valasz.hu/itthon/idoskori-testfelujitas-fizetik-a-halapenzt-mint-a-katonatiszt-129161

http://valasz.hu/itthon/idoskori-testfelujitas-fizetik-a-halapenzt-mint-a-katonatiszt-129161

Totalitarizmus és normalitás

/ 2017.11.15., szerda 17:52 /

Pártkongresszusok, főleg választási évben, nem a megbeszélések és egyeztetések fórumai. Szigorú koreográfiájuk van, amely minden ízében a vezérre van kihegyezve.

A vezér megválasztása általában közfelkiáltás, még akkor is, ha formálisan szavaznak róla. A föllépők beszédeit sem intellektuális tartalmuk, programpontjaik alapján szokás értelmezni, hanem a meggyőző erőt, a politikai irányt keressük bennük. A múlt hétvégi kormánypárti – sőt, kormánykoalíciós – kongresszus legtöbb előénekese profi teljesítményt nyújtott. Sokféle regiszter, de egységes és robusztus hangszerelés: ilyenről a többi párt inkább csak álmodik.

Ám az erőt és mondanivalót nem lehet elválasztani egymástól. Nincs szándék gondolat nélkül, s nincs gondolat szándék nélkül. Éppen a legüresebb frázisok a leghatékonyabb csatakiáltások, és éppen azért hatékonyak, mert sok mindent lehet beléjük gondolni és persze érezni. Ezért mégsem teljesen mindegy, hogy a szónok mit mond. A házelnök például a liberális demokráciát totalitáriusnak nevezte. S mivel nem is először, itt nyilvánvalóan többről van szó, mint arról, hogy a totalitárius jelző elég nagyot durran. Főleg a megcélzott értelmiségi körben, amelyet az egykori SZDSZ– Fidesz-küzdelmek idejében szerzett élményei miatt a házelnök ki nem állhat.

Tegyük most félre ezeket az esetlegességeket. Tegyük félre azt is, hogy a valóban totalitárius rendszerek kivégzett, megkínzott, meghurcolt, elnyomott millióinak tapasztalatait ilyen módon relativizálni, politikai célokra kihasználni legalábbis ízléstelen, ha ugyan nem blaszfémia. S tegyük félre azt is, hogy Nyugatra költözött honfitársaink százezreiről ezek szerint azt kellene gondolnunk, hogy egy totalitárius világban érzik jól magukat. Mindezek ellenére is lehetünk méltányosak: a házelnöknek ugyanis van igazsága.

Ő a gondolkodás totalitarizmusáról beszél. Ezt másként agymosásnak szokás nevezni, amelyet ő a normalitással állít szembe. De vajon mitől totalitárius egy gondolkodásmód? A szomorú helyzet az, hogy semmilyen politikai eszme vagy eszmeiség nem eleve védett az efféle elfajulástól. Láttunk és hallottunk már szocialista doktrinért: fiat aequalitas, pereat mundus. Láttunk és hallottunk már liberális-humanista purifikátorokat is. De láttunk és hallottunk nacionalista fanatikusokat és vallási mániákusokat is. Sőt, s ez elég rossz hír a házelnök számára: láttunk már normális kispolgárt, házmestert, melóst, szurkolót egyik pillanatról a másikra nyilas vagy ávós keretlegénnyé válni. Mi több: erről van igazán tapasztalatunk. A normalitás önmagában nem véd meg semmitől.

A demokrácia az a rendszer, amely minden elnyomásnak esélyt ad. Tulajdonképpen ezért kéne a liberalizmust végre igazán komolyan venni: nem úgy, mint ideológiát, hanem mint önkorlátozást és politikai normalitást. Mert a totalitarizmus mint gondolkodásmód elleni küzdelem helyes és mindig aktuális. Ez így igaz. Azt javaslom: ki-ki kezdje önmagán.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.