogadott jogszabályt, sokak várakozásával ellentétben nem az Alkotmánybírósághoz utalta, hanem se szó, se beszéd, aláírta.

Ugorjunk vissza 2003-ba, amikor a néhai Mádl Ferenc megkérte az alaptörvény őreit, adjanak értelmezést annak kérdésében, hogy „az Országgyűlésnek visszaküldött és újratárgyalás után elfogadott törvényt a köztársasági elnök megküldheti-e véleményezésre az Alkotmánybíróságnak”. Az akkori köztársasági elnök ezzel egy joghézagnak látszó jelenségre hívta fel a figyelmet: mi a teendő, ha a parlament az államfő politikai vétója után megváltoztatja a törvény szövegét, s abba alkotmányellenes passzusok kerülnek be. „Aligha indokolt ilyen esetben az alkotmányossági vétó kizárása” – írta levelében Mádl, jelezve: aggályosnak tartaná, ha egy alaptörvény-ellenes jogszabályt kellene aláírnia.

Az Alkotmánybíróság viszont úgy határozott: a köztársasági elnök ugyanazon törvénnyel kapcsolatban csak egy alkalommal, egy intézkedést kezdeményezhet; a jogszabály alkotmányellenességének előzetes alkotmánybírósági vizsgálatát vagy az újratárgyalását. A határozat mélyen megosztotta a testületet. Az akkor tíztagú Ab öt bírája különvéleményt jelentett be, így a szavazategyenlőség miatt a végső döntés az elnök (akkor Holló András) szavazatával született meg.

A 2003-as határozat szellemében tehát Áder János elvben most nemigen tehetett mást, mint hogy aláírja a plakáttörvényt. Legfeljebb az lehetne vita tárgya, hogy a korábban kétharmados többséggel megszavazott jogszabály ugyanaz a jogszabály-e, mint amelyiket – azonos tartalommal, de egy másik, a feles többséget igénylő településkép-védelmi törvénybe csomagolva – szavaztak meg a képviselők.

Csakhogy azóta épp a Fidesz jóvoltából változott az Alaptörvény, és a szöveg vonatkozó passzusa az alábbiakra módosult:

„Ha a köztársasági elnök egyet nem értése folytán visszaküldött törvényt az Országgyűlés módosítja, az Alaptörvénnyel való összhang vizsgálata a (2), illetve (4) bekezdés szerint kizárólag a módosított rendelkezések tekintetében vagy arra hivatkozással kérhető, hogy a törvény megalkotására vonatkozó, az Alaptörvényben foglalt eljárási követelmények nem teljesültek. Ha a köztársasági elnök egyet nem értése folytán visszaküldött törvényt az Országgyűlés változatlan szöveggel fogadja el, a köztársasági elnök a törvény megalkotására vonatkozó, az Alaptörvényben foglalt eljárási követelmények nem teljesülésére tekintettel kérheti az Alaptörvénnyel való összhang vizsgálatát.”

Alkotmányjogász forrásaink szerint a fenti szövegből egyértelműen az derül ki, hogy az államfőnek – a Mádl Ferenc kérésére született korábbi Ab-határozat iránymutatásával ellentétben – lett volna jogi lehetősége normakontrollt kérni az újra megszavazott plakáttörvényről.

Azzal, hogy Áder János nem tette, tizenkilencre húzott lapot. Ha a testület nem találna kivetnivalót abban, hogy a pártok gazdálkodásáról szóló jogszabályt az előírt kétharmados helyett feles törvénybe csempészték – és ezt hiteles módon el is tudja magyarázni a közvéleménynek –, bankot robbant. Ellenkező esetben lenullázza a korábbi törvények alkotmányosságának mérlegelésével kivívott hitelességét.

Tertium non datur.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!