„A magam ura vagyok”

/ 2018.06.06., szerda 17:22 /

„Mindig kívül voltam kissé a szakmán, mert kicsit hisztis vagyok, vagy túl szókimondó” – mondja Nagy Ervin. A színész érez hasonlóságot Odüsszeusszal, nem fél rosszban lenni Andy Vajnával, és egyszer leülne beszélgetni Vidnyánszky Attilával.

– Odüsszeuszt játssza a Katona József Színház Ithaka című előadásában. Székely Kriszta rendező azt mondta, azért is választotta a darabot, mert szeretett volna önnel dolgozni. Mit szólt hozzá?

– Örültem. Húsz éve vagyok a szakmában, és egy ideje úgy érzem: szívesen nyitnék a fiatalabbak felé. Várom, hogy jöjjön olyan fiatal erő, aki meg tud győzni, el tud varázsolni, új kihívások felé tud lökni. Pintér Béla volt hasonló nagy színházi találkozás az életemben. Olyan gyorsan, jól, fél szavakkal dolgoztunk Krisztával, ami ritka. Határozott, bölcs rendező, jó pedagógiai képességekkel. A rendezéseivel pedig olyan hatást képes elérni, mint Silviu Purcărete, vagy korábban Vidnyánszky Attila. Egyik munkája sem hasonlít a másikra, nem dolgozik vándormotívumokkal, de mer és tud is hatást kelteni – és ez nem jellemző a magyar színházi életre.

– A színházi kínálatot nézve épp nem dúskálunk antik drámákban, az Odüsszeia sem az.

– Hőseposz és kötelező olvasmány. A sztori adott, ugrálgatva ugyan, de végig is megyünk rajta. A fő témák megvannak, amúgy pedig szabad asszociációkat látunk a színpadon, amelyek a bolyongás kapcsán eszünkbe jutottak.

– Élt önben előzetes Odüsszeusz-kép?

– A tankönyvi mindenképpen. Sznobizmusból húsz oldalt elolvastam belőle annak idején, de nem tudtam mit kezdeni a nyelvezettel, eluntam. A főiskolán Gálffi László beszédtechnika-óráin neki kellett rohanni egy-egy ókori szövegnek. Dionüszoszt játszottam Zsótér Sándor rendezésében, 18 éve, vagyis volt már közöm görög anyaghoz, de ilyen vereteshez, ilyen egyetemes kultúrkincshez még nem. Tetszik, hogy az előadás stábjában nincs különösebb hagyománytisztelet. Závada Péter és Szabó-Székely Ármin modern szövege beszippantja a fiatalokat, de a vége, amikor Odüsszeusz hazatér, és találkozik a feleségével, Devecseri Gábor fordításában és hexameterben szólal meg.

– A „hősséget” el lehet játszani?

– Inkább meg lehet idézni, ahogy az első jelenetben Pallasz Athéné teszi. A mi olvasatunkban Odüsszeusz nem pozitív hős, hanem élményfüggő pasi – nagyon is tudom, az milyen –, akit a kíváncsisága hajszol olyan kalandokba, amiket normális ember nem próbálna ki.

– Ezért nem ér haza?

– Részben, és mert tudja, hogy belőle soha nem lesz olyan férj, aki reggel lemegy bevásárolni. Ő rocksztár, színész, aki ahhoz szokott, hogy fotózzák és szelfizzenek vele. Egy ilyennek a hétköznapiság, hogy leül a homokozóba játszani a gyerekkel, aztán felmegy és megkeni a kenyeret, eléggé riasztó. És a szürkeségből néha menekülnie kell. Nevezhetjük ezt adrenalinfüggőségnek, de a lényege, hogy csak az ne legyen, hogy holnapután nem történik velem semmi.

– Ön 41 éves, körülbelül annyi, mint Odüsszeusz, amikor tíz év háború és tíz év bolyongás után hazatér Ithakába. Hasonlít rá?

– Nyilván ez is közrejátszott abban, hogy Kriszta engem választott. És az is, hogy tudja rólam, hogy lemerülök a tengerbe, ide ugrok, oda megyek, meg hogy elhagytam a családomat, új nő van az életemben – tehát sok minden történt és történik velem, és látszik, hogy egyvalamire nem leszek alkalmas: otthon ülő férjnek. Miközben tudom, hogy nem lehet állandóan az újat hajkurászni, mert az is unalmassá válik. Meg kell nyugodni, be kell érni a kikötőbe. De Odüsszeusz esetében az is kérdés, hogy egyáltalán haza akar-e menni. Szerintem nem. Nem akar abban az egyszerű világban élni, ami otthon vár rá. Tíz évig tartó háború és sok, igéző szépségű nő után hazamenni Pénelopéhoz, és levinni a szemetet, hát…

– Hogyan folytatják Pénelopéval?

– Nem adunk rá választ. Pénelopé mindenesetre tudtára adja Odüsszeusznak, hogy ne nézze már hülyének, aki elhiszi neki, ő tényleg soha, senkivel… Nőpárti az előadás, de nem fordul át férfigyűlöletbe. A másik, hogy Odüsszeusz húsz év után tér haza a szürke falak közé azzal, hogy: megjöttem, anya. És akkor mi van? – kérdezhetnénk, de számomra ez több egyszerű konyhajelenetnél. Mert mindig eszembe jut, hogy milyen lehetett, amikor egy halottnak hitt férj hazaérkezett a Gulagról vagy a náci haláltáborból. És hogyan válik hétköznapivá az, amiről korábban olyan nagyot gondoltunk.

– Nincs is szükségünk hősökre?

– Dehogynem, és az állandó színpadi deheroizálást nem is szeretem. Nem bírom azt a manírt, hogy a hős legyen púpos, kehes, tornából felmentett. Ebből a fajta rendezői gondolkodásból – a Don Juant nehogy már a Nagy Ervin játssza – épp elég jutott nekem. Nem hiszek abban, hogy a főszereplő nehogy úgy nézzen ki, ahogy a szerző leírta. Abban viszont igen, hogy ott van egy csávó, akiből kinézed az erőt, hősnek látod, beleszeretsz, aztán kiábrándulsz belőle.

– Törvényszerű a kiábrándulás?

– Nem, de a hősnek is meg kell mutatnia az emberi gyarlóságát. Neki is vannak hazugságai, túlkapásai. Odüsszeusz nemcsak leleményes, aki kitalálta a falovat, hanem olyan pasi is, aki belekattant a háborúba. A hősöknek is vannak emberi vonásaik, azért tudjuk átélni, ami velük történik. Nem felfelé kell nézni rájuk, hanem velük együtt menni előre – ettől lehet katarzis. A hős megítélésének mozognia kell előadás közben, mert különben sematikus illusztráció lesz. Engem az hajt, hogy tízféle Odüsszeuszt mutassak meg másfél óra alatt.

– Odüsszeusz húsz év után tér haza, ön közel húsz éve a Katona tagja. Jó helyen van?

– Így, hogy évente csak egy bemutatót vállalok, igen. Volt, hogy játszottam itt-ott a Katona mellett, de amióta sok filmes munkám van, nincs időm máshová menni. Ha van még színházi műhely, amit ki kell próbálnom, azt úgyis elém hozza az élet.

– Ezt a hozzáállást elfogadják a Katonában?

– Igen. Ha nem lennének rugalmasak, annak hosszú távon kenyértörés lenne a vége, ami ma már egyik félnek sem érdeke, azt hiszem. Egyébként ebben az időbeosztásban sokkal koncentráltabban és maximális kíváncsisággal dolgozom, a próbaidőszakban pedig nagyon odateszem magam. De a művészetre egyébként sem úgy gondolok, mint valami csodára, ami mindent felülír az életemben. Rengeteg dolgot szeretek, együtt lenni a lányommal; nem akarom, hogy azt mondja: apám nagy színész volt, de soha nem láttam. Másrészt úgy gondolom, hogy aki nem töltekezik, az nem tud mit bevinni a színpadra. Nem vagyok a „mindent feláldozni a művészetért” típus, szükségem van rá, hogy feltöltődjek, szabadságra menjek. És ha esetleg úgy alakul, hogy holnapután le kell tennem két évre a színházat, akkor sem nyúlok szívgyógyszerért.

– Az RTL Klubon nemrég fejeződött be A Tanár című sorozat, amelyben középiskolai pedagógust játszott. Mitől volt ez olyan sikeres?

– Két oka van: a gyerekeknek hiányzik az életükből a Vasvári Szilárd-féle karakter, aki megérti őket, kellően laza, de szigorú is, illetve hogy ez egy igényes sorozat, jó színészekkel.

– Volt hasonló tanára?

– Voltak erős tanáregyéniségek az életemben, leginkább az osztályfőnökeim. Felmosták velünk a padlót, ha kellett, de ugyanannyit adtak szívből, emberségből is. Rajongtunk értük. Igenis lehet olyan tanár, aki kemény, de ha kell, a gyerek mellé áll, segíti, szinte a szülőjévé válik. Ez a sorozat megadja a mai gyerekeknek ezt az illúziót. Biztosan van is ilyen, de ami ma a magyar oktatásban és a pedagógusszakmával történik, az botrány, és iszonyú nagy levegőt kell venni, hogy valaki nekirugaszkodjon és megoldja végre. Ez nemcsak bérrendezést jelent, hanem a szakma megbecsültségének helyreállítását is. A politikusok néha életpályamodellről rebegnek, aztán mindig elfelejtődik, hogy ezt rendezni kell. Mert a tanáron is múlik, hogy a gyerek mit tart majd értéknek, mit gondol a másik megbecsüléséről, a szolidaritásról. Hát az istenit neki, a jövő embereit tartják a kezükben! És ezeket az embereket nem megfizetni, nem tisztelni: bűn. Figyelem az oktatásban zajló folyamatokat, és azt is látom, hogy a gyerekek ki vannak éhezve az öntudatos, merész és őket nagyon szerető tanáregyéniségekre.

– Életből vett helyzetekből merített a sorozat: örökbefogadás, kiközösítés…

– Illetve azzal, hogyan válhat az osztály közösséggé, ahol a gyerekek megvédik egymást. A nézők kedvence egyébként az iskolai bántalmazásról szóló fejezet volt.

– Van kiközösítésélménye?

– Tizenhat voltam, amikor dunaújvárosi panelproliként Budapestre, művészosztályba kerültem, ahol két évig periférián voltam, két osztálytársammal együtt. Aztán mi, kiközösítettek készítettünk egy darabot Különóra címmel, amit meghívtak az országos amatőr színjátszófesztiválra, és díjakat nyertünk vele – ez lett a bosszúnk. Tudom, milyen kiközösítve lenni, de az a fajta kegyetlenség, amivel a mostani gyerekek dolgoznak, megdöbbentő. Én mindig csapatkapitány voltam a sporttagozaton – egyrészt mert a legjobb sportoló voltam, másrészt iszonyúan működött az igazságérzetem gyerekként is. Mindig megvédtem a gyengéket, segítettem az elesetteken, mert otthon és a tanáraimtól is ezt tanultam.

– A kislányát miért vette ki az iskolájából, és íratta át egy másikba?

– Mert elvették az önbizalmát. Emlékszem, mit jelentett nekem az első három év az általános iskolában: olyan tanár nénim volt, akiért kaszát-kapát eldobva rohanok ma is, ha hív. Olyan alapot adott, amire máig támaszkodom. A gyerekemmel viszont az ellenkezője történt. Nem akartam magánintézménybe járatni, mert az az elvem, hogy lásson cigány, szegény, elhízott gyereket, mindenfélét. Rendszeresen viszem hajléktalanok közé ételosztásra is, hogy lássa: lehet, hogy neki van gördeszkája, szép élete, de élnek más körülmények között is emberek. Állami oviba járt, állami iskolába írattam, de egy idő után azt láttam: borzalmasan érzi magát. Átírattam, és azóta felszabadult, magabiztos, boldog. És engem csak ez érdekel.

– Az mennyire érdekli, hogy színészként díjazzák-e?

– Mondjuk, az rosszulesett, hogy a Kincsemért nem kaptam díjat mint férfi főszereplő.

– Talán ha nem szólt volna be Andy Vajnának…

– Volt olyan érzésem, hogy benne van a keze, aztán úgy döntöttem: nem érdekel. Mindig kívül voltam kissé a szakmán, mert kicsit hisztis vagyok, vagy túl szókimondó. De nem félek rosszban lenni a Magyar Nemzeti Filmalap vezetőjével, megvan róla a véleményem. Különben se a jobb-, se a baloldal nem tud hová tenni, mert amikor azt gondolják, velük vagyok, mindig mondok valami olyat, amitől rájönnek, hogy nem. A magam ura vagyok.

– Magányos farkas?

– Nem, sok barátom van, és sokakkal dolgoztam együtt. Például Vidnyánszky Attilával és a beregszászi társulattal is, 12 éve, Gyulán. Életem egyik legjobb színházi élménye volt.

– Dolgozna vele újra, ha hívná?

– Attól függ. A Nemzeti Színházban nem szeretnék, mert átpolitizálódott. De Attilával egyszer leülnék beszélgetni, és elmondanám neki, hogy túlléphetne már dolgokon, és a sértettség nem jó tanácsadó. Ő nagyon meg volt sértődve az úgynevezett baloldali színházi emberek körére, és van, amiben igaza is volt. De még ma is sértett valamiért, és közben politikailag is függőségbe került. Pedig iszonyú izgalmas képi világú rendező, nagyon tehetséges színházi ember. Nagyobb művész annál, mint hogy a politika felaprózza.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.