valasz.hu/itthon/az-megvan-hogy-meleghazassag-es-migracioellenes-az-lmp-uj-elnoke-129211

http://valasz.hu/itthon/az-megvan-hogy-meleghazassag-es-migracioellenes-az-lmp-uj-elnoke-129211

Zuhan az MSZP: ki tudja, hol áll meg?

/ 2015.06.27., szombat 11:39 /
Zuhan az MSZP: ki tudja, hol áll meg?

Egyelőre a Jobbiknál sem látszanak a lengyel modell kialakulásának feltételei.

Visszatekintő: a Válasz.hu-n hétfő reggelig a hét legjobb rostabejegyzéseit olvashatja.

Tartósan gödörbe került az MSZP, derül ki a közvélemény-kutatók eredményeinek összevetéséből. A teljes népesség körében – a Fidesz–KDNP egyértelmű elsősége mellett – a Mediánnál májusban 8, a Nézőpontnál 7 százalékon állnak a szocialisták, júniusban pedig 9 százalékot mért nekik az Ipsos és 8-at a Századvég. Ugyanakkor a legfrissebb mérés, melyet most tett közzé a Századvég, azt is mutatja: az MSZP-nek, a DK-nak és az Együttnek közösen még mindig csaknem ugyanannyi (15 százalék) támogatója van a teljes népesség körében, mint a Jobbiknak (16 százalék). Május elején arról faggattam a Heti Válasz két állandó elemzőjét, Mráz Ágoston Sámuelt és Török Gábort, hogy a Jobbik növekedése eltolhatja-e olyan modell irányába a magyar pártrendszert, amelyben – Lengyelországhoz hasonlóan – két nagy jobboldali erő verseng a kormányzásért?

Mráz arra emlékeztetett, hogy a magyar politika hagyományai mások, mint a lengyelé: „Nálunk – történelmi okokból – erős gyökerei vannak a társadalomban a baloldalnak, amely 2010-ben és 2014-ben sem volt jó állapotban, mégis meg tudta szólítani az aktív magyar szavazók 20–25 százalékát. Ez éles különbség a lengyel mintához képest, ahol a posztkommunisták az ötszázalékos küszöb határán vergődnek. De a teljes átrendeződés lehetősége ettől még nem zárható ki. Emlékeztetnék, hogy 2009–2010 előtt az volt az általános vélemény, hogy a magyar pártrendszerben – intézményi akadályok miatt – nincs esélyük új szereplőknek. Aztán kiderült, hogy két új formáció simán be tudott jutni a parlamentbe, két rendszerváltó párt pedig eltűnt a süllyesztőben” – hangsúlyozta a Nézőpont Intézet vezetője. Török ugyanakkor arra figyelmeztetett: 2018 még messze van. „A mai számok és folyamatok ismeretében annyit mondhatunk, hogy nagyjából ugyanakkora valószínűsége van a lengyel típusú, jobboldali kétpártrendszer kialakulásának, mint a háromosztatú szisztémának, vagy annak, hogy újra a Fidesz-központú centrális erőtér uralja a magyar politikát” – tette hozzá a Budapesti Corvinus Egyetem docense.

A Századvég mérése szerint egyelőre a Jobbiknál sem látszanak a lengyel modell kialakulásának feltételei: február–március–április–júniusban 16–17–17–16 százalékon álltak a teljes népesség körében, míg a Fidesz–KDNP-t 30–28–27–30 százalék támogatta ugyanezen időszakokban.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.