A Cseh Tamás-program neve blaszfémia – vallja az énekes egykori munkatársa

/ 2017.09.08., péntek 16:22 /
A Cseh Tamás-program neve blaszfémia – vallja az énekes egykori munkatársa

„Blaszfémia, hogy a könnyűzenét segítő program ma Cseh Tamás nevét viseli, hiszen ő ennek a világnak soha nem volt része” – véli Hanák Gábor. Amint a csütörtöki Heti Válaszból kiderül, az énekesről elnevezett archívum alapító-vezetője a dalnok 75. születésnapjára készül.

„A DAL nélkül című előadásnak fontos szerepe volt 1973-ban, megtagadták ugyanis az addigi dalt. Cseh Tamásék egy szemtelen performance keretében mutatták be, hogy szemben állnak a táncdalfesztiválok világával. Ezért tartom blaszfémiának, hogy a könnyűzenét segítő program ma Cseh Tamás nevét viseli, hiszen ő ennek a világnak soha nem volt része” – mondja Hanák Gábor. A felvetésre, hogy a Cseh Tamás Program elindítói engedélyt kaptak az örökösöktől a névhasználtra, a történész-dokumentumfilmes így válaszol. „A család három évre, ellentételezés nélkül, egy jóval kisebb léptékű program tervezetére adta meg a jogot. A névhasználati engedély október 6-án lejár.”

A Cseh Tamás Archívumban Novák Jánossal, Másik Jánossal és Víg Mihállyal rögzítik azokat a dalokat, amelyek sokszor csak rossz minőségű felvételeken maradtak fent. „Szeptember 21-én lesz 60 éves Víg Mihály, és Víg 60 címmel elkezdjük az általa felénekelt dalokat kitenni a honlapra, aztán jön Másik és Novák. Ez így megy 2018. január 22-ig: ezen a napon lesz Cseh Tamás 75. születésnapja.”

 

 

 

 

A teljes interjú elolvasható a Heti Válasz szeptember 7-i számában, amely a Digitalstandon is megvásárolható. 

Rosta

V. Nagy Viktória

Találkozunk 2016-ban!

Az Orbán-modell alappillérei – Magyarország, projektország?

Hogyan sikerül a Fidesznek 2017 végén is vezetni a népszerűségi listát? Miért támogatja őket sok baloldali is? Hogyan érték el, hogy tömegek egzisztenciája függjön a sikerüktől? Ezekre a kérdésekre is válaszol egy új tanulmánykötet – illetve a friss Heti Válasz.

Őrfi József bátorsága és lelki ereje mindent vitt az idei gálán

Mesébe illő Őrfi József piliscsabai házának története. Nem tündérmesébe, hanem olyan magyar népmesébe, amelyben a hősnek számos próbát kell kiállnia. Az építész-családfő bátorsága és lelki ereje a Média Építészeti Díja idei gáláján mindent vitt. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Famaffia Romániában – Adjátok vissza az erdeinket!

Egy friss botrány és egy dokumentumfilm is felhívja a figyelmet az Európa utolsó érintetlen vadonjainak otthont adó Romániában dúló illegális fakitermelésre. Nemcsak a korrupt politika vagy a profitéhes multi a hibás: székely falusi közösségeket is megvadított a fából szerezhető könnyű pénz. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Rockenbauer 30 – Pali mögött volt értelme gyalogolni

Pali után nem lehet ilyen filmet csinálni – vélik a Másfélmillió lépés Magyarországon alkotói. Rockenbauer Pál halálának 30. évfordulóján azt kutatjuk a friss Heti Válaszban, mi a titka a sorozat népszerűségének, és miért nem született azóta sem hasonló.

Nyolcvanezres pezsgőt locsolt az egyik Mugabe-fiú

Voltak nála véreskezűbb afrikai vezetők is, de kártékonyabbak kevesen. Robert Mugabe nemcsak a gazdag Zimbabwét juttatta koldusbotra, de igyekezett egész Afrikát a Nyugat ellen hangolni. A csütörtöki Heti Válaszból kiderül, hogy bukása ennek ellenére miért is nem Nyugat diadala.