A felvilágosodás dicsérete

/ 2018.04.25., szerda 16:20 /

Egy új médium megjelenése mindig politikai káoszt szül, ez köti össze korunkat a harmincéves háborúval, Daniel Kehlmann német író új regényének témájával. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégét Esterházy Péterről és sárkányokról is kérdeztük.

– Másodszor jár a budapesti könyvfesztiválon. Hogy tetszik a fogadtatás?

– Máshol is előfordult, hogy sokan érdeklődtek, de itt egészen hihetetlen, hogy mennyien szeretnének könyvet dedikáltatni. Két éve Jonathan Franzen barátom, az akkori díszvendég három és fél órán át írt alá, most én is hasonlóra számítok. (Az interjú a dedikálás előtt készült – a szerk.) Máshol inkább már a közös szelfi a divat – a magyar olvasóknak a jelek szerint fontosabb az aláírt könyv.

– A magyar irodalommal mennyire szoros a kapcsolata?

– Esterházy Pétert és Kertész Imrét a barátomnak mondhattam. Főleg Pétert. Nemcsak remek író, de csodás ember is volt; nem telik el úgy nap, hogy ne hiányozna. Persze nélkülük is tele van jó írókkal az ország. Amikor idegesíteni akarom a New York-i irodalmi elitet, azt mondom nekik, hogy bár az amerikai írók is jók, Magyarországon sokkal több érdekes szerző van. Dragomán György a nemzedékem egyik legjobbja. Legutóbbi regényéről, a Máglyáról recenziót is írtam, igazi mestermű.

– Nagyon más író, mint Esterházy, ön klasszikus történetmesélő.

– Hiszek a történetekben. A világ fölmérése című regényem egyébként tetszett Péternek, talán azért, mert nem a cselekmény viszi előre. F című regényemben van egy passzus, amiben egy család történetét mesélem el visszafelé. Egy német recenzorom megjegyezte, ezt a Harmonia caelestisből loptam. Amikor egy dániai könyvvásáron ezt bevallottam Péternek, így válaszolt: „Csak nyugodtan, ezért vagyok itt!” Néha pont olyan írók inspirálják a legjobban az embert, akik nagyon mások. Igaz, a kedvencem tőle a Javított kiadás, amelyben hangsúlyosabb a történet, mert azt is tudott írni, ha akart. Egyik utolsó könyvét, az Egyszerű történet vessző száz oldalt pedig hagyományos történelmi regénynek szánta, bár végül abból is klasszikus Esterházy-könyv sült ki.

– Történelmi regény új műve, a Tyll is. Főhőse a csínytevéseiről ismert német népi hős, Till Eulenspiegel. Mi fogta meg az alakjában?

– Olyan karakterre volt szükségem, aki a korabeli, a legkevésbé sem mobil társadalomban minden réteggel érintkezett. Ez az utazó mutatványos, aki királyoknak és parasztoknak is játszik. Ő kalauzolja végig az olvasót az alvilágon, ez esetben a harmincéves háború elbűvölő, de sötét korszakán.

– Miért érdekli ez a kor?

– A brutalitása és tudatlansága fogott meg: a vallásháborúk okozta felfordulás, a XVI. és a XVII. századi németországi boszorkányüldözések elképesztő mértéke. A felvilágosodás előtti Európa annyira különösnek és távolinak tűnik, mintha egy másik bolygó lenne. Korábban annyira irtóztam a kora újkortól, hogy nem is szívesen olvastam róla. De Jonathan Franzen barátom azt mondta, ha valamitől nagyon irtózik az ember, akkor valószínűleg arról érdemes írnia.

– Mennyiben ismerhetünk rá a harmincéves háború korában a sajátunkra?

– Bőven vannak párhuzamok. Például ami manapság Szíriában történik, az kísértetiesen hasonlít arra, ami akkor Németországban folyt. Még izgalmasabb belegondolni abba, hogy az akkori szörnyűségek egyik kiváltó oka egy új médium megjelenése volt. A nyomtatásnak köszönhetően ekkoriban jelentek meg Európában a tömegesen terjesztett pamfletek és az újságok ősei. Ez volt az első háború, amelyben minden fél propagandával árasztotta el a tömegeket, s vallási gyűlöletet és politikai zűrzavart keltettek. Hasonló történt az első világháború előtt az újságokkal. A mai értelemben vett sajtóetika nem létezett, a hír és a vélemény szétválasztása ismeretlen volt. Ha kézbe veszünk 1912-es vagy 1913-as lapokat, mai szemmel elképesztően uszító és agresszív a hangnemük. Aztán a háború után kialakultak a sajtóetika szabályai.

– Most megint megjelent egy új médium, és visszatért az uszító és agresszív hangnem.

– Pontosan. Ma a közösségi média okoz zűrzavart a fejekben. Úgy tűnik, az új médium mindig politikai káosszal köszönt be. Én azonban optimista vagyok, bízom benne, hogy idővel megtanuljuk helyesen kezelni a közösségi médiát is, kialakulnak az etikai szabályai; a Google és a Facebook állítólag már nagy erőkkel dolgozik rajtuk. Persze abból a szempontból késő, hogy Donald Trumpot már megválasztották, de legalább nem kellett hozzá egy háború, hogy rádöbbenjünk a veszélyekre. Remélem, nem is lesz, mert nem engedhetjük meg magunknak.

– A Tyll a kora újkor kegyetlenségének érzékletes leírása. A világ fölmérése ugyanakkor a felvilágosodás egyes eszményeinek, például a racionalitásba és a fejlődésbe vetett feltétlen hitnek a karikatúrája is. Akkor melyik a jó?

– Egy barátom szerint a Tyll a felvilágosodás dicsérete. És valóban: szerintem a legjobb dolog, ami az emberiséggel történt. Gauss és Humboldt személyiségét valóban karikíroztam A világ fölmérésében, a világ megértése iránti vágyat azonban egyszer sem. Soha nem osztottam a romantikus elképzelést, hogy a felvilágosodás kiölte a költészetet és a szépséget a világból.

– És azt, hogy elvágta az európai kultúrát zsidó-keresztény gyökereitől?

– Teljesen nem vágta el, de ráfért, hogy lazítson rajta. Olvastam egy remek könyvet Charles Freeman tollából, a címe: A nyugati elme bezáródása: a hit felemelkedése és a ráció alkonya. Arról szól, hogyan árnyékolta be a kora középkorban a kereszténység a késői antikvitás elképesztő tudományos és filozófiai eredményeit. Aláírom, kissé egyoldalú könyv, de sajnos igaz, hogy a középkor csak akkor lett kicsit élhetőbb, amikor a XII. és a XIII. században, hogy úgy mondjam, felvilágosodottabbá vált. A boszorkányüldözések és a vallásháborúk borzalmait tekintve pedig szerintem elkerülhetetlen volt, hogy a felvilágosodás kezdetben egyházellenes legyen, de később ez az éle tompult, és az egyház is alkalmazkodott, sőt egyes esetekben a tudományos felfedezésekből is kivette a részét.

– Regényébe hasonló fantasztikus elemek vegyülnek, mint Kazuo Ishiguro Az eltemetett óriás című könyvébe, amit sokan fantasynak tartanak. Ön kacérkodott a zsánerrel?

– A Gyűrűk Urát irodalmi mesterműnek tartom, de én sohasem akartam fantasyt írni. A mágikus realizmust azonban nagyon szeretem. A korban, amiről írok, mindenki hitt benne, hogy meg lehet átkozni embereket, hogy léteznek boszorkányok és mágia. Én pedig úgy festem le a világot, ahogy az akkori emberek látták. Van egy fejezet, amelyben a szereplők sárkányokat keresnek – ez akkoriban komoly vizsgálódás tárgya volt –, de persze nem találnak. A jelenet végén egy bekezdés erejéig mégis megjelenik a színen egy sárkány. Ennél messzebb azonban nem szívesen merészkedem.

– Egyik védjegye száraz, néha szarkasztikus humora. Megengedi az olvasójának, hogy olvasás közben jól érezze magát. Ezt miért tartja fontosnak?

– Meggyőződésem, hogy az írás nem teljes humor nélkül. Tyll egyébként hiába mutatványos, rájöttem, hogy nem túl vicces karakter. A kort harsány csínytevések és alpári, altesti viccek jellemezték, amit a mai ember nem igazán tart szellemesnek. Úgy gondoltam, Tyll helyett nekem kell humorosnak lennem. Ilyen tréfa például a sárkány megjelenése. Örülök, amikor hallom, hogy hangosan nevetnek a könyveimen, még ha sötét korról szólnak is.

– Nem igaz tehát a németek humortalanságáról alkotott sztereotípia?

– De, többnyire igaz, bár nem abban az értelemben, hogy nincsenek vicces német írók. Elég sok van, a baj az, hogy ami humoros, azt Németországban sohasem tartották valódi értékkel bíró irodalomnak. Ez Goethe és Schiller idején kezdődött, de máig ez a szemlélet uralkodik. Franciaországban nem ez a helyzet, mert a nemzeti irodalmuk két nagyja, Moliére és Voltaire is szellemesen írt. Érdekes: A világ fölmérését a világon mindenhol komédiaként olvasták, kivéve Németországot, ahol két nagy német természettudós életrajzaként. Tényleg az, de ezek ironikus életrajzok, és ezt a német olvasók nem igazán vették észre.

– Humorral a politika és a világ keserűségeit is könnyebb túlélni.

– Humorral mindent könnyebb túlélni. Persze fennáll a veszély, hogy ha egy szörnyűségből viccet csinálunk, akkor könnyebben elfogadjuk. Amerikában például, ahol élek, a liberálisok azzal vádolják az éjjeli talk-show-k házigazdáit, hogy a vicceikkel „normalizálják” Trumpot. Ezzel nem értek egyet. Addig jó, amíg minden este ki lehet figurázni valakit, addig tudjuk, hogy demokrácia van. A diktátorok nem bírják elviselni, hogy nevetnek rajtuk.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.