Ukrajna tényleg nemzeti minimumot teremtett

/ 2017.09.11., hétfő 16:15 /

Azok után, hogy vasárnap az ellenzéki pártok képviselői szólaltak fel a múlt héten elfogadott ukrajnai oktatási törvény ellen – amely, magyarázói szerint, súlyosan korlátozza az ottani kisebbségeket az anyanyelven való oktatásban –, ma délutánra (miután a kormány keményen reagált) a Fidesz is felsorakozott. A parlamenti pártok ugyanis ötpárti felszólítást fogalmaztak meg Petro Porosenko ukrán elnöknek, amelyben arra kérik, ne írja alá a jogszabályt. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az ötpárti egyeztetés után azt mondta: „Európa-ellenes, az alapvető emberi és kisebbségi jogokat sértő törvény születhet, amely Ukrajna további instabilitását eredményezheti”, a parlamenti pártok pedig egyhangúlag elfogadhatatlannak tartják az új ukrán oktatási törvényt. Szerinte az új törvény számtalan ország nemzeti kisebbségét érintené hátrányosan, amit az is mutat, hogy Románia, Bulgária és Lengyelország is a magyarral megegyező álláspontot képvisel ebben az ügyben.

Közben Orbán Viktor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökével – egyúttal az ukrán törvényhozás, a Verhovna Rada egyetlen magyar nemzetiségű képviselőjével –, Brenzovics Lászlóval találkozott a Parlamentben.  Megállapították, hogy Magyarország, Ukrajna és a kárpátaljai magyarság a jószomszédi kapcsolatokban érdekelt, az ilyen intézkedések – mint a törvény megszavazása – azonban ez ellen hatnak. A tárgyalás után kiadott tájékoztatás úgy fogalmaz: „mivel Magyarország következetesen kiállt Ukrajna szuverenitása és európai uniós integrációja mellett, valamint élharcosa volt annak, hogy Ukrajna haladéktalanul kapja meg a vízummentességet az Európai Unióba. Orbán Viktor és Brenzovics László éppen ezért különösen méltánytalannak tartja az ukrán parlament magyar kisebbséget sújtó döntését.”

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.