Top 100

A legeladósodottabb önkormányzatok

/ 2011.08.17., szerda 13:31 /

Az egy lakosra jutó adósság alapján készült listánkban Debrecen nincs az első százban, az V. kerület viszont a hetedik. A legeladósodottabb települések nem a nagyvárosok, a százas listából 36 helyet a tízezernél kevesebb lélekszámú települések vittek el. (Részletek a 33. heti lapszámban!)

A legeladósodottabb önkormányzatok honlapjai közül jó néhány úgy fest, mintha az élet csupa néptáncos, íjfeszítős, tócsnisütős mulatságból állna. A lakosonkénti 580 ezer forintos kötelezettségvállalással a listánk nyolcadik helyén álló Fejér megyei Aba község polgármestere, Kossa Lajos egyenesen pezsgőspohárral köszönti az internetes látogatót. A valóságban nincs oka vigalomra: júliusban kénytelen volt Budapestre zarándokolni, mert az Erste Bank zárolta a számlájukat, és ezzel 300 család megélhetése került veszélybe. Kossa személyesen kérte az Erste vezetőjét: szabadítson fel 25 millió forintot a falu számlájából, hogy a segélyeket ki tudják fizetni, mivel a bank még ezt a pénzt is zár alá vette.

Egymilliárd a válságfalunak

Ám a válság körüli nyilatkozatokban egy hangnyi utalás sem történt arra, hogy ez még csak a kezdet: a 4600 lakosú község egymilliárd forint(!) értékű kötvényt is kibocsátott, ezzel növelve eladósodottságát. Miként lehetséges ez, hiszen Aba olyan szegény, hogy az állam még az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű - vagyis a csőd szélén billegő - településeknek járó különtámogatást is odaítélte nekik? Az Ersténél mégis jó volt a település 400 ezer euróra, s noha a tőkéből még egy fillért sem kellett törlesztenie, máris ellehetetlenült a gazdálkodása. A baj nem jár egyedül, a hitel kamatot, a kamat büntetőkamatot szül, Aba immár 2,7 milliárd forint követelésállományt görget maga előtt.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.