A közös munka dicsérete

/ 2012.10.31., szerda 13:36 /

A pécsi Zsolnay Kulturális Negyed nyerte idén a Média Építészeti Díját a megépült beruházások kategóriájában. A legjobb terv a XIII. kerületi Klapka szolgáltatóház megújítását célozná – ha lenne rá pénz. Idén a vidékiek mellett labdába sem tudott rúgni fővárosi épület. (Részletek a 44. heti lapszámban!)

Mi fontosabb, egy épület minősége, vagy az odavezető út, a megvalósítás folyamata? Lehet-e erősebb egy ház „sztorija", mint maga az elkészült épület? A nyolcadik alkalommal megrendezett Média Építészeti Díja nyilvános döntőjén az derült ki újra, hogy a Magyarország vezető nyomtatott és elektronikus lapjainak szerkesztőiből és újságíróiból álló zsűri - egyéb, szakmai megmérettetésekkel ellentétben - sokszor lényegesebbnek tartja az adott épület megszületésének körülményeit, még ha ezzel az építészek nem is mindig értenek egyet.

Rosta

Szőnyi Szilárd

Találkozunk 2016-ban!

Tóra, magyar!

A hamarosan rajtoló Kékszalagra hajók keresik legénységüket, a Balatonon pedig ötödannyi hajó sincs, mint a Boden-tavon. Összeállításunkban azt próbáltuk körüljárni, kinek és hogyan lehetséges belevágnia ebbe a sportba.

Így alakulhat át az Európai Unió

A múlt heti uniós csúcson kiderült, hogy nagy változások előtt áll az EU: a francia–német tandem szándékai szerint a megerősített eurózóna lesz a közösség új gravitációs központja. Aki kimarad, lemarad? Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Ezért akar a kormány lőtereket telepíteni az iskolákba

A lövészet iskolai oktatásának ötlete összefügg a hadsereg létszámhiányával, de valószínűleg ugyanúgy kevés valósul meg belőle, mint a lovaglásból vagy a mindennapos éneklésből. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Miért szavaz sok LMBT-személy a radikális jobboldalra?

Három európai kormányfő homoszexuális; Angliában rekordot döntött a meleg képviselők száma; szélsőjobbos alakulatok, illetve Skóciában az összes mérvadó párt élén szintén zenész áll – derül ki a csütörtöki Heti Válaszból.