Kult-túra

Heti ajánló - 2016.06.23.

/ 2016.06.22., szerda 17:02 /

Vitéz Lájszló

S. N.

Amikor a tévében vagy élőben láttuk, és hallottuk hozzá Kemény Henrik hangját, olyannyira életre kelt Vitéz „Lájszló” figurája, hogy eszünkbe sem jutott: ez bizony egy – felöltöztetett, festett – fabábu. A most megjelent képeskönyvben közelről is szemügyre vehetjük, de a nevetés melett ott a szomorúság is. A fotókból és a dokumentumokból kirajzolódik a történelem viszontagságainak kitett Korngut-Kemény család drámája: az életben az ördögöt nem lehet úgy „elcsupikálni”, mint egy vásári bábjátékban.

Láposi Terka: A Kemény Bábszínház képeskönyve
Kiadta: Korngut-Kemény Alapítvány, 2016
Ármegjelölés nélkül
*****


Bartók, a zongorista

S. N.

A 135 éve született zeneszerző tiszteletére elindított Bartók-évben jelent meg Bartók Béla hangfelvételeken megörökített zongorajátéka, mely nemcsak a zenetudósok és muzsikusok, hanem a szélesebb zenekedvelő közönség számára is páratlan értékű kincsestár. A kiadvány az 1981-es centenáriumi összkiadás érzelmi-tartalmi-gondolati sűrítménye. Csak néhány cím: Allegro barbaro, Este a székelyeknél, Mikrokozmosz.

Bartók – The pianist. Hungaroton, 2016
A teljes album ára: 5398 Ft
*****


Ez a divat

Lukácsy György

A dán film erejét mutatja, hogy a második vonal is remek kis mozikat képes készíteni. Mads Matthiesen rendező négy éve mutatta be Teddy mackó című szerelmes filmjét anya kicsi fiáról, vagyis egy koppenhágai testépítőről, aki feleséget keres: végső elkeseredésében Thaiföldön. A rendező most egy másik testi szubkultúra, a modellek világába vezeti a nézőt. Sajnos a Teddy mackóhoz képest A modellben nemcsak a főszereplő fogyott le, a film is vékonyabb lett. Egy dán lány a párizsi kifutókat akarja meghódítani. Nem sok jót mond el a filmről, hogy ezúttal nem veszítünk a történet részletezésével. Hősünk szobát bérel a divat fővárosában, ügynökséghez szegődik, és itt kezdődnek a meglepetések. Az érvényesülés érdekében összeáll az első szembejövő sztárfotóssal, majd ágyba – pontosabban medencébe – bújik a Chanel ruhamárka egyik nagyfőnökével. Elpukkan néhány üveg pezsgő, száll a kokain, mint a por, még bogyó is akad. Ki hitte volna, hogy ez így megy?

Amellett, hogy A modellben minden halad a maga gyomorforgató, kiszámítható módján, van még egy fájó különbség a Teddy mackó szerethető, bumfordi hangulatához képest. Itt már nyoma sincs iróniának, esetlenségnek, mindenki zombi. Lehet, hogy az egydimenziós karakterek és a sablonos történet hűen tükrözi a divat világát, de egy kis hűtlenséget elviselne a néző. Meglepetések és humor híján így jó mozi helyett oktatófilmet látunk.

A modell – Dán dráma, 105 perc
Rendezte: Mads Matthiesen
Főbb szereplők: Maria Palm, Ed Skrein, Yvonnick Muller
**


Pajtanapok

S. N.

Szarvas József fáradhatatlan szervezőmunkájának köszönhetően ismét megtelik élettel a páratlan hangulatú Pajtaszínház és Galéria. Arany János Buda halála című műve Gál Tamás előadásában hangzik el, Gulyás Dénes és növendékei Kodály- és Bartók-műveket adnak elő, Kovács Gyula erdésztől, a Kárpát-medence őshonos gyümölcshagyatékának mentőjétől pedig „gondolati ösztönzőt” hallhatunk.

Tündérkerti Napok, június 24–25.
Viszák, Fő u. 46.


Üdvözlet Kassáról

Zsuppán András

Építészet, szobrászat, festészet, régészet – hirdetik a feliratok a kassai Kelet-szlovákiai Múzeum homlokzatán, a II. Ulászló adományozta címer alatt. Egykor a legjelentősebb vidéki magyar közgyűjtemények egyike volt, ahogy Márai Kassája is Magyarország legpolgárosultabb városai közé tartozott. A Felső-magyarországi Múzeumot 1876-ban felvidéki értelmiségiek alapították – most szlovák múzeumként vendégeskedik a Vigadóban. Összetett közép-európai történelem, amit barátkozássá old az idő.

A vendégeskedés célja, hogy minél többen vegyenek vonatjegyet a közeli városba, ahol minden látnivaló nekünk szól. A július 3-ig látogatható tárlat megmutatja az itthon jórészt ismeretlen gyűjtemény gazdagságát. Itt van a Szent Erzsébet-dóm gyönyörű famodellje, a szepességi gótika bumfordian bájos táblaképei, a céhes kultúra emléktárgyai, Rákóczi Ferenc becses ereklyéi. És akad néhány különlegesség, például egy fából faragott, középkori cseh ereklyetartó, amelynek szárnyai a Magyar Nemzeti Galériába kerültek, de középső része egy kassai templom padlásán maradt, valamint egy finom, bécsi Du Paquier-kávéskanna, amelyhez hasonló jelöléssel csupán nyolc tárgyat tartanak számon a világon. Mikor jártak utoljára Kassán?

Kassai kincsek, Pesti Vigadó
****


A whisky tisztán, a nyelv keverve jó

Kézdi Beáta

Háda turkáló, NAV, Tiszaújváros és más magyarországi utalások színesítik a kecskeméti Macska a forró bádogtetőn előadását. Zsótér Sándor a Pulitzer-díjas történet olyan rétegeit is kibontja, melyeket eddig még senki, így lesz izgalmas és friss előadás a Mississippi vidékén játszódó, 1955-ös darabból. Tennessee Williams művében már senki nem tud a másikkal rendesen beszélni, de mindenki a haldokló apa pénzére pályázik. A legtöbben évek óta elhallgatják az igazságot vagy hazudnak, aki pedig nem bírja ezt, elkeseredésében az alkoholt vagy az öngyilkosságot választja. Margit, az ifjú feleség mégis mindent túlél a „forró bádogtetőn”. A kiszólások mellett az előadás másik különlegessége az angol tükörfordításokkal tarkított nyelvezet, mely épp szabálytalansága és magyartalansága miatt hatásos. A darab elnyerte az idei POSZT legjobb előadásának járó díjat, Trokán Nóra és Csombor Teréz remek alakítása pedig két másik elismerést is kapott.

Macska a forró bádogtetőn – Kecskeméti Katona József Színház
Rendező: Zsótér Sándor
*****


Kiemelt tehetségek

S. N.

Nem fogható a televíziós élményhez, amikor fiatal tehetségek élőben muzsikálnak: a tökéletes zenei élmény mellett a hallgatón erőt vesz a meghatottság is. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kiemelt tehetségek osztálya hallgatóinak (Gaál Eszter, Gaál Júlia, Szalai Lotti, Devich Gergely, Balogh Ádám) hangversenyén közreműködik a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar. Vezényel Záborszky Kálmán.

Pesti Vigadó, június 24., 19.30 óra

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Ez a legnagyobb veszély a Fideszre: pár nap, és élesben látjuk

Az LMP mellett a Momentum is bejuthat a parlamentbe, az MSZP-nek viszont lehet, hogy 2018 lesz a sírkövére vésve – véli Mráz Ágoston Sámuel. A „solymári modell” a legnagyobb veszély a Fideszre nézve – mondja Török Gábor. Elemzők csatája a csütörtöki Heti Válaszban!

Boldogkői vs. Radnai – itt a nagy homeopátia-vita

Idén az európai tudományos akadémiák hatástalannak minősítették a homeopátiát. A médiában rendre Boldogkői Zsolt professzor képviselte a tudomány álláspontját, sorban „fogyasztva el” vitapartnereit. Most először áll vele szemben Radnai Andrea, a magyar homeopata orvosok elnöke. Nagy homeopátia-vita a csütörtöki Heti Válaszban.

Nincs több titok: ezért nem javul a magyar–amerikai viszony

Több mint egy éve nyert választást Donald Trump, de a magyar–amerikai kapcsolatok beharangozott változásából nem lett semmi. Tényleg obamista szabotőrök akadályozzák a viszony javulását? Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

A legjobb ajándék karácsonyra a kultúra!

Élményt adni ma talán már népszerűbb, mint tárgyi ajándékot, hiszen az együtt töltött időnél semmi sem értékesebb. Nincs viszont könnyű helyzetben az, aki az ajánlatokat böngészi, ezért a friss Heti Válaszban segítünk átlátni a kulturális kínálatot.

Hogy lesz CSOK-ból nyaraló?

Némi kompromisszum vállalásával üdülőnek is kiváló ingatlanok vásárolhatók vagy építhetők a családi otthonteremtési kedvezmény millióból. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.