A huszonötödik(en) te magad légy

/ 2017.08.10., csütörtök 11:14 /

25. alkalommal nyitott meg a Sziget, ami nyár sokszor 25 legjobb pillanatát ígéri 25 év alattiaknak és 25 év felettieknek egyaránt.

Az első 25-1  

1993 - A Szigetre is, mint oly sok más dologra, érvényes a mondás: nem jöhetett volna létre, ha nincs a rendszerváltás. A fiatalok közösségi terei javarészt eltűntek és Müller Péter Gerendai Károllyal egyre többet beszélgettek arról, hogy jó volna egy olyan nagyszabású fesztivál, ami az odalátogatók számára nyaralási, koncertezési és más szórakozási lehetőségeket is kínál. Az első Szigetre, amit még Diákszigetnek hívtak és a fővédnökséget Göncz Árpád köztársasági elnök vállalta, 43 ezer fizető nézőt csalogattak be a „Kell egy hét együttlét!”, meg a „Sem VIT, sem Woodstock” szlogenek.

1994 - A második fesztivál - amit Eurowoodstocknak kereszteltek - szervezésénél kapóra jött, hogy a legendává vált woodstock-i fesztiválnak éppen 25 éves évfordulója volt és Gerendai felvetette, mi lenne, ha olyan bulit szerveznének, amely egyfajta tisztelgés a történelemmé vált amerikai találkozó előtt, nem csupán magyar, hanem külföldi fellépőkkel is.

1995 - A kezdeti csetlések-botlások után a harmadik fesztiváltól kezdve már tudatosan épített pályán mozgott a rendezvény. 1995-ben már 3-4 ember számára állandó munkát jelentett a cég, a nyári fesztivál előtt, alatt és után pedig több mint 4 ezren dolgoztak Óbudán.

1996 - egy esztendővel később, már 206 ezren mentek szórakozni a III. kerületi helyszínre, s ekkor egy napra már két világsztár jutott, köztük Slash, Iggy Pop, a The Prodigy és a Therapy? 

1997 - A következő évben azonban már igazi sztárdömping volt a bulin. Eljött Budapestre David Bowie, a Motörhead, a Rollins Band, a fénykorát élő Chumbawamba, és a Faith No More is és 1997-ben már a külföldi látogatók aránya is látványosan megugrott,

1988-ban a 265 ezer látogató újabb rekordot jelentett, de ugyanez mondható el a közel 800 programról is. 

1999-ben itt járt többek között az Ignite, az Asian Dub Foundation,  Faithless, a Guano Apes, és a Kool and the Gang is. 

2000-ben immár 300 ezer vendég pedig először hallgathatja önálló színpadon, a Világzenei Nagyszínpadon a világzenét és ismerkedhet meg a Night Zone Party fantasztikus hang-, és fényvilágával.

2001-es  Szigeten, a legerősebb napon már a „megtelt” feliratú táblát is ki kellett tenni. Az egy hét alatt 361 ezer érdeklődő volt kint a Hajógyári szigeten. 

2002-"Minden Kistehén röhög, a farok körbepörög". A tizedik Szigeten megjelent a Kistehén figura, nagyszínpad backstage-ében pedig a Kosheen zenekar és az Iggy Pop tagjai pofozgatták egymást, de azt is megoldották a biztonságiak. 

2003-ban a napi látogatók számában csúcs született: soha annyian nem voltak még egyszerre a Szigeten, mint a Fesztivál szombatján, akkor 62 ezren jártak a Fesztiválon. 

2004-es nézőcsúcs a 2001-es év rekordját írta felül, ebben az évben 8 ezer látogatóval több érkezett, mint akkor. A negyedik napon este köszönthették a szervezők a Sziget történetének hárommilliomodik látogatóját.

2005 - Nulladik nappal indult a 2005-ös Sziget: teljes repertoárjának két órás keresztmetszetével az Illés zenekar lépett búcsúzott a közönségtől ezen a napon. 

2006 - A korábbiaknál is változatosabb nemzetközi programfelhozatalával dicsekedhetett a 2006-os Sziget. A legtöbb külföldi produkció, összesen 42, Nagy-Britanniából érkezett.

2007 - Fennállása legjobb programjával örvendeztette meg látogatóit a 15. Sziget, a jubileumi eseményre meghívót kapott 56 ország többszáz előadója. A sort az LGT koncert nyitotta.

2008 - Egy zúzós nulladik napi Iron Maiden koncerttel és öt további „teljes értékű” nappal várta 2008-ban látogatóit a Sziget. A mínusz egyedik napon pedig útjára indult a Magyar Dal Napja.

2009-ben volt 20 éves a Tankcsapda, a Szigeten ünnepelték ezt a jubileumot, majd másnap több mint ötven zenekar és előadó lépett fel az elfogadásért és a sokszínűségért a Sziget nulladik napján. A Zene a Rasszizmus Ellen koncertsorozat az angliai Rock Against Racism szervezet és a brit nagykövetség kezdeményezésére jött létre a Hajógyári Szigeten..

2010-ben a mínusz egyedik napon elbúcsúzott közönségétől a Kispál és a Borz, abban az évben a sztárfellépők a világ legjobbjának tartott Glastonbury fesztiválhoz hasonlították a Szigetet, az ott lévő nagykövetek is azt mondták, hogy nincs is jobb Európában, a nemzetközi újságírók le voltak nyűgözve a változatosságától és hangulatától. 

2011 - Hat kontinens mintegy ötven országából érkeztek a 2011-es Szigetre, ami - nagykorúságát elérve - már az egyik legfontosabb kulturális, zenei esemény volt Európában. Ebben az évben lépett fel Prince is, aki még másnap is kijött a Szigetre, hogy egy barátnője koncertjét megtekintse.

2012-ben a fesztiválszakma talán legnagyobb élő legendája, a világ legjobb zenei rendezvényének tartott Glastonbury Festival alapítója, Michael Eavis látogatott el a Szigetre és megérkezett a Szigetre a kezdetektől számított hatmilliomodik látogató is.

„A 2013-as Sziget nagyon jó példája annak, hogyan lehet egyedi jegyekkel kitűnni és vonzónak lenni a nemzetközi fesztiválpiacon” – hangzott el egy nemzetközi konferencián, melyen mintegy 25 fesztivál igazgatója, továbbá ügynökségek képviselői vettek részt. 

2014-es Sziget krónikájához számos ismert ember látogatása is hozzátartozott. Például Cory Hardrict amerikai színész, akit leginkább a Vészhelyzet sorozatából vagy akár az Eleven testek illetve a Végzet Napja című filmekből is ismerhetünk, a Sziget utolsó napján kijött az OutKast koncertjére, akikkel előző nap futott össze Budapesten.

 2015-ben a legfiatalabb szigetlakó, egy nyolchónapos német csecsemő, természetesen szüleivel érkezett a Sziget családi kempingjébe és volt egy 86 éves magyar bácsika, egy egykori motorversenyző, aki az unokájával jött, „csak úgy körbenézni”.

2016 - Csúcsot hozott a Sziget 2016-ban, összesen 496 ezer látogatót számlált a fesztivál. Teltházas napokból is több volt: Rihanna, a Muse és SIA is teletöltötte a Szigetet. Eljött a „fél világ” a Szigetre, a Föld mintegy 200 országából, 102-ből érkezett vendég az ország első számú turisztikai attrakciójára.

A 25. Sziget, 25 pontban

1 A Nagyszínpad augusztus 9-én egy hatalmas P!nk show-ra készül, de az elkövetkező napokban fellép itt  - mások mellet - PJ Harvey, Wiz Khalifa, Kasabian, Macklemore & Ryan Lewis, The Chainsmokers, Major Lazer és a hetet a Dimitri Vegas & Like Mike fergeteges End Show-ja zárja.

2. A Nagyszínpad nem csak zenével szolgál, hanem tiritarka, látványos speciális partikra vonja be a közönséget, mint a Color Party, Pom-pom Party vagy a Labda Pary, de lesz egy Szülinapi Party is.

3. Változatos zenei világgal és sűrű programmal várja az OTP Bank by A38 megasátra a Szabadság Szigetének lakóit a Bad Religiontól Fritz Kalkbrennerig.

4. A világzenei helyszín idén 0. napi magyar hullámmal, majd a világzene legnagyobbjaival, igazi „best of…” programmal rukkol elő a Szigeten.  Mindig kihagyhatatlan.

5. A partiélet legnagyobb helyszínén, az Telekom Electronic Beats Aréna megasátrában este 10-től hajnalig tart majd a bulifolyam, benne Don Diablo, Steve Aoki, Oliver Heldens és sokan mások.

6. A Sziget egyik leglátványosabb helyszíne a raklapokból épült Colosseum. A program itt hét napon át zajlik déltől, hajnal 5-ig.

 7. Természetesen idén is jelentkezik a magyar zene Mekkája, a Petőfi Rádió - Telekom VOLT Fesztivál Színpad a hazai élvonal legjobb bandáival és előadóival.

8.  A Nagy Utcaszínház egy különleges, kifejezetten a Szigetre készült műsorral kedveskedik a Szabadság Szigete lakóinak. Két ország kiváló művészei dolgoznak azon, hogy egy kifejezetten látványos és emlékezetes előadással kápráztassák el a látogatókat minden este két alkalommal az A38 melletti réten.

9. A Cirque du Sziget programhelyszín már bemutatkozásakor magasra tette a lécet, azóta is minden évben nagyszerű hazai és nemzetközi újcirkuszi produkciókat állít színpadra

10. A Színház és Táncsátor még több helyszínnel és programmal várja a szigetlakókat, mint a korábbi években.

11. Az idei év több szempontból is jubileuminak számít a Klasszikus, Opera és Jazz Színpadon: 25. alkalommal  jelentkezik a Sziget, 15 éve van önálló klasszikus zenei színpad, azon pedig ötödik éve vendégei a helyszínnek az Operaház művészei. És lesz egy újítás is a Cineconcert, ahol fekete-fehér némafilmeket nézhetünk az 1910-es és ’20-as évekből, élőzenei kísérettel.

12. A Sziget múltidéző házi vidámparkja, a Vándor Vurstli változatlan jókedvvel és varázslatos játékokkal várja a játékos lelkű Szigetlakókat.

13. Egy teljesen új programhelyszínnel jelentkezik a Sziget az utcaszínházak és a kreatív workshopok szerelmeseinek. A vállalkozó kedvű látogatók közelebb kerülhetnek az utcaszínházi társulatok világához, hiszen a Cardboardia workshopjain kartonpapírból, a művészekkel közösen készíthetik el a tárgyakat, melyekkel később közösen felvonulnak.

14. Sátor határok nélkül: a budapesti Néprajzi Múzeum és a vele érkező párizsi Musée national de l'histoire de l'immigration (Bevándorlástörténeti Nemzeti Múzeum) tavalyi sikeres együttműködését követően ismét közös programmal készül a Szabadság Szigetére, hogy fontos és aktuális témákkal aktivizálja a Sziget lakóit.

15. A 2008-ban létrehozott Múzeumi Negyed, a legnagyobb és legérdekesebb budapesti és magyarországi múzeumok interaktív bemutatkozásának helyszíne, egy kulturális és művészeti találkozóhely.

16. Ismét közös sátorban lesz megtalálható a Nemzeti Filmalap és TEDxBudapest programja. 
17. A tavalyi év nagysikerű újítása, a Sziget Comedy visszatér a Magic Mirror színpadára – a már jól ismert Dave Thompson ezúttal is a világ minden tájáról hívta el barátait, hogy humorukkal megdolgoztassák a szigetlakók nevetőizmait.

18. Az ARTZONE 2017-ben már a Sziget jól ismert és egyik legkedveltebb nappali helyszíneként tér vissza. A kreativitásnak és képzőművészetnek dedikált helyszín olyan workshopokkal várja a látogatókat, melyek segítségével a szigetlakók közel kerülhetnek a gyermeki boldogság érzéséhez az alkotás és a kreatív energia felszabadítása által.

19. Luminárium alámerülés egy színes álomvilágba, mindez 800 m2-en speciális műanyagból és fóliákból, nagyteljesítményű légbefúvókkal megvalósítva. Ez egy szobor, ahol a művész építész, és a festést (nap)fény végzi.

20. A Civil Sziget fontos színtere a civil szférán belüli találkozásnak, párbeszédnek is, sőt a külföldi civil szervezetek jelenléte révén, a nemzetközi tapasztalatcserének.

21.  Before I Die a vietnámi származású Candy Chang nemzetközi hírű designer-művész munkatársával arra törekszik, hogy a várost és közvetlen környezetét ábrándozásra, több érzelemre sarkallja, aktiválja a társadalmat az elmélkedésre és minél több lehetőséget adjon arra, hogy az emberek megosszák egymással vágyaikat, reményeiket, félelmeiket és történeteiket.

22. Ismét az Alternativa Kemping bejáratánál épül fel és várja közönségét a kora délutáni órákban fiatal európai zenekarok koncertjeivel a - Blokk Építésziroda által tervezett - gyönyörű Lightstage.

23. A pörgős bulik kedvelőinek nem kell külön felhívni a figyelmét a nagy elődök munkássága előtt tisztelgő Budapest Park Tribute Színpadra: itt kapnak helyet a világ legnagyobb csapatainak tribute bandái.

24. Egy egyedi színpaddal és egy új koncepcióval vág neki a 25. Szigetnek a tavalyi blues helyszín, amitől természetesen a műfaj szerelmeseinek nem kell elpártolniuk, hisz’ a blues alapjai gyakorta visszatérnek majd. A megújult helyszín “Music Box” színpadként él tovább, ahová a szervezők olyan produkciókat gyűjtöttek be, melyek nem távolodtak el azért annyira a bluestől.

25.  Az Afro-Latin-ReggaeVillage Sziget egyik leghangulatosabb és legautentikusabb programhelyszínén - évről-évre színes programokkal – idén hét napon keresztül változatos tánc- és mozgáskultúra, valamint afro dobtanítás workshopokkal várják a fesztiválozókat.

... és a sort még folytathatnánk, lásd www.sziget.hu

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Különleges Arany-estek

Három fővárosi színház is különleges programot kínál az Arany-emlékévben: a Katona félmaratont rendez, a Radnóti Színarany, az Örkény Aranyozás címmel tart előadást.

„Habony szegény fiú volt akkoriban, néha nálunk aludt a kanapén”

Ötven évet kellett várnia, mire filmet készíthetett az egykor a szovjet katonák által elkövetett nemi erőszakokról. Mészáros Márta rendező a héten mozikba kerülő Aurora Borealis – Északi fény történelmi hátteréről és rendkívül különös keletkezéséről. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Bizonyíték: a szovjet katonák tömegesen erőszakoltak meg nőket

Hogyan lett Magyarországon ’48-ra annyi kommunista, hogy átvehették a hatalmat? Miként győzött vidéken harcok nélkül a forradalom? Hogyan kerültek kulcsszerepbe a „kommunistamentők”? Miért akasztották fel őket utóbb? Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke 1956-ról. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Ezt nem értik a lengyelek az Orbán-kormányban

Két jó barát, mantrázzuk a mondást Magyarországról és Lengyelországról, de van legalább két ügy, amit Varsóban nem igazán értenek, ha az Orbán-kormányról van szó. A Heti Válasznak adott exkluzív interjújában Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter magyarázza el, hogy mivel és miért van gondjuk.

Kormánypárti abszurd: Semjén Zsolt hazaárulózza Navracsics Tibort

Váratlan nézeteltérés alakult ki a Fideszben: egyesek sátánoznak, mások eltartják maguktól a „Soros-tervet”. Azonban a valódi veszély nem a pénzember felől, hanem belülről fenyegeti Európát – egy konzervatív kiáltvány szerint eltűnik a kultúránk, ha nem születnek gyerekek. A csütörtöki Heti Válasz címlapsztorija.

Kezdhetünk búcsúzni több jól ismert légitársaságtól

Nem kis részben a dolgozók kifacsarásán alapuló humánpolitika okozta a Ryanair botrányos járattörlési hullámát, de a vállalat némi fizetésemeléssel kezelheti a belső feszültségeket. Közben kezdhetünk búcsúzni több jól ismert légitársaságtól is. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Mi történt az EAST ’56-os dalával?

Rosszulesett a zenekarnak, hogy az ’56-os forradalom tavalyi évfordulóján nem az EAST legendás dalát és klipjét vették elő, de megértik. Móczán Péter basszusgitárost, az együttes alapítóját, vezetőjét az október 23-i életműkoncertjük előtt kérdeztük. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.