A magyarok istenére!

/ 2018.03.13., kedd 18:00 /

Negyvenöt éve zenésítette meg a Nemzeti dalt, amely nemzedékének szabadsághimnusza lett, idén mégsem énekli el itthon. A fél évszázada színpadon álló Tolcsvay Lászlónak elege van abból, hogy a hazafiság manipulációs eszközzé vált.

– Min húzta fel magát?

– Nyugodt vagyok.

– Új lemezének egyetlen új dala arról szól, hogy ne mondják már meg mások, milyen volt régen, ön ugyanis ott volt.

– Igen, ott voltam ötven éve, ezért tudom, milyen hatalmas idők voltak. Nagy baráti társaság voltunk, akik egyformán éreztük a világot. Abba a társaságba beletartoztunk mi, az Illés, de a Beatles és Bob Dylan is: nem azért, mert sikerült lefordítani a szövegeiket, vagy mert rajongtam értük, hanem mert közös, reneszánsz fellángolása volt az a nemzedékünknek. Vasfüggönyön innen és túl. Fantasztikus volt. Ma azonban sokan csak a siker történetét mesélik. Én azok közé tartozom, akik az életet.

– A popműfajban épp a siker a lényeg.

– Nem. Szeretem, ha van, de nem ahhoz és főleg nem mások sikeréhez mérem magam. Látom, mi mindent össze lehet manipulálni marketingcélokért, a manipuláció azonban tünékeny, csalóka, rosszhiszemű. Tele van vele az életünk, pedig nem tesz jót.

– Kampányfinisben vagyunk. Remekül működik a manipuláció.

– Remekül. De mi lesz belőle?

– A Soros-plakátokból? Lehet, hogy győzelem.

– És akkor mi van? Épül egy újabb diadalív. De az élet nem a győzelemért van. Számtalan emberi léleknek elege van a győzelmekből. Nekem, például. A választás lehetőségének, a szabadságnak persze örülök – emlékszem, milyen volt, amikor nem volt demokrácia. Rossz.

– Amikor 45 éve megírta a Nemzeti dal zenéjét, épp nem volt.

– Halálra is akarta manipulálni az ifjúságot az akkori rendszer. Forradalmi Ifjúsági Napokat találtak ki, amely április 4-ben csúcsosodott ki. Annyira féltek március 15-től. Az én nemzedékem kezdte spontán módon megünnepelni ’72-ben, ’73-ban: kaptak is érte gumibotot. 1973-ban aztán a hivatalosságok kitalálták, hogy a Petőfi-évre szülessenek dalok a verseiből. Készül majd nagylemez, lehet szerepelni. Akkor jött a gondolat: Petőfi-verset akarnak? Jó. Megzenésítem a Nemzeti dalt.

– Gyorsan megvolt?

– Két óra alatt. Már csak azért is megérte, hogy láthattam a hivatalosságok fejét, amikor először előadtam az Országos Rendező Irodában. Elfehéredtek az arcok. A magam eredendő szelídségével, csupán négy akkorddal megleptem és legyőztem őket.

– Hopp! Mégiscsak fontos a győzelem!

– Csakhogy abban a győzelemben nem manipuláció volt. Éppen a manipuláció fölött sikerült győzelmet aratni. Itt voltak a „baráti” oroszok. Az „rabok tovább nem leszünk” erre válaszolt. Hogy hiába mondják, tudjuk: nem úgy van az.

– Nem is került lemezre a dal.

– Persze, hogy nem. Megijedtek tőle, de Petőfit nem lehetett betiltani. A Tolcsvay zenekarral a Várklubban eljátszottuk. Amatőr magnófelvételek készültek ott róla, évek múlva a Szabad Európa Rádióba így került ki.

– Ha Petőfit nem is, önt azért be lehetett volna tiltani.

– Aczél elvtárs már ’71-ben leírta, hogy az Illés és a Tolcsvay zenekar nem kell, ne foglalkoztassák. Nem voltam rendszerkompatibilis. 1973 őszén a sorozóbizottság előtt ültem folyton – abban benne volt a Nemzeti dal is. Nagy nehezen szereztem valami „halotti bizonyítványt”, orvosi papírt arról, hogy teljesen alkalmatlan vagyok. Nem csak a Nemzeti dalt, Az első villamost is abban az évben írtam, négy lemezen játszottam, a bátyám a miskolci fesztivált szervezte, amely aztán a magyar Woodstockként lett ismert. Nagyon sűrű és csodálatos év volt, eszem ágában nem volt laktanyában büdösödni. Megúsztam.

– Akkor tehát egyértelmű volt, hogy a kommunista elnyomás ellen szól a Nemzeti dal.

– Persze.

– Most 15-én viszont elénekelhetik a Békemenet tagjai, mint a Brüsszel–ENSZ-rabiga alóli felszabadulás himnuszát, de az ellenzék is, mint a Fidesz-zsarnokság elleni kiáltványt. Önnek melyiket jelenti?

– Egyiket sem.

– De mit jelent önnek, amikor idén elénekli az ünnepen?

– Nem éneklem el idén. Itthon legalábbis nem. Berlinben játsszuk a Magyar misét 14-én az ünnep alkalmából a kinti magyaroknak, félig magyar, félig német kórussal. Ott eléneklem majd a Nemzeti dalt is. Sokszor ellenálltam az elmúlt 28 évben. Nem énekeltem el, pedig hívtak.

– Miért mondott nemet?

– Mert úgy éreztem, nem akarok semmit szítani. Intézzék el egymás között. Engem ahhoz nem kell felhasználni. Nehezen viselem, hogy a hazafiság, a hazaszeretet árucikké, manipulációs eszközzé vált. Azt is, ahogy a magyar urak viselkednek.

– Hogyan?

– Úgy, ahogy mindig is tették; éppen Petőfi osztotta ki őket a legkeményebben. Mégsem változik semmi: Mikszáthot, Molnár Ferencet, Karinthyt olvasva jól látszik ez. Sosem tanulunk belőle. Pedig sokkal többre lennénk képesek, mint amit mutatunk. Nem betonban mérve, hanem emberi innovációban.

– Az mi?

– Valami, ami följebb van, mint a föld. Ehelyett a sárban tapicskolva ordítozunk egymással.

– Az egykori lázadó nem foglal állást.

– Ezen a szinten nem. Méltatlan szint. Chaplin egyik filmjében van egy szimbolikus jelenet: valaki elejt egy zászlót, Chaplin felveszi, jó szándékkal a feje fölött tartva vissza akarja adni, a következő pillanatban kikanyarodik mögé egy tüntető tömeg, aminek így ő lesz a zászlóvivője, pedig nem akarta. Ilyen félreértésnek nem szeretnék áldozatává válni. Egyébként tudja, mi ma a lázadás? Az erőszakmentesség. Amikor itt voltak az oroszok, azt énekeltem, hogy a „magyarok istenére esküszünk”. De a magyarok istene most elvileg velünk van. Vagy nem?

– Isten tudja.

– A Nemzeti dal helyett mindenesetre ma sokkal inkább a Békét és reménységet című nótámat énekelném el, amelynek végén együtt szólnak a világ különböző vallási énekei. Ez ma a lázadó üzenet. Ma, amikor filmet nem tudsz eladni, ha nem lőnek agyon benne valakit az első öt percben. Amikor semmire nem figyelsz, ami nem erőszakos.

– Az erőszak természetes, emberi.

– Állati. Ha túl invazívvá válik egy állat- vagy akár növényfaj, saját pusztulását idézi elő. Ez a természet törvénye. Ez érvényes ránk, emberekre is.

– Szép dolog az együtt éneklő vallások kórusa, de a valóságban muszlim tömegek rohamozták Európát. Az is belefér hippi alapon?

– Miért is jönnek? Mert az embercsempészeket mintha nem akarnánk elkapni igazán, ahogy a fegyverkereskedőket se. És miért is indultak el? Mert odavittük nekik a demokráciát, ami ott rémisztő háborúvá vált. Menekülnek. Más részük viszont csak a jó életet akarja, persze. Miközben az emberiség kisebbik fele jó dolgában az elhízással küszködik, és nem tudja, hányadik terepjáróját vegye, a nagyobbik része éhezik ugyanazon a bolygón. Természetes folyamat, hogy az éhesek egyszer csak megindulnak a kövérek világa felé. Régóta mi vagyunk a kövérek. Ennek nem lesz jó vége, ha nem találunk ki valamilyen működőképesebb rendszert. Nem elég az elektromos autó. Nem oldja a frusztrációt, amely a kövéreket és az éheseket egyaránt áthatja. Valami archaikusabb, mélyebb állapotra, belátásra volna szükség, arra, hogy keressük magunkban és egymásban a békét. Tarthatatlan, hogy nem vagyunk hajlandók a másikat meghallgatni, hogy nem elég legyőzni, de inkább ne is létezzen. Az erőszakoskodáshoz nem szabad Petőfit és egy ilyen magasztos költeményt használni. Meg engem sem. Ahogy szerintem nem illik reggeli szórakoztató rádióműsornak sem azt a címet adni, hogy Talpra, magyar!

– Ha egyszer a rádió neve is Petőfi! Szellemes.

– Nem. Vannak szentségek. Pontosabban már nincsenek. Ez a vers, ez a dal sem az már? Ez legalábbis számomra ezt mutatja.

– Az is szentségtörés, hogy ugyanezzel a címmel rockmusicalt írtak, benne egy új Nemzeti dallal?

– Természetesen nem csak én írhatok zenét Petőfi soraira, megtették már a kortársai is 1848-ban, sőt Kodály Zoltán is komponált zenét hozzá. Az újat még nem hallottam. Remélem, nem gyors.

– De. Musicales és gyors.

– Az baj. Nem vagyunk olaszok. A Himnusz is lassú, hiába mondják, hogy Erkel verbunknak írta. A Nemzeti dal is azért lassú az én verziómban, mert úgy van ereje. A magyar lélek ilyen. Melankóliára hajlamos, de erős. A mai rendezők és producerek mániája, hogy mindent fel kell gyorsítani, merthogy gyorsabb lett a világ. A színházban is tapasztalom ezt. Hiba. A lélek nem lett gyorsabb.

– Ír még dalokat unalmas perceiben?

– Nem unalmamban írom a dalaimat, jól is néznék ki. Néha szeretek csak úgy létezni, és kikapcsolni a gondolataimat. Mondjuk a sikerről.

– Mégiscsak foglalkoztatja a siker.

– Nem. Az érdekel, hogy száz százalékig tisztességesen írjak zenét. A színházi munkáim miatt ma már jól ismerem a hatáskeltés fogásait. Tudom, mitől lelkesül a közönség. Mégsem vetem be l’art pour l’art, sosem használom számításból, manipulatív eszközként. Mindig a mondanivaló és a muzsika törvényszerűségeit követem, és ha ez engem érzelmileg felkavar, akkor lesz hatása.

– Szörényi, Bródy, ön... A színház sok jogdíjat hoz, vagy miért fordultak a színpadi művek felé a dalok helyett?

– Dehogy! A komplexitás miatt. Már az FG4 lemezünk is annyira összetett volt, mint egy színpadi mű. Mindig is érdekeltek a nagyobb és bonyolultabb zenei rendszerek.

– Mindig? A Jöjj, kedvesem például elég egyszerű dal, igazi sláger.

– A dal is egy zenei forma. Néha nekem nehezebb tömören fogalmazni. A Jöjj, kedvesem úgy született, hogy együtt játszottunk egy angol zenekarral az NDK-ban, nyomták a háromakkordos, nagyon jó dalaikat, mire azt mondtam, ilyet én is tudok írni. Hogy bizonyítsam, megírtam. Néha jót tesz az egyszerűsödés. A színház viszont olyan, mint felépíteni egy várost. Rengeteg tehetség dolgozik együtt. Én „csak” a zenét szerzem, de mindenki arra dolgozik, tehát nem rajtam van a reflektor fénye, de mégiscsak én vagyok a főnök.

– A Fonográfban nem ön volt, hanem Szörényi Levente. Jól kijöttek a minapi arénás bulin?

– Nagyon. Mind a hatan. Ha elkezdünk játszani, a közös muzsikánkból megszületik egy láthatatlan hetedik tag, ez mindig is így volt. Nevezhetjük Fonográf-léleknek.

– Nem bánja, hogy csak néha vajúdják ki magukból? Hogy ’84-ben feloszlottak?

– De. Persze elfogadom, hogy Levente inkább régészkedik, és aranyérmes bora van. Biztos lehet fontos az is.

– A feloszlás körülményeinek tüskéje sincs már a körme alatt?

– Az ronda volt. Hogy abba akarja hagyni a színpadi zenélést, az szíve joga, de beavathatott volna minket is, hogy ne a ’84-es sajtótájékoztatón tudjuk meg: búcsúkoncertünk lesz. Mint amikor egy ünnepi vacsora közben kirúgják az asztal lábát. Remek reklámötlet volt, de hitelesen eljátszottam volna a megdöbbenést akkor is, ha tudom előre. Mindegy, már régen nem fáj. Most annak örülök, hogy 2018-ban is sikerült közösen megszülnünk azt a bizonyos hetedik Fonográf-tagot. Az egész lelkét, amitől, akitől több a Fonográf, mint ha csupán összeadjuk hatunkat. Valami ilyen közös lélek lehet az a bizonyos magyarok istene is. Akitől több tud lenni ez a nemzet, mint tagjainak összessége. Jó volna már megtalálni.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.