valasz.hu/itthon/en-dontom-el-milyen-mezt-huzok-25199/?cikk_ertekel=1&ertekeles=3

http://valasz.hu/itthon/en-dontom-el-milyen-mezt-huzok-25199/?cikk_ertekel=1&ertekeles=3

TÖBB, MINT SZERELEM

/ 2006.01.19., csütörtök 12:45 /

Két és fél évvel a brókerbotrány kirobbanása után Endrényi Éva minden bulvárfelvetésre feleletet adott, már ami a Kovács László exkülügyminiszterhez fűződő románcát illeti. Az intimitáson túli világ azonban mindeddig rejtve maradt. Zsarolhatóvá vált-e a mai adóügyi biztos, jelentett-e nemzetbiztonsági kockázatot a hölgyismeretség, vezetett-e lobbiútvonal a volt pártelnökön keresztül? Lapunk ilyen szemüvegen keresztül vizsgálta a puritán Kovács és a luxusbarátnő közötti kapcsolatot.



"Azért szerepeltettem Endrényi Évát ebben a kiemelkedően magas hozamú részvénytranzakcióban (a Pannonplast-felvásárlásban - A szerk.), mert tudtam, hogy Kovács László MSZP-pártelnök közeli hozzátartozója, ezáltal reméltem azt, hogy kapcsolatrendszerének felhasználásával mind üzleti, mind szakmai munkám, illetve karrierem során különböző informális előnyökhöz juthatok" - tárta fel egyik titkát az ügyészség előtt Kulcsár Attila. A bukott bróker 2004. július 14-i, a nyilvánosság elől mindeddig elzárt vallomása szerint Endrényi olyan ügyfél volt, aki rendszeresen aláírta a számláján végrehajtott tranzakciók dokumentumait, de "nem a magas hozam reményében, hanem azért tette, mert megbízott bennem".

TAGADUNK, TEHÁT VAGYUNK

"Semmilyen jelét nem tapasztaltam, hogy VIP-listás lennék" - ütötte el a saját szerepére vonatkozó sejtelmeket Endrényi az Echo Tv minapi adásában. S azt is igyekezett egyértelművé tenni: rajta keresztül biztosan nem vándorolt pénz Kovács Lászlóhoz. Ugyanakkor a már idézett kihallgatási jegyzőkönyv szerint Kulcsár mindent megtett, hogy ne tisztázza az akkor még regnáló MSZP-első hölgyismerősét; míg az Endrényi által képviselt American-Hungarian Fashion House Inc. névre keresztelt off-shore céget azon ügyfelek közé sorolta, "akik abban a tudatban voltak, hogy legális tranzakciókat hajtok végre", addig a magánszemély Endrényi Évát, valamint a szintén hozzá kötődő Pál és Cápa Kft.-t az "ők gyanakodhattak arra, hogy a számlájukon törvénytelen tranzakciók bonyolódnak" csoportba sorolta.

Ugyancsak nem kedvez Endrényi renoméjának, hogy - miként a Figyelő kiderítette - nevét 2003 első félévében 11 alkalommal jegyezte elő naptárjába a botránybróker, mi több, Rejtő E. Tibor volt bankvezér kalendáriumában is három alkalommal kapott külön rubrikát (egyszer zárójelben a Kovács László megjelöléssel együtt). S hogy a kép teljes legyen, alakja később az egyik Kulcsár-partit megörökítő, a sajtóban közszemlére tett fotósorozaton tűnt fel. Miután pedig az üzletasszony sem a K&H-ügy hajnalán, sem a későbbi hónapokban nem sietett lerántani a leplet a brókerbrancshoz, illetve Kovácshoz fűződő viszonyáról, lassacskán közéjük is "ragadt". Ma pedig ott tartunk, hogy Endrényi - a kezdetektől neki és a volt külügyminiszter-pártelnöknek falazó - bulvármédiumokban meséli el: kapcsolatuk jellegét illetően bizony megtévesztette a közvéleményt (lásd keretes írásunkat).

A Heti Válasz már 2005 szeptemberében felajánlotta Endrényi Évának, hogy a nyilvánosság elé tárhatja, miként került kapcsolatba Kulcsár Attilával, használta-e lobbitevékenységre a Kováccsal való viszonyát, közbenjárt-e bárki érdekében a volt MSZP-elnöknél, esetleg az exkülügyminiszter kihasználta-e az ő gazdasági-üzleti beágyazottságát. Ám az Európai Unió adóügyi biztosából néhány hónappal korábban kiszerető interjúalanyunk jelezte, csakis a "tönkretette az életemet, megcsúfolta házasságát és a velem való kapcsolatát" hangnemben hajlandó megnyilvánulni. Miután lapunk nem kívánt a bulvártörténet kitálalásában segédkezni, Endrényi más fórumokon panaszolta el, hogy "Laci sohasem volt az enyém, csak lízingeltem".

ELOSZTOTT PARTNEREK

Kovács László egyik korábbi, illetve egy másik, Endrényivel párhuzamosan futó partnere esetében már megszülettek a válaszok a fenti, a magánélet és az állami, pártbeli humánerőforrás-gazdálkodás összemosódását firtató kérdésekre. Öt éve például Á. Judit - miközben egy MiG-29-es harci gépeket felújítani hivatott német-orosz konzorcium érdekében lobbizott a kormánynál - külső szakértőként az MSZP médiafigyelő csoportjának tagjaként segítette a pártelnök munkáját. F. Andrea pedig 2004-ben több hónapon keresztül tölthette be az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. szóvivői posztját - Endrényi Éva szerint ugyancsak az akkori külügyminiszter jóvoltából.

Egy biztos: a Kulcsár-ügyfélként ismertté vált hölgynek, sorstársaival ellentétben, egy percig sem függött az életszínvonala Kovácstól. "1985 óta van saját üzlete, 1987-ben már kertes háza, 1989-ben Mercedese volt; ez az akkori viszonyoknak, a szorgalmának, ügyességének és kitartásának volt köszönhető" - állítja Endrényiről egyik ismerője. (Hogy Brüsszelben új életet kezdhessen az uniós biztos mellett, 2004-2005-ben három pesti ruhabutikjából kettőnek eladta a bérleti jogát, s több cégérdekeltségétől, így a brókerbotrányból ismerős Pál és Cápa Kft.-től is megvált.) Kovács azért vélhetően nem bánkódott, amikor Endrényit hirdetésszervezőként és prigazgatóként kezdte alkalmazni egy, a panamai Woodham Enterprise Inc. nevű off-shore társaság birtokában lévő lapkiadó vállalkozás, a Diplomata Magazin Kft. Mint megírtuk (Heti Válasz, 2003. augusztus 8.), a 2002-es kampány kezdetén ugyanez a panamai cég vállalta magára az akkoriban az MSZP-kelletés legfőbb médiumaként mutatkozó Magyar ATV feltőkésítését. Márpedig off-shore szakértők a megmondhatói: a Woodham háttértulajdonosai között a Magyar Köztársaság monacói tiszteletbeli konzulját, a Kovács László ősi barátjaként számon tartott Elek Etienne-t érdemes keresni. Mindezek ellenére korántsem biztos, hogy az Endrényi-Diplomata egymásra találáshoz feltétlenül szükség volt a külügyminiszterre: a magazin már 1999-ben címlapon hozta az újság egyik nagy hirdetőjét, a Bally cipőmárka hazai forgalmazóját, Endrényi Évát.

Az üzletasszony egzisztenciája tehát nem volt a politika kezében, ám a lobbitevékenység, azaz a felsőbb kapcsolatok gazdasági előnnyé kovácsolása nem áll(t) távol a pártelnök révén a nagypolitikáig elérő Endrényitől. Tavaly decemberben legalábbis elszólta magát a Napi Ászban; mint mondta, egy magánkihallgatáson bátorkodott arra kérni Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, legyen szíves, fogadja a bezenyei Eurovegas-beruházás befektetőinek képviselőit.

ÖSSZEBÚTOROZVA

Öt év távlatából egy dolog megkérdőjelezhetetlen: miután Kovács László 2001-ben összebútorozott az üzleti élet egyik jeles szereplőjével, elfelejtett ügyelni a látszatra. A szocialista posztosztók a 2002-es választások után - a szakma értetlenkedése ellenére - a Magyar Posta Rt. igazgatóságába juttatták Szalai Péter hadiipari vállalkozót (Heti Válasz, 2003. március 14.), aki nem mellékesen Endrényi egyik gyermekének édesapja. (Később megszűnt a rendszerváltozás utáni Kalasnyikov-botránnyal összefüggésbe hozott Technika Külkereskedelmi Vállalat egykori vezérigazgató-helyettesének postás megbízatása, ám Szalai továbbra is pártközelben maradt. Jelenleg lőszergyártó céget működtet azzal a Hevesi Tóth Ferenccel, aki a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat első embereként anno ellenjegyezte a Horn-ciklus Nádor-ügyeként elhíresült - titkosszolgálati eszközbeszerzésre irányuló - tranzakciót.) Eközben a Szalai-érdekeltségek egykori jogi képviselője, Endrényi válóperes ügyvédje, Dávid Gyula az Országgyűlés honvédelmi bizottságának tagja lett; MSZP-s berkekben úgy tartják, az addig ismeretlen jogász Kovács támogatásával kerülhetett a párt 2002-es listájára.

A politikai pikantériák kedvelőinek az is feltűnt, hogy 2003-ban a Best Magazin egy divatbemutatón lencsevégre kapta Endrényit; éppen Gát György társaságában. Akkortájt volt készülőben a filmrendező-producer Szerencsi fel! című uniós rajzfilmje, amelyre a Belügyminisztérium és a külügyi tárca potom 174 milliót költött. Emlékezetes: Kovács László a parlamentben is többször tetszést nyilvánított Szerencsi-ügyben; amikor egy fideszes képviselő értetlenségét fejezte ki, miként dolgozhat Gát 2002 decembere óta a projekten, amikor a pályázatot februárban írták ki, a külügyminiszter nagyvonalúan leszögezte, a rajzfilmkészítés szándékáról a sajtó már korábban beszámolt.

Ugyancsak az Endrényi baráti kör (egykori) tagjaként emlegetik szocialista forrásaink Vajtó Lajost - Ungár Anikó bűvész (ugyancsak egykori) élete párját -, aki tavaly decemberben került az ÁPV Rt. által felügyelt Nemzeti Lóverseny Kft. élére. A privatizációs szervezet mostani kinevező határozata - a Népszabadság szerint - Gyurcsány Ferencet is meglepte, hiszen sportminiszterként ő távolította el a Kovács-lekötelezettként jegyzett Vajtót a Magyar Sportmarketing Kft. vezetői székéből.

Az "apró-cseprő" személyzeti ügyek között egy kérdés tisztázatlan: miként lelt egymásra Endrényi Éva és Kulcsár Attila? Úgy tudjuk, Kovács László is jelen volt azon a baráti ankéton, amelyen az üzletasszony figyelmébe ajánlották a csodabrókert. Az ötletadó pedig nem volt más, mint a Virányos Klinika nevű gyógyintézmény fenntartásában családilag érdekelt Treit Péter (aki BR Med-Support Kft. néven közös vállalkozást működtetett a brókerügy kulcscégeként jegyzett Britton Kft.-vel). Treit neve, illetve a klinika címe a rendszerváltozás után az orosz Jukosz mamutvállalathoz köthető hazai olajcégekben is feltűnt, emellett akadt olyan gazdasági társaság, ahol a Kulcsár VIP-lajstromából ismert Pacific Traders Company Ltd. szerepel együtt a virányosi üzletemberrel. Ez utóbbi off-shore társaság képviselője viszont az a Jung Ádám, aki a - Horn-időszakban a nemzetbiztonsági szervek partnereként mutatkozó, ujjlenyomat- azonosításra szakosodott - Dermo Trade Kft.-t alapította.

Kis híján tehát ebbe az üzleti-baráti körbe házasodott be - mint Endrényinek megfogadta - Kovács László, az Európai Unió "kormányának" adóügyekért felelős tagja.



Endrényi-Kovács szomorújáték a magyar sajtóban

Kovács László MSZP-s pártelnök közeli ismerőse - egyesek szerint élettársa - a K&H Equities VIP-listájának meghatározó szereplője. Endrényi Éva magánszemélyként, valamint két cégével szerepel a kedvezményezett ügyfelek között, de a névsorban megtalálható édesanyja is. "Endrényi Évát ismerem, ám a hölgy nem az élettársam" - jelentette ki Kovács. Mint mondta, kapcsolatuk jellegéről legfeljebb a rendőrségnek nyilatkozik.
(Magyar Nemzet, 2003. július 16.)

"Nincs élettársam, feleségem van - jelentette ki a külügyminiszter. - Több tucat viszonylag jó barátom van, férfiak, nők egyaránt. Közülük senkinek, így Endrényi Évának sem ismerem a banki kapcsolatait, a K&H Equitiesszel soha kapcsolatom nem volt."
(Blikk, 2003. július 17.)

"Beperelem, aki hírbe hozott a külügyminiszterrel, s azokat a lapokat, amelyek közölték a házam, valamint az üzletem fotóit - mondta Endrényi Éva. - Én több politikussal is jóban vagyok, gyakran megfordulok olyan eseményeken, ahol a pártok vezető személyiségei is jelen vannak, s felháborítónak tartom, hogy ennek ürügyén bárki is azt meri állítani, hogy szorosabb kapcsolatban állok Kovács Lászlóval. Ilyen alapon hírbe hozhatnának Orbán Viktorral is, mert a gyerekem egy iskolába jár Ráhellel, a Fidesz-elnök kislányával."
(Színes Mai Lap, 2003. július 18.)

A bulvárszakma sebtiben beletörődött a "ténybe", hogy a Paul and Shark márkájú ruhadarabok hazai forgalmazójaként ismert üzletasszony nem ápol barátnői, bizalmi, esetleg "társalkodópartneri" viszonyt Kovács Lászlóval. Mindezt azután tette, hogy világossá vált: a Pál és Cápa Kft. az Equities kiemelt ügyfelei közül is kiemelkedett; a cég közreműködött a Britton Kft. - Kulcsár Attila koordinálta - Pannonplast-részvénybeszerzésében.
(Heti Válasz, 2003. augusztus 8.)

"Ez az ember tönkretette az életemet, megcsúfolta házasságát és a velem való kapcsolatát is. Ő egy morálisan bukott ember, aki miatt nagyon sok fájdalomban, alaptalan vádaskodásban, meghurcoltatásban volt részem" - nyilatkozta Endrényi Kovács Lászlóról.
(Napi Ász, 2005. december 9.)

"Csakúgy, mint a biztosok többsége, én is egyedül élek. Ebben a munkakörben nem jutna időm a szeretteimre. Otthon szoktam falatozgatni, vásárolok szeletelt kenyeret, magyarra hasonlító kolbászt, s a kedvenc sörömmel, egy üveg Jupilerrel elfogyasztom, aztán csak beesem az ágyba" - mondta Kovács László.
(Napi Ász, 2005. december 9.)

"Meggyőződésem, hogy két ember magánjellegű kapcsolata csak rájuk és családjukra tartozik. Ezt utólag a nyilvánosság elé tárni azért sem értelmes dolog, mert az esetek többségében eltérően emlékeznek a történtekre. Én a dolgot a családommal tisztáztam, és velük maradtam" - állt Kovács közleményében.
(Blikk, 2005. december 11.)

"Már akkor látnom kellett volna, milyen ember, amikor a brókerügyben tett nyilatkozataiban letagadott engem. Akkor még - az ő kérésére - én is cáfoltam a viszonyunkat" - idézte föl emlékeit Endrényi.
(Blikk, 2005. december 12.)

"László engem mindenkinek a feleségeként mutatott be, Dominique de Villepin mostani francia miniszterelnöktől kezdve José Manuel Barroso európai bizottsági elnökig. Kérdem én: mennyire lehet egy ilyen emberben politikusként is megbízni?" - így Endrényi.
(Magyar Hírlap, 2005. december 16.)

"Ha humoromnál lennék, azt mondanám, Laci sohasem volt az enyém, csak lízingeltem" - nyilatkozta Endrényi Éva.
(Best Magazin, 2006. január 6.)

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.