Elhunyt Varga Magda

/ 2015.02.25., szerda 16:35 / Hírforrás: Válasz.hu

2015. február 24-én éjjel elhunyt Varga Magda operaénekes, Érdemes Művész, nyugalmazott főiskolai docens, A Csokonai Színház Örökös Tagja – tudatta a teátrum.

Varga Magda 1922. január 22-én született Mogyoródon. Tanítóképzőt és pedagógiai főiskolát végzett magyar szakos tanárként. A negyvenes évek második felében tanítónőként dolgozott, közben magánúton énekelni tanult. Tanárai voltak mások mellett László Géza és Posszert Emília.

1950-ben az Állami Népi Együttes, 1951-től 1956-ig a Magyar Állami Operaház kórusában énekelt, és a Gördülő Opera társulatával is szerepelt.

1956-ban a debreceni operatársulatba hívta Blum Tamás, ahol a lassan előrehaladó pesti karrier helyett rögtön főszerepekhez juthatott. Gertrudis királyné (Erkel Ferenc: Bánk bán) szerepében debütált.

1958-ban énekelte először Carment, és énekesi pályája végéig (1978) ez volt legkedveltebb, legsikeresebb szerepe. 1978-tól 1993-ig újra tanított, de immár hangképzést, színpadi játékot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Tagozatán, a későbbi Debreceni Konzervatóriumban.

1997-ben prózai szerepekre hívta Czeizel Gábor, és így új oldalról ismerhette meg a közönség.

„A legjobb magyar Carmen” − ahogyan nagysikerű szerepének alakítása alapján nevezték. Húsz éven át tartotta műsorán a Carment a Csokonai Színház, ez idő alatt sok partnerrel, karmesterrel énekelte a szerepet. Rossini Olasz nő Algírban című művében Isabellát, az Aidában Amnerist, a Trubadúrban Azucenát, a Bánk bánban Gertrudist, Ponchielli La Giocondájában a vak asszonyt, Kodály Székelyfonójában a háziasszonyt, a Cigánybáróban Mária Terézia szerepét is nagy sikerrel adta elő. Akkori kortárs operák bemutatásában is emlékezetesek voltak alakításai: Csenki Imre A bajusz című operájában a cigánymenyecskét, míg Pongrácz Zoltán Odysseus és Nausikaa című operájában Lachesis szerepét alakította. 1974-ben Érdemes Művész kitüntetéssel honorálták kiemelkedő művészi teljesítményeiért. 2008-ban Csokonai-díjat kapott. Debrecenben, Magyarországon és külföldön egyaránt a magyar operaéneklés egyik kiemelkedő tehetségű képviselőjeként emlékeznek rá. 

Varga Magdát a Csokonai Színház saját halottjának tekinti.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.