Velünk élő kommunizmus – ki ölte meg Brenner Jánost?

/ 2017.11.14., kedd 16:34 /

Boldoggá avatják az 1957-ben máig tisztázatlan körülmények között halálra késelt Brenner Jánost.

A napokban, november 7-én emlékeztünk a „nagy októberi szocialista forradalom” kirobbanásának századik évfordulójáról. Ebből az alkalomból Ötvös István történésszel, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagjával készítettem interjút, és a szakemberrel sokat beszélgettünk a kommunista diktatúra máig velünk élő örökségéről.

Ötvös egyik fontos megállapítása volt, hogy a zsarnokság által megalázott, tönkretett százezrek-milliók sorsára emlékeznünk kell, mert az emberéletekben tett kár a kommunizmus egyik legsúlyosabb, máig velünk élő  öröksége. Ameddig nem ismerjük meg az áldozatok történetét, nem gyászoljuk meg az áldozatokat, a diktatúra hatásai velünk vannak – tehetjük hozzá.

Brenner János

Ez jutott eszembe, amikor arról olvastam, hogy a Vatikánban hamarosan boldoggá avatják Brenner Jánost, az 1957 decemberében vértanúhalált szenvedett rábakethelyi káplánt.

A fiatal katolikus papot 1957. december 15-én éjjel elképesztő kegyetlenséggel, 32 késszúrással gyilkolták meg, de halálának körülményei máig tisztázatlanok. Története kevésbé ismert, mint a lengyel Jerzy Popiełuszkoé, akit 1984-ben gyilkolt meg a kommunista állambiztonság, és már 2010-ben boldoggá avatták.

Azt a keveset, amit Brenner János megöléséről tudunk, Kahler Frigyes jogtörténész rekonstruálta. Egészen biztos, hogy a fiatal, karizmatikus, az ifjúság által kedvelt fiatal lelkipásztor szúrta a hatóságok szemét. Egyik híve így emlékezett rá:

Volt egy bizonyos kisugárzása, amit nem is lehet szóban elmondani. Szerették az emberek, és igyekeztek odamenni, ahol ő volt, és hallgatni a szavát. Valami volt benne, ami vonzotta az embereket. Ez volt az ő fő bűne: szerették a fiatalok, szerették az öregek. Nagyon sok embert szerzett meg a hitnek, az egyháznak."

A halála kapcsán csak az a biztos, hogy egy haldoklóhoz hívták, akihez soha nem ért oda: a máig ismeretlen támadók nemcsak kegyetlenül összeszurkálták, de a boncolás tanulsága szerint a torkára is rátapostak a testével az Oltáriszentséget védő fiatal papra.

Méltó és szép dolog, hogy a katolikus egyház immár hivatalosan is elismeri majd Brenner János példamutató életét és halálát. 

Rosta

V. Nagy Viktória

Találkozunk 2016-ban!

Rangos díjat nyert a Heti Válasz újságírója

Élő Anita nyerte a Média a családért díjat. Lapunk munkatársa a Melyik nem kellett volna? című, Heti Válaszban megjelent cikkével érdemelte ki az elismerést, amelyet Lévai Anikótól vett át csütörtökön a Várkert Bazárban.

Összeomlott a kormánykommunikáció

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal támogatást és segítséget nyújt az oltalmazott státuszt megszerző személyeknek annak érdekében, hogy minél hamarabb beilleszkedhessenek a magyar társadalomba.

Magyar történész kutatása a Batman és a Peter Pan rendezőinek új filmjei mögött

Négy hónapon belül két sikerfilm is landolt a mozikban, ami a II. világháború történetének elfelejtett mozzanatát, a Dinamó hadműveletet járja körül. Vajon aktuálisabb Dunkirk és Churchill híres „Harcolni fogunk!” beszéde most, mint bármikor az elmúlt hetven évben? Hogyan alakította a Hollywoodban befutott rendezők gondolkodását John Lukacs magyar történész? Részletes háttér a Heti Válasz január 18-i lapszámában!

Bereményi Géza: „Cseh Tamás azt hitte, besúgó vagyok”

Tegnap A jobbik részemet dúdolgattam – mondja Bereményi Géza, aki igazából magának írta a dalszövegeket. Január 21-én ő is ott lesz a Cseh Tamás 75. születésnapjára emlékező koncerten a MOMSportban. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Izraeli történészre figyel Orbán Viktor – tényleg átalakul az emberi faj?

Világszenzációk lettek, és állítólag Orán Viktor érdeklődését is felkeltették Yuval Noah Harari izraeli történész könyvei az emberiség múltjáról és jövőjéről. Legutóbbi műve szerint az emberi faj „szuperképességű”, illetve azzal nem rendelkező csoportokra válik szét. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Bővül a Heti Válasz!

Január 18-tól négy oldallal hosszabb lesz hetilapunk digitális kiadása. Az első Újhullám-rovatból kiderül, miért aggályosak a Disney világuralmi tervei, hogy miben előztük meg a haladó Nyugatot, és hogy melyik a kedvenc autós YouTube-csatornánk.

Mibe bukott bele az akasztós román miniszterelnök?

A székely zászló miatt akasztással fenyegetőző román kormányfő gyorsan megbukott, de a botrányos eset rávilágít: fokozódik a magyarellenes hangulatkeltés Romániában. És a „centenáriumi év” éppen csak elkezdődött. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.