Zsidók százait mentette meg a magyar rendőr

/ 2014.11.05., szerda 15:10 /
Budapest 1944-ben

Budapest 1944-ben

A magyar holokauszt hetvenedik évfordulójának, egyben a 1944-45-ös morális összeomlás közepette történt embermentések történetének igazi különlegességét ismerteti csütörtöki lapszámában a Heti Válasz. A témára fogékony közönség előtt is teljesen ismeretlen rendőrtiszt, volt ciszterci diák, a 25-ös cserkészcsapat alapító tagja, Batizfalvy Nándor több száz ember életét mentette meg a nyilasok által uralt Budapesten. A kapitány ma délután kap emléktáblát egykori alma materében.

Hetven éve csoda történt a budapesti ügetőpályán. 1944 novemberében járunk, nem sokkal a nyilas hatalomátvétel után. A pesti ügetőnél zsidóknak kialakított gyűjtőhelyen ezreket zárnak össze a hidegben és esőben. Köztük van egy iskoláskorú kislány is, édesanyjával. Amikor váratlanul felbukkan a terepen egy csoport magyar rendőr, kislány és anyukája a segítségüket kérik. A rendőrök vezetője hozzájuk lép, váltanak néhány szót, majd a férfi a gyűjtőhelyen kívülre kíséri őket: szabadok. Alig tudják felfogni, mi történt velük. A kislány Nyugaton nő fel. Évtizedekkel később a washingtoni Holocaust Memorial Museum egyik archív fényképén egykori megmentőjére ismer, akit sikerül név szerint azonosítani. Lázas keresésbe, forrásgyűjtésbe kezd, majd 2012 novemberében felkeresi a titokzatos rendőr egykori budapesti iskoláját, hogy emléktábláért, a hőstett megörökítéséért „lobbizzon”.

Batizfalvy Nándor 1941-ben

Batizfalvy Nándor 1941-ben

A kislány Róna Ágota, a rendőr pedig, akinek minden bizonnyal az életét köszönheti, Batizfalvy Nándor kapitány. Batizfalvy neve a világháború történetére fogékony közönség előtt is teljesen ismeretlen, pedig a Róna Ágota és a rendőrtisztnek most emléktáblát avató budai Szent Imre Gimnázium által a Heti Válasz rendelkezésére bocsátott dokumentumok alapján az asszony története nem egyedi eset. Sőt: Koszorús Ferencéhez mérhető embermentések története kapcsolható a nevéhez.

Noha a ma emléktáblát kapó Batizfalvyról részletes, feltáró történészi munka eddig nem született, a fellelhető vallomások, visszaemlékezések és történetmozaikok (mások mellett a Carl Lutzról könyvet író Theo Tschuy tollából) alapján kijelenthető, hogy a XX. század közepének egy roppant érdekes el nem mesélt története az övé.

 

Milyen dokumentumok alapján állítjuk, hogy Batizfalvy Nándor esete közügy, nem pedig „csak” egyetlen megmentett emberre és egykori gimnáziumának emlékezetére tartozik? Hogyan mentette meg több száz zsidó ember életét a nyilasok által uralt Budapest rendőrtisztje? Mit szól az „embermentések” témájához Gellért Ádám nemzetközi jogász? Válaszok lapunk november 6-i számában. A Heti Válasz – elektronikus formában – a Digitalstandon is megvásárolható.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.