valasz.hu/itthon/schiff-andras-belezavarodott-a-fasisztazasba-friderikusz-meg-neman-turte-117671

http://valasz.hu/itthon/schiff-andras-belezavarodott-a-fasisztazasba-friderikusz-meg-neman-turte-117671

Unalmas arcok

/ 2013.09.08., vasárnap 08:30 /

Az elmúlt hónap fő témái: 1. Bajnai-Mesterházy-megállapodás. 2. Politikai viták az István, a király körül. 3. Karas Monika a médiahatóság új elnöke. 4. Lázár János uzsorásnak nevezte Csányi Sándort. 5. Szigetszentmiklóson győzött az ellenzék.

Hegyek vajúdtak, de hogy mi született, annak pontos leírásával és különösen megítélésével érdemes várni még pár hónapot. Az elemzők elmondtak már mindent, ami most látható a Bajnai-Mesterházy-megállapodással kapcsolatban. A megegyezéshez vezető rögös út és a nyilvános üzengetések lehetetlenné tették, hogy a baloldali ellenzék sikerként mutassa be a tárgyalásokat, azaz ugródeszkának biztos nem lesz használható az augusztus végi megállapodás. Ugyanakkor ezzel az ellenzék teljesítette a 2014-es választás minimális feltételét: mind a 106 választókerületben egyetlen komolyan vehető baloldali jelölt néz majd farkasszemet a kormánypárt indulójával. Márpedig ez volt az ellenzék számára az új választási rendszer legfontosabb megoldandó problémája: ha nincs koordinált indulás, Bajnai és Mesterházy már most az esélytelenek nyugalmával készülhetne 2014 tavaszára.

A politikát egyáltalán figyelők mégis fanyalognak: miért nincsenek mások, miért ezekből az unalmas arcokból kell választani? Magam is évek óta megkapom a kérdést: mikor jönnek majd a jelenlegi elitet elzavaró friss szereplők? A jobboldali szavazók persze a baloldali vezetőket unják csak, a baloldaliak pedig leginkább a 24 éve a politika színpadán szereplő Orbán Viktor távozását remélik. De van egy elég jelentős tábor, amely abban bízik, hogy valahonnan egyszer csak feltűnik a nagybetűs megoldás és megújulás.

Az ember ilyenkor igyekszik udvariasan válaszolni, de az az igazság, hogy ennél nagyobb ostobaságot a politika kapcsán nem könnyű mondani. Leginkább azért, mert a politikát - egészen kivételes időszakokat leszámítva - politikusok csinálják, a politikusok pedig nem a Holdról érkeznek, de még csak katalógusból sem választhatók és rendelhetők meg. Ismerem a társadalom megítélését, amely a presztízst tekintve évek óta az utcasepréssel versenyezteti a politizálást. Mégis azt kell mondanom, hogy a politikai pálya elképesztően nehéz hivatás, minden más foglalkozástól eltérő kiválasztási mechanizmusokkal és sikerkritériumokkal. Nem hiszem, hogy az elmúlt évek karaktergyilkos kampányai után hosszasan kellene magyaráznom, milyen kiképzésen kell keresztülmennie egy politikusnak.

Elég csak ránéznünk az újakra, mert minden ellenkező híresztelés ellenére időnként érkeznek ilyenek is. S nem is csupán az új pártok, az LMP vagy a Jobbik vezetőire gondolok, hanem a két legjelentősebb szereplő, a Fidesz és az MSZP újabb arcaira, mondjuk Lázár Jánosra az egyik, Mesterházy Attilára a másik oldalon. Mindketten a kétezres évektől váltak frontpolitikussá, s mára már szinte mindent kipróbáltak és túléltek, amit egy politikusnak el kell viselnie és túl kell élnie. Bármit gondoljunk róluk, ma már mindketten hivatásos politikusok, a hazai közélet egyre fontosabb szereplői, akik - ezt mindketten többször bizonyították - reggelire megennék azt a derék civilt, aki ezen képességek és tapasztalatok nélkül szeretne belevágni a politikába.

Mindezt azért tartom fontosnak elmondani, hogy jól értsük: a politika nem kívánságműsor, vagy esetleg a nézők SMS-eire hajtó tehetségkutató műsor. Nem jönnek a semmiből újak, részben azért, mert nem tudnák csinálni, részben pedig azért, mert ha lenne is szándékuk a politizálásra, a régiek annyival több erőforrással és a politizálással kapcsolatos szakértelemmel rendelkeznek, hogy esélyük sem lenne velük szemben. A megújulás a politikában nem úgy megy végbe, hogy ma még nem voltak újak, de holnap már lesznek. Hanem úgy, hogy mire egyáltalán észrevesszük az újakat, lassan már réginek gondoljuk őket. Lehet tehát fanyalogni, nem szeretni Orbánt, Lázárt, Bajnait vagy Mesterházyt, de - nagyjából Vonával, Schifferrel és Gyurcsánnyal kiegészülve - belőlük kell, belőlük lehet választanunk majd 2014 tavaszán.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.