Itt van a megtört Koltai Róbert vallomása

/ 2010.12.16., csütörtök 07:07 /
Itt van a megtört Koltai Róbert vallomása

Egy telefont sem emelhet föl, pedig az ő fejében van minden - árulta el fiáról.

November 29-én saját lakásában vették őrizetbe P. Koltai Gábort, akit csalással, adócsalással és magánokirat-hamisítással gyanúsítanak. Pogány Judit és Koltai Gábor fia és társai a nyomozóhatóság szerint mozifilmek forgalmazásával, értékesítésével foglalkozó társaságok offshore cégek beiktatásával, illetve fiktív számlák felhasználásával 2,3 milliárd forinttal rövidítették meg a költségvetést.

A gyanúsítottá lett producer színész-rendező édesapja most először állt ki a nyilvánosság elé, hogy az RTL Klub kameráinak elmondja: mit éreznek, hogyan élték meg az eseményeket, és mit gondolnak a történtekről.

Koltai Róbert elmondta: mélységesen elítéli, hogy a sajtó egy része nem tisztelte az ártatlanság vélelmét. Súlyos törvényszegésnek tartja, hogy az ügy jelenlegi szakaszában, azelőtt besározták nevüket, hogy kiderülhetne az igazság.

A bírósági döntés megszületéséig mindenkit megillet az ártatlanság vélelme - szögezte le a színész. Feleségével, Pogány Judittal együtt hisznek fiuk ártatlanságában, és kiállnak mellette, és azt, amin az utóbbi időben keresztülmentek, nem kívánják ellenségeiknek sem.

A színész elárulta, amióta az ifjabb Koltait letartóztatták, nem beszélhetnek egymással, a fiúval csak az ügyvédje tarthatja a kapcsolatot. A jogi képviselők folyamatosan kérvényezik a cégvezetők szabadlábra helyezését.

Ő a producer, az ő fejében van minden, ő tárgyalhatna, intézkedhetne, de a telefont se emelheti föl - fogalmazott Koltai Gábor, hozzátéve: annak örülnek, hogy fiúk nem omlott össze, és kitart.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.