valasz.hu/kultura/ne-felejtsuk-vasarnap-gyereknap-128687

http://valasz.hu/kultura/ne-felejtsuk-vasarnap-gyereknap-128687

A lélekmentő ember – Kallós Zoltán emlékére

/ 2018.02.14., szerda 15:53 /

Fotó: MTI/Biró István

Kallós Zoltán válaszúti néprajzkutató szerdán, életének 92. évében visszaadta lelkét az Úristennek.

Az 1926-ban Válaszúton született néprajzkutató élete java részét vegyes nemzetiségű közösségekben töltötte, anyanyelvi szinten megtanult románul és cigányul is. Tanítóképzőbe járt, majd a kolozsvári zeneművészeti főiskolára, ahonnan eltávolították, mert édesapja kuláklistára került. De már nem tudták eltántorítani attól, hogy életét a hagyományok ápolásának szentelje. Tánctábort, népművészeti központot működtetett.

Élő néprajzi lexikonként rótta a Mezőség és a csángó világ falvait összekötő poros utakat, megnézett abroszt és cserépedényt, meghallgatott és rögzített siratót és katonabúcsúztatót.

Múltja, jelene, küldetése, szenvedélye volt a kallódó mezőségi magyarság.

Kallós Zoltán a Heti Válasznak is többször adott interjút. Az utolsót 2016 márciusában. Akkor így írta körül Válaszút célját: „Egy történettel szemléltetném küldetésünk fontosságát: Ionut, aki egy vegyes etnikumú esztényi család legkisebb, református tagjaként érkezett hozzánk, egy idő múlva azzal hozta be a lánytestvérét, hogy ő Larisa, de csak románul beszél. Mert nálunk mindenki román, csak én vagyok magyar, tette hozzá a fiú, aki a magyar nyelvvel Válaszúton találkozott. Úgy érzem, lelkeket mentünk. Balla Ferenc unokaöcsém, az alapítvány ügyvezetője szokta mondani: ez itt Noé bárkája öt hektáron, autonóm terület. Vagy megtaláljuk egyszer az Ararátot, ahol kiszállhatunk, vagy nem, de mi evezünk.”

Lélekmentő ember volt.

Nyugodjon békében!

Rosta

Sümegi Noémi

Találkozunk 2016-ban!

Milo országa

Egészen elképesztő jelenség, hogy mifelénk a hangadók jelentős hányada éppen az ellenkezőjét hirdeti annak, ahogyan él. Kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt.

Július elsejéig oda kell érnie Balatonfüredre!

Tüdőbeteg, alkoholista alkotók és orvosuk közötti kötelékek formálták Levendel László képzőművészeti gyűjteményét. A tüdőgyógyász által irányított Korányi Intézet egyszerre volt menedék és lehetőség a traumákat túlélt művészeknek. A kollekcióból július 1-jéig Balatonfüreden látható tárlat azonban jóval több puszta képzőművészeti bemutatónál. Részletek a friss Heti Válaszban.

A mobilitás jövője, a jövő mobilitása

A június 7-én megrendezésre kerülő Infoparlament idén a mobilitás egyre bővülő témakörét járja körbe, hiszen mozgásban a világ, a mobilitás pedig a korábbiaknál jóval több értelmezéssel bír.

„Hillary is utálta, ahogy róla tudósítottunk”

A nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás emblematikus alakjának fia a The New York Times újságírója. Interjú Adam Liptakkal a szólásszabadság kihívásairól, a liberális sajtó elfogultságairól és a politikai korrektség fonákságairól – a friss Heti Válaszban.

Fordulat: összeköltözött Vuk, Süsü, Ursula és Frakk

Újra forog az óriáshordó és a műemlék körhinta a nyolc hektárral bővült pesti állatkertben, ahol a pünkösdi hétvégén a legkisebbek birtokba vehették a Holnemvolt Várat. Jön a sünispotály, ősszel nyit a Cápasuli, épül a Pannon Park. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Tényleg a homokhiány miatt drágulnak a magyar építkezések?

Mind gyakoribb a nyersanyaghiány a magyar építőiparban, de ez semmi Ázsiához képest. A gigaépítkezésekhez rengeteg homok kell, de hiába van belőle sok a sivatagban, az nem alkalmas rá. Homokmaffiák és lehetséges megoldások a csütörtöki Heti Válaszban.

Rangon alul házasodnak: így foglalta el a palotákat a középosztály

A 21. századra megmaradt európai monarchiák hercegei és hercegnői már szinte mind közemberekkel házasodnak. Henry herceg és Meghan Markle esküvőjét beárnyékolták a menyasszony családjának botrányai, de az új modell Spanyolországtól Dániáig alapvetően jól működik. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

80 éves a XIII. kerület

A XIII. kerület június 1-jén ünnepli önálló közigazgatási egységgé válásának 80. évfordulóját. A díjmentesen látogatható ünnepi eseménysorozat a gyermeknapi hétvégén, május 25-27-én elkezdődik, a programok helyszíne a Béke tér lesz.