Ungváry–Bolgár-vita: karaktergyilkosság 120 percben
Nem tudok betelni a döbbenetes videófelvétellel, amelyen a napokban kirobbant történészvita főszereplője, Bolgár Dániel megpróblája ízekre szedni Ungváry Krisztiánt.
A vita előzményeiről már korábban beszámoltunk (és ugyanitt linkeltük is őket), a lényeg, hogy a fiatal kutató azzal vádolta meg Ungváry-t, hogy A Horthy rendszer mérlege című könyvében hivatkozás nélkül emelt át szövegrészeket több kollégája művéből, vagyis gyakorlatilag plágiumot követett el, illetve teljes mértékben félreérti a felhasznált statisztikai forrásokat, és ezért téves állításokat tesz a zsidók az 1930-as évekbeli vagyonosságának mértékéről, valamint továbbörökíti a kor antiszemita íróinak rosszindulatú legendáit. A szakmai vita rendkívül összetett, és felelőtlenség lenne kívülálló újságíróként véleményt nyilvánítani róla. Ez egyértelműen nem az a kérdés, amiben tíz perc alatt el lehet dönteni, hogy kinek van igaza.
Nem is ezért veszem elő a témát, hanem a videófelvételen látható elképesztő emberi dráma miatt. A két történész a Wesley János Főiskolán találkozott január 7-én egy társadalomtudományi vitasorozat keretében. Az egész rendezvényről felvétel készült, amit teljes hosszúságban ezen a linken lehet megtekinteni.
A videót a 18. percnél érdemes elkezdeni nézni, amikor Bolgár belekezd a mondandójába. Soha, még a meglehetősen eldurvult magyar közéletben és sajtópolémiákban sem láttam ahhoz hasonlót, ahogy Bolgár másfél órán keresztül részletről részletre sorolja vádjait Ungváry ellen, aki közben végig mellette ül, többnyire nem néz rá, csak csendesen jegyzetel.
Bolgár fellépése messze túlmegy azon, ami tudományos bírálatoknál szokásos. Az első perctől nyilvánvalóvá teszi, hogy nem csupán kritizálni akarja a kollégájának könyvét, hanem a teljes morális megsemmisítésére törekszik. Érthetetlen, hogy Ungváry miért nem áll fel a helyéről, és hagyja ott az egész rendezvényt, amikor a századszor olvassák a fejére, hogy műve nem felel meg még azoknak a kritériumoknak sem, amelyeket egy „falusi tanító” helytörténeti munkájától elvárnak. Bolgár a hosszadalmas szakmai elemzéseket egészen váratlan, gyilkosan ironikus megjegyzésekkel szakítja meg, mint amikor közli, hogy munkamódszere abban különbözik Ungváryétól, hogy el is olvassa a műveket, amikre hivatkozik. A két kutató közötti kor- és tudományos rangkülönbség – Ungváry akadémiai doktori címvédés előtt áll, több könyv szerzője, Bolgár fiatal tanársegéd – emberileg még valószerűtlenebbé teszi a helyzetet, még akkor is, ha a tudományban a kor és a rang nem lehet szempont.
Ungváry ma a mandineren megjelent cikkében visszautasította Bolgár vádjait, és burkoltan célzott rá, hogy az inszinuáció mögött a vele többször vitába került Gerő Andrást, Bolgár munkahelyi főnökét sejti (ha jól értem). Ha valaki nem járatos a történész szakma belső viszonyaiban, nem ismeri az eset mögött minden bizonnyal meghúzódó hatalmi harcokat, egzisztenciális csatákat, akkor csak döbbenten áll az aprólékos, hidegvérrel végrehajtott karaktergyilkossági kísérletet előtt.
