valasz.hu/kult_tura/heti-ajanlo-20171019-125973

http://valasz.hu/kult_tura/heti-ajanlo-20171019-125973

Kult-túra

Heti ajánló – 2017.11.16.

/ 2017.11.15., szerda 17:25 /

Műholdas nemzetegyesítés

O. Á.

Óriási tett volt 25 éve a Duna Televízió elindítása, amelyet Csoóri Sándorék álmodtak meg, s amely műholdon összekapcsolta a világ magyarságát. Sütő András szerint ez volt a legnagyobb dolog, amit Trianon óta az anyaország tett a határon kívül maradottakért. A Csáky Zoltán alapító által összeállított kötetben vallomásokat olvashatunk a Duna indulásáról, fénykoráról és a búcsúról. Hiszen névleg ugyan nem szűnt meg, de nem lett az, ami lehetett volna: az ország és az összmagyarság kulturális televíziója.

Volt egyszer egy kék Duna
Nap Kiadó, 2017. Ára: 3940 Ft
****


Bölcsőtől a sírig

S. N.

Az Égi hang és a Belső hang után Lovász Irén Gyógyító hangok című sorozatának harmadik darabja is az archaikus magyar népdalok segítő, gyógyító erejére épül. Elhangzanak kislánykori gyermekjátékok, menyasszony-búcsúztatók, menyegzői énekek, altatók, dalok a boldog és boldogtalan szerelemről, az asszonysorsról, de hallható könnyű szülésre mondott népi imádság és sirató is. Hisz az élet és a halál kapujában is a nők kísérik az embert: a női hang.

Lovász Irén: Női hang – Gyógyító hangok III.
Siren Voices 2017. Ára: 4200 Ft
*****


Miből lesz a cserebogár?

Lukácsy György

„Egy zenekarral a jezsuiták legyőzhetnék az egész országot” – hangzik el a Misszió című 1986-os klasszikusban. S ha ilyen ambícióik nem is voltak a Jézus Társasága hazai képviselőinek, művészeti projektjük messzire jutott a 21 évvel ezelőtti induláshoz képest. A Faludi Ferenc Akadémia filmszemléjének és az utóbbi évek fotópályázatának továbbra is az a legnagyobb erénye, hogy nem a megszokott vörös szőnyeges, ünnepélyeskedő hangulat jellemzi: az ifjú alkotók egyenes véleményt hallhatnak filmjükről a szakma képviselőitől. Az elmúlt években olyan szaktekintélyek vállaltak szerepet a filmek zsűrizésében, mint Krzysztof Zanussi, Fekete Ibolya, Jerzy Stuhr, Bereményi Géza, Sára Sándor, Buglya Sándor vagy Francesco Casetti. Az idei zsűrielnök Sopsits Árpád rendező , akinek az év talán legnagyobb magyar kritikai sikerét hozó, A martfűi rém című thrillerét, valamint Torzók című drámáját vetítik is a szemle idején, de műsorra tűzik egy másik zsűritag, Bányai Zsuzsanna animációs alkotásait is.

A Faludi amatőr filmes szemle világos koncepciójának a szerény feltételek ellenére is meglett a gyümölcse: idén rekordszámú helyről, harminc országból érkeztek nevezések a meghirdetett hívószóra: „A másik”. A szombat esti díjátadón láthatók lesznek a győztes alkotások, a szemle ideje alatt a fotózsűri által válogatott képekből pedig kiállítás nyílik a jezsuiták kulturális és spirituális központjában, a Párbeszéd Házában. A Faludi szemle továbbra is a tehetségek felmutatásának színtere, de olyan keltető, amely már felnőttkorba lépett.

Faludi Nemzetközi Filmszemle
Budapest, Art+Cinema mozi, november 17–18.


Píszí mozi

L. Gy.

A mű úgy viszonyul a Philadelphiához, mint francia művészfilm a hollywoodi kasszasikerhez. Mindkettő az 1990-es években terjedő AIDS-ről szól, ám míg az amerikai változat befogadható, a Cannes-ban díjazott alkotás nyersen hatásvadász. Olyan mozgalmat mutat be, amelynek a Pride sem elég progresszív. A javarészt HIV-fertőzött meleg aktivistákból – azaz haldokló emberekből – álló csoport a betegség mielőbbi orvoslását akarja kikényszeríteni. Közben politizálnak, és természetesen alkalmat adnak, hogy bepillanthassunk szerelmi életükbe. A francia Oscar-jelölt jobban hasonlít politikai röplapra, mint mozira.

120 dobbanás percenként – Francia dráma, 140 perc
Rendezte: Robin Campillo
**


Őszi sanzon

V. Nagy Viktória

A tavalyi, remek Berlin–Budapest kiállítás után itt a Virág Judit Galéria idei nagy dobása: a Párizs–Budapest tárlat. Ezúttal a francia–magyar képzőművészeti kapcsolatok kerültek középpontba az 1880-as évek végétől az 1960-as évekig. A kurátorok, Kaszás Gábor, Kelen Anna és Szeredi Merse Pál ismét óriási igénnyel kutatták a korszak magyar vonatkozásait, hogy olyan tárlat – és impozáns katalógus – szülessen, amely nemzetközi összefüggésbe helyezi a magyar művészetet. Újra előtérbe kerül a francia fauvizmus magyar festőkre gyakorolt hatása, ahogy a kubistáké vagy az École de Paris művészeié is. A háromszintes tárlatnak a középső része a legszebb és legerősebb Czóbel Béla, Tihanyi Lajos, Berény Róbert, Galimberti Sándor és mások műveivel, de az egész kiállítás nagyszerű. A köz-és magángyűjteményekből válogatott vásznak mellett szobrok és fotók is szerepelnek. A november 26-ig látható kiállításon 19-én és 25-én 11 órakor, valamint 22-én 17 órakor tárlatvezetést tartanak. Érdemes elmenni a Falk Miksa utcába, és elmerülni e rendkívüli képek szépségében.

Párizs–Budapest – Virág Judit Galéria
*****


Döntsünk, ki a gyilkos!

Kézdi Beáta

Paul Pörtner 1963-as nagy sikerű krimi-komédiáját időről időre előveszik a színházak, mivel a német író remekül elegyíti a bűnügyi történetet, a humort és az interaktivitást. A Hajmeresztőben a néző is kérdezhet, sőt a végkimenetelt is alakíthatja.

A darab gyilkossággal kezdődik: a fodrászszalon feletti lakásban fodrászollóval leszúrnak egy világhírű zongoraművésznőt, a gyilkos pedig az üzletben tartózkodó emberek között van, vagy fodrász, vagy vendég – mindenki gyanús. Simon Kornél laza, humoros, de a szálakat okosan kézben tartó nyomozójának vezetésével a nézők is részesei lehetnek a történetnek, éleslátásukkal segíthetik a nyomozást. Puskás Tamás ismét kasszasikert állított színpadra, amelyben sok múlik a színészi játékon. Simon mellett kiemelendő Borbás Gabi és Vári-Kovács Péter, akik kiválóan élnek a karaktereik adta lehetőségekkel. Mivel a történet minden előadáson máshogy alakul, érdemes akár többször is megnézni.

Hajmeresztő – Centrál Színház
Rendező: Puskás Tamás
*****


Népi alap, szárnyaló dzsessz

S. N.

Dresch Mihály a magyar dzsessz egyik legegyénibb, irányadó szereplője. Zenéje tudatosan képviseli a népi kultúrában rejlő örökséget, a muzsikájába épített folk biztos alapot nyújt a dzsessz szárnyalásához. Az elmúlt években saját kvartettjével járta az országot, nemrég pedig egy vonóskvartett is megjelent a színen fiatal népzenészekkel, akikkel szintén folyamatosan tágítja a műfaj határait. Ezen az estén a Dresch Quartet és a Dresch Misi Vonós Quartet egyszerre áll színpadra. A műsor egyben tisztelgés – születésnapja alkalmából – Makovecz Imre emléke előtt.

Héttorony Fesztivál Gála – Dresch Mihály-nagykoncert
Pesti Vigadó, a Magyar Művészeti Akadémia székháza, november 20., 19 óra 30

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Itt a könyvhét mérlege: idén egy bájos fiatal írónő asztala előtt kígyózott hatalmas sor

Több mint egy évtizedig az ünnepi könyvhét megnyitója után fél órával megjelent a Vörösmarty téren Esterházy Péter; tíz perc múlva már jöttek és nem akartak elfogyni a dedikálásra váró olvasók. Helyben vagyunk – bólogatott a közönség, ki örömmel, ki fanyalogva. Idén egy bájos fiatal írónő asztala előtt kígyózott hatalmas sor. Részletek a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

Azt ígérik, jobb lesz a MÁV, mint az osztrák vasút

Az osztrák vasút Budapestre közlekedő vonatánál magasabb színvonalat ígér jövőre a MÁV a felújított vasútvonalakon, saját gyártású kocsijai fedélzetén. Részletek a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

„Putyin úgy fogja felhasználni a focivébét, ahogy Hitler tette az 1936-os olimpiával”

Kelet-ukrajnai háború, túlárazások, bosszúszomjas angol ultrák – néhány a 21. foci-vb-re vetülő árnyék közül. A nemzetközi politika nagyágyúi végül, a Krím annektálása ide vagy oda, nem maradnak távol a június 14-től kezdődő világbajnokságtól. Részletes háttér a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

Prőhle Gergely: Lovas István halálára

„A kemény fiúk szemében nyilván a végső lúzerség, hogy most mégis leírom: megrendít Lovas halála.” Prőhle Gergely írása a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban olvasható.

Jó-e, hogy a fociválogatottak tele vannak bevándorlókkal?

A nyugat-európai válogatottakban a lakosság átlagánál jóval több bevándorlógyökerű játékost láthatunk a most kezdődő focivébén. Ami általános megítélés szerint az integráció nagy sikere. A legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszból kiderül, valóban sikerről van-e szó?

„Budapest ma már a Wagner-szentélyt, Bayreuthot is megelőzi”

A Budapesti Wagner-napok kultuszhellyé avatta a Müpát, és sokak szerint Budapest ma már a Wagner-szentélyt, Bayreuthot is megelőzi. Idén a szerző legnehezebben megrendezhető operája, a Trisztán és Izolda a fesztivál új produkciója. Részletek a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

Rejtett nyugdíjreform: így szakadnak le az időskori ellátások a bérektől

Sosem látott tempóban maradnak el a nyugdíjak a keresetek növekedése mögött, és szegényednek el a nagyon idősek az aktívakhoz viszonyítva. A rejtett nyugdíjreform furcsasága, hogy mindez az érintettek legnagyobb megelégedésére történik. Részletes háttér a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

Szexuálisan frusztrált férfiakból kerülnek ki az alt-right tömeggyilkosai?

Az internet sötét bugyra a „kényszerű cölibátusban” élő fiatal férfiak radikalizálódott keménymagja. Az alt-right nyelvezetét használó „incel” fórumok tömeggyilkosokat is kitermeltek már. A jelenség részletes háttere a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban olvasható.

Jobbik-szakadás a kulisszák mögött: ezt tervezi Vona Gábor

A választások óta néhány tucatnyian távoztak a Jobbik 15 ezres tagságából, korai tehát a pártszakadás emlegetése. Lehet, hogy Vona Gábort politikai elemzőként látjuk viszont? A jobbikos belharcok háttere a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban olvasható.

Észt elnök a Heti Válasznak: biztonságban vagyunk az oroszoktól

Közös megoldás kell migrációügyben, Oroszországgal pedig átláthatóan kell beszélni – véli Észtország elnöke. Kersti Kaljulaid a Heti Válasznak Tallinnban azt mondta: nevén kell nevezni, mi folyik Ukrajnában. A teljes nagyinterjú lapunk legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – számában olvasható.

„A vulkán tetején ülünk”

„A miniszterelnök az a hadvezér, aki minden csatát megnyert, csak a háborút vesztette el” – állítja Gyurgyák János, az Osiris Könyvkiadó igazgatója. A könyvhétre új, Európa alkonya? című kötettel jelentkező történész szerint az EU csapdába került.