Vérpatak

/ 2014.08.19., kedd 16:15 /

Az érpataki polgármester haragosainak pokol az élete, a helybéliek azonban nem tartják eredmény nélkülinek a nyári akcióival szélsőjobboldali kirakatemberré váló Orosz Mihály Zoltán faluépítő „modelljét”. A Heti Válasz a megosztott nyírségi faluban járt.

Hány falu lehet Európában, ahol a polgármester perek százait indítja hivatalnokok és újságírók ellen, szalmabábukat akaszt, büntetésként visszahozza a kőtörést, és a liberalizmust ostorozó rigmusokat ad gyerekek szájába? Ez a kérdés motoszkál az ember fejében, ahogy Érpatak határában elhalad az „Európai falu” tábla mellett. A nyírségi települést nyolc éve irányítja ilyen vezető Orosz Mihály Zoltán személyében.

A faluban itt is, ott is felbukkan az EU csillagos emblémája a fejlesztésekről számot adó plaketteken – a falu negyedmilliárd forintnyi brüsszeli támogatást nyert el tíz év alatt. Csak épp a polgármesteri hivatalról hiányzik az uniós lobogó. Pedig elférne: a nemzeti, a települési és a megyei lobogó mellett székely, árpádsávos, ’56-os, hadi és trianoni zászlónak is jutott hely. Alattuk már alig fér el a sok emléktábla, dombormű és szobor: a skála a Horthy-idézettől Sárkányölő Szent György szobrán át Mindszenty bíboros emlékművéig terjed. Az abszurd díszletek közt élő falubelieket nehéz rábírni, hogy kommentálják a polgármester hagymázas performanszait. „Rossz a tévém, nem hallottam róluk.” „Nemrég költöztünk ide.” „Hagyjon ezzel békén!” – többnyire ilyen válaszokkal kell beérnünk. Akadt azonban kivétel is. „Nem mondhatok rosszat róla, csak kicsit furcsállom – morfondírozik Deák István, az erdélyi származású nyugdíjas. – Hagyni kellene az arabokat. Foglalkozzunk inkább a magyarsággal!”

Modellfalu

Tegyük! Hiszen Orosz Mihály Zoltánban nem az a legijesztőbb, hogy betyár- és csendőrruhában akaszt izraeli politikusokat, leplez le szabadkőműveseket és ordibál a Budapest Pride-on. Hanem az, hogy fellépéseire szolgálati autóval, egy helyi közösségre valódi hatalommal bíró polgármesterként utazik. 2005-ben választották meg, miután elhunyt a falut a rendszerváltás óta irányító Kóczon Pál. „Tanult, diplomás ember volt, és akkor még ingben, nyakkendőben járt – idézi fel Orosz első számú falubeli vetélytársa, Szöllősi Gábor. – De amikor 2006-ban újraválasztották, elkezdtek kijönni rajta a hatalommánia jelei. Mindenhová diktafonnal ment, és amikor a jegyző asszony táppénzre ment, két képviselővel elment a lakására számon kérni, miért nem dolgozik. Csoportosan elkövetett magánlaksértésért elítélték, emiatt 2009-ben megszűnt a polgármesteri megbízatása, de amikor a kormányhivatal munkatársai kivonultak elmozdítani székéből, egyszerűen hazaküldte őket. Az emberek elhitték, hogy igaza van, és 2010-ben újraválasztották.”

Ekkor beindult a szekér: az „érpataki modell” meghirdetésével Orosz országos hírnévre tett szert. „Fegyvere a közmunkaprogram és a gyermekvédelmi szolgálat – írtuk módszereiről 2011-ben. – Ha a pedagógusok észlelik, hogy éhesek a gyerekek, a gyermekvédelmisek ellenőrzik a roma családok hűtőjét. Ha falopáson érik a szülőt, megmérik, elég meleg-e a lakás. Ha tízéves gyerek kíséri az ötesztendőst az óvodába, kiskorú veszélyeztetéséért feljelentik a szülőket, és kezdeményezik a gyermek állami gondoskodásba vételét.”

A szociális tűzifaosztást olyan szubjektív szempontokhoz kötötte, mint hogy a kérelmezők rontják-e a falu hírnevét vagy milyen szorgalommal végzik a közmunkát. Máskor politikai fegyverként veti be a közmunkásokat. „A demonstrációra várunk minden érdeklődőt, valamint minden olyan rendszeres szociális segélyen lévő […] munkavállalót, aki szeretne mielőbb munkába állni az önkormányzatnál. […] Indulás 8 órakor a főtérről” – olvassuk a regisztrált munkanélkülieknek kiküldött, egyik tüntetésére invitáló felhívásában.

A levelet Dominik Szilvia nyomja kezünkbe. A roma asszony nem hajlandó Orosszal tüntetni – akadékoskodásáért meg is kapta, hogy „kocajogász” –, így napszámból tartja fenn a családját. Illetve most csak magát – két fiát júliusban elvitték. Elmondása szerint a srácok összeverekedtek, és csak úgy tudta szétválasztani őket, hogy a nagynak lekevert egy pofont, aminek nyomát az óvónő észrevette. A történet itt vesz jellegzetes érpataki fordulatot: a két fiút nem a gyermekvédelmi szolgálat vitte el, hanem a polgármester vonult ki a házhoz rendőrökkel, kamerával a kezében. A gyerekek azóta nevelőszülőnél vannak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a járási gyámhivatal határozata nem egyezik teljesen Dominik Szilvia változatával: nem pofon, hanem fojtogatás nyomait rögzíti a gyereken. A rendőrségi vizsgálat még tart.

A falubeliek véleménye megoszlik arról, mennyire vált be a modell. A kertjében kapáló Anna néni szerint itt nem jellemzőek a más településeken mindennapos betörések, lopások. Deák István szerint a polgármester jó úton jár: „Eddig mindenkinek csak joga volt, most van kötelessége is. Valamit változtatott, de egy fecske nem csinál nyarat.” Érpatakon az átlagot meghaladó, de nem elviselhetetlen a bűnözés. Átlagosan évi 79 bűncselekmény vált ismertté az elmúlt öt évben – a megyei átlag ennyi lakosra 64. Gyilkosság nem történt, a betörések száma évente hét és 13 között alakul. Hat esztendeje még a százat is meghaladta a bűncselekmények száma, és a falut „Vérpataknak” hívták, a helyzet tehát javult. De az, hogy ez a polgármester vagy az előző újfehértói rendőrparancsnok, Fekésházi Szabolcs érdeme, vita tárgya.

A jogállam határai

„Rombolókra és építőkre osztja a lakosságot. Ha nem haragszunk a bácsira, akivel haragban van, mi is falurombolók vagyunk” – meséli Munkácsi János görögkatolikus parókus. A lelkipásztor először úgy lett faluromboló, hogy – püspöke tanácsára – nem ment el felszentelni a Jobbik kettős keresztjét. „A katolikus egyház adventkor nem állít keresztet” – húzza alá a pap felesége. Amikor ezután Munkácsi először próbált hittanórát tartani, nem engedték be az iskolába. Amióta a Klebelsberg Központ a fenntartó, bemehet, az óvodába azonban még ma sem. „Erőszakkal nem fogok órát tartani – mondja Munkácsi. – Az lenne a legjobb, ha együtt tudnánk dolgozni a közösségért, de ehhez partner kell. Ha a község előre akar lépni, változásra lesz szükség.”

A pap ellen már három pert indított a polgármester. Ezzel még a szerencsések közé tartozik: vetélytársa, Szöllősi Gábor ellen 130-at. „Ő is elismeri, hogy teszteli a jogállam határait” – mondja utóbbi Oroszról. Feljelentés, az ügyészség feljelentése a főügyészségen, közvád, magánvád, pótmagánvád első- és másodfokon, Kúria – vázolja a szokásos ügymenetet Szöllősi, aki nem úszta meg perekkel az elmúlt éveket: tavaly egy kapucnis férfi bokszerrel leütötte, és összetörte az állkapcsát.

A nyáron két gyanús tűzeset is rontotta a bűnözési statisztikát. Először a polgármester húgának pajtája gyulladt ki, majd Orosz egyik haragosának portája. Polyák Ferenc a 2005-ös választáson még támogatta Oroszt, mivel ismerte a nagybátyját. „A feleségem már akkor mondta, hogy nem sok jót néz ki belőle. Etettük-itattuk, sok ellenséget szereztünk. Életem legnagyobb tévedése volt” – mondja a gazdakör egykori elnöke. Kapcsolatuk ezután megromlott, főleg amikor a polgármester egyik perén tanúskodva Polyák felhánytorgatott egy régi pletykát. „Én úgy születtem, hogy annak hívom a gyereket, aminek elkeresztelték. A szülőverő az szülőverő – mondja a hetvenéves gazdálkodó. (Az ez ügyben indított per folyamatban van.) „Csípőprotézisem van, és amikor a polgármester a nyíregyházi bíróság előtt felakasztotta a bíró bábuját, az akasztófánál utánozta a járásomat. Aztán odajött a barátaival, és számon kért, hogy na, csak itt fáj a lábad, a traktoron nem? Közben videózott. A tárgyaláson meg ferkózik, bár húsz évvel vagyok öregebb, hátha felkapom a vizet, és megint beperelhet” – teszi hozzá.

Molotov-koktélok

Az igazi baj hat nappal ezután jött. „A feleségem ébresztett, hogy mi kopog, jégeső? Odakint olyan látvány fogadott, mint a katasztrófafilmekben.” Polyákéknál leégett a hodály, a műhely, a takarmány, a vegyszerező. A házra két Molotov-koktélt dobtak, és a tető csak azért nem gyulladt ki, mert az eresz fel volt vakolva. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság közveszély-okozás gyanúja miatt nyomoz. „Már öt éve is leégett a hodály, tavaly megloptak. Miért mindig velem és Szöllősi Gabival történik ilyesmi? Csak mi vagyunk ennyire szerencsétlenek?” Szöllősi hozzáteszi: „A kormányhivatal úgy van vele, hogy csak Orosz Mihály Zoltánnal ne kelljen pereskedni. Amióta beperelte a főügyészt, az ügyészek is kerülik. Attól tébolyodott meg, hogy mindent megengednek neki. Ha ezt meg lehet csinálni, holnap még durvábbat talál ki.”

Az érpatakiak kezében azonban ott a lehetőség, hogy a változásra voksoljanak. Félő azonban, hogy megismétlődik 2010. Orosz már akkor sem kapott bizalmat a többségtől, a nem rá adott szavazatok ugyanakkor három jelölt között oszlottak meg. Most is lesz legalább két ellenfél. A két évig a Társaság a Szabadságjogokért munkatársaként dolgozó Szöllősi mögé beállt az Együtt–PM, a Fidesz viszont az alpolgármestert, Simon Attilánét – Simon Miklós országgyűlési képviselő sógornőjét – indítja. Ő fél éve még Orosz támogatója volt – hogy mi okozta a pálfordulást, nem tudjuk meg, mivel az ígért interjú elől lapzártánkig újra és újra kitér. „Orosz Mihály Zoltán beteg ember, de zseni – mondja búcsúzásul Szöllősi. – Megszállott, aki tíz órán át forgatja a törvénykönyvet, hogy mivel tudna feljelenteni. Ha ezt az energiát a falura fordítaná, Érpatak Felcsútot is lekörözné.”

Worst of Orosz Mihály Zoltán

„Mi itt a magyar földön élő embereket visszaszoktatjuk arra, hogy szeressék őseink örökségét. [...] Akinek ez nem tetszik, azt megkérjük, hogy ő menjen a liberálisokhoz, menjen fel a buzifelvonulásra.” (Előadás a hagyományőrzésről érpataki iskolásoknak)

 

„A hivatali munka során meddig tart a barátság, hol a határ? Mi a véleménye a szabadkőműves szervezetek titkos háttérműködéséről? Mi a véleménye a »meleg büszkeségről«? Mi a véleménye Kálmán Olgáról? Mi a véleménye Vlagyimir Putyinról? Mi a véleménye Horthy Miklósról?” (Kérdések a kvázi aljegyzői állásra pályázó jelöltekhez)

 

„Isten, amikor megteremtette, a férfinak a spermája a nőnek a petesejtjét keresi. Az úgy jött létre Isten rendelése szerint, hogy ne a végbelében a fekáliát keresse.” (A homoszexuálisokról a hir24.hu-nak)

 

„Háborús bűnös vagyok, szemét népirtó, ezért kapom most meg jogos halálbüntetésemet akasztás által. Egyenesen gazdámhoz, a Sátánhoz megyek, a pokol tüze vár. Simón Peresz.” (Tábla a gázai háború kapcsán tartott akasztásos tüntetésen)

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.