A kifejezés eszköze másodlagos kérdés – Szabó Réka a tízéves Tünet Együttesről

/ 2012.01.31., kedd 15:03 /
A kifejezés eszköze másodlagos kérdés – Szabó Réka a tízéves Tünet Együttesről

Február 2-án mutatja be legújabb produkcióját az idén tízéves Tünet Együttes. Szabó Rékával, az alternatív társulat alapítójával és művészeti vezetőjével a Voks bemutatójáról, a csapat tíz évéről, a kortárs tánc- és előadó-művészet helyzetéről beszélgettünk.

 

A legújabb darabotoknak nemcsak a címe Voks: az előadás során a közönség folyamatosan konkrét választási szituációba kényszerül.

Valóban elég nehéz helyzetbe hozzuk a nézőt. Megérkezik egy táncelőadásra a Trafóba, és azzal szembesül, hogy a darab minden pillanatában választania kell. A darabnak két síkja van, egy táncos és egy szöveges, és ezek között kell választania. Egy feldarabolt előadást lát, ő rendezi tulajdonképpen, kezében egy kapcsolóval, és folyamatosan váltogat, mintha tévét nézne. A többségi akarat dönt.

Lehet-e koordinálni a választást? Nem lesz kavarodás, ha össze-vissza nyomogatják a gombokat?

Erre kifejlesztettünk egy interaktív technológiát. Nem humán erőforrásból számlálgatjuk a szavazatokat, hanem számítógép dolgozik helyettünk, az eredményeket pedig folyamatosan nyomon követheti a néző, azt is, amire az adott pillanatban szavazott az egész közönség. Mint egy választási térkép, le lesz képezve a nézőtér, és minden egyes székről lehet tudni, épp mire szavazott a rajta ülő.

A darab egyén és történelem viszonyáról szól. Hogyan találta meg a téma?

Az érdekelt, milyen az, mikor a körülöttünk lévő jeleket nem akarjuk észrevenni, vagy nem tulajdonítunk nekik elég jelentőséget, vagy nincs időnk vele foglalkozni, csak sodródunk egy tragédia felé, és elérünk egy pontot, ahonnan már nincsen visszaút. Az észrevétlen határ átlépése izgatott. A darabban a második világháborút vizsgáljuk, de nem elsősorban maga a világháború érdekel, hanem a folyamat. Több történelmi helyzettel is kacérkodtunk, de itt nagyon jól tetten érhető a kis lépésekben való sodródás. Hogy milyen kicsi lépéseket fogad el az ember az adott helyzetben, amik visszanézve koherens egészet, a végzet felé rohanást mutatnak.

Tartalmaz-e aktuálpolitikai felhangokat a darab?

Nem gondolom, hogy az akkori szituáció megfeleltethető a mostani szituációnak. Az emberi indulatok természetében, a politikai közbeszéd stílusában, az emberek manipulálásának módszereiben vannak inkább hasonlóságok, bal- és jobboldalon egyaránt.

A Tünet Együttes tízedik születésnapját ünnepli. Tíz éve milyen ambíciókkal alapította meg az együttest?

A Tünet a semmiből épült fel, hosszú évek kemény munkájával vívta ki a helyet, amit ma elfoglal a kortárs előadó-művészetben. Legnagyobb ereje, hogy egy igazi csapattá formálódott. Különböző tagjai vannak, színészek, táncosok, látványtervezők, zeneszerzők, öregek, fiatalok, különféle gondolkodásúak, és toleranciával fordulunk egymás felé, ami egy nagyon erős kötést hoz létre. Mikor megalapítottam az együttest, nem gondolkoztam távlati tervekben. Az adott pillanat diktálta alkotási vágy hajtott mindig, és ahogy teltek az évek, ez átalakult egy felelős társulatvezető pozícióvá. Mikor belekezdtem, független táncos, alkotó voltam, aki addig projektszerűen dolgozott emberekkel, és nem is tudtam, mivel jár egy társulatvezetés, amikor másokért felelősséggel tartozol.

A Voks nyílt próbáján (Fotó: Kővágó Nagy Imre)

Mikor a kilencvenes években alkotni kezdett, még nem is volt ennyi kortárs tánccsoport, mint most.

Nem, a rendszerváltás hozta meg ennek a területnek a felszabadulást. A rendszerváltás előtt ez a fajta művészet az illegalitásba kényszerült, és a rendszerváltás után tudott kibontakozni. A semmiből épült fel itthon is az egész kortárs színházi terület.

Az eredeti szakmája matematikus-informatikus. Mint „kívülről jövő" táncos, hogy látja: mi kell ahhoz, hogy valakiből jó táncos legyen?

Engem önmagában a tánc már nem érdekel annyira, abban se vagyok biztos, hogy valaha érdekelt-e. Sokkal inkább tartom a Tünetet színháznak, akkor is, amikor táncolunk. Nem is mondom azt a társulatom tagjaira, hogy táncosok, mert engem az előadó érdekel, de mi tesz valakit jó előadóvá? Ez már sokkal bonyolultabb kérdés. A személyiség összetettsége teszi jó előadóvá, a kreativitás, a kisugárzás, ezek számomra sokkal fontosabb dolgok, mint a technikai tudás. Hogy ki milyen „nyelven" tud megszólalni, mi a kifejezés eszköze - mozgás, szöveg, vizualitás, zene, pantomim - másodlagos kérdés nálam.

Az Ön személyisége esetében a reál beállítottság és táncos szakma hogy fér meg egymással: ellentmondásos, vagy inkább gyümölcsöző a találkozás?

Hasznát veszem a matematikus énemnek, az egzakt gondolkodásnak az alkotói folyamat során, például a darabok szerkesztési metódusaiban. A Nincs ott semmi című produkcióban interaktív média technológiával dolgoztunk: kamerával vettük a táncos mozdulatait, ebből információt nyertünk ki, például hogy milyen gyorsan mozdul, és ezekből az adatokból egy program segítségével egy algoritmus és egy real time visszavetített kép született. A mozdulatot mozgó festménnyé alakítottuk át. Ebben nagy segítség volt, hogy van elképzelésem a programozásról, adatok kinyeréséről, algoritmusokról. Számos olyan jelenetet tudnék mondani, amit koreográfiailag és szövegileg is úgy kellett egyben tartani, amihez jól jött a matematikus agy.

A két szakma párosítása talán azért is meglepő, mert mindkettőhöz nagyfokú, szinte kizárólagos elhivatottságra van szükség.

Nem voltam soha a szó szoros értelmében vett matematikus: amikor a PhD-met csináltam, elég lassan haladtam, több témavezetőt is elfogyasztottam, végül pedig nem is fejeztem be, mert a tánc mindig jobban érdekelt. Az egyetem alatt már nagyon intenzíven táncoltam, de már ötödéves koromban elkezdtem tanítani a Műegyetemen, és meg se fordult a fejemben, hogy táncos legyek, mert ez nem volt perspektíva akkoriban. Aztán jött Rui Horta, az akkor már világszerte ismert portugál származású koreográfus Magyarországra rendezni, én pedig elmentem a darab válogatására. Kiválasztott, és ez volt a fordulópont, mikor felismertem, hogy táncosként - akkor még csak táncosként - van keresnivalóm a világban. Egyre több lehetőség jött, külföldre is hívtak, és onnantól már nem volt bennem kérdés. Mentem. De mellette azért megmaradtam óraadónak az egyetemen.

Lehet valakiből profi táncos anélkül, hogy erre tenné fel az egész életét?

A kortárs táncot 16 évesen kezdtem el, de kiskoromban szertornáztam, tehát komoly versenysportolói múlt állt mögöttem, heti hat, napi négy-öt órás edzésekkel. Ez azért kellett hozzá. Biztos voltak, vannak hiányosságaim a kortárs szakképzésben részesülő táncosokhoz képest, amiket nem lehet bepótolni. De ahhoz elég volt a képzettségem, hogy hívjanak nemzetközi produkciókba, és rendelkeztem azzal, ami nekik fontosabb volt, mint a technikai tudás. Nehéz ez az amatőr-profi kérdés, nem lehet éles határvonalat húzni köztük.

Arra lát-e esélyt, hogy a klasszikus és a kortárs tánc közeledjen egymáshoz, vagy még hosszú ideig megmarad ez az ellentét?

A két terület valóban távol esik egymástól, de a különbség az oktatásnál kezdődik, például a balettintézeti oktatás szellemiségében. Ma külföldön a klasszikus balettoktatás során több modern technikát tanítanak, sokkal szélesebb eszköztárat adnak egy táncos kezébe. Azért is vagyunk lemaradva, vagy tartunk máshol, mert a klasszikus balettnek megvan a maga elefántcsonttornya, ami arra épít, hogy a táncosok erre tették fel az életüket, és ebből az is következik, hogy ami nem ez, az értéktelen. Mert akkor mire áldozta az életét? Nyilván a kortárs területet is meg lehet vádolni az ellenkező oldalról távolságtartással. Ha a kortárs társulatok ellehetetlenülnek, ez a szakadék csak mélyülni fog.

Sokan az alternatív színházi terület teljes eltűnését vizionálják, a függetlenek jóval kevesebb állami támogatást kapnak, mint korábban. Ön hogy látja a jövőt?

2010 nyarán zárolták a támogatásunkat, és sokáig nem lehetett tudni, hogy megkapjuk-e azt a pénzt, amiből 2010. január 1. óta elvileg „éltünk". Végül a kétharmadát kaptuk csak meg. 2011-ben sokkal kevesebb pénzt osztottak szét a függetleneknek, most pedig semmi nem garantálja, hogy kiírnak-e pályázatot. Semennyire nem látom a jövőnket, nem tudom, hogy idén miből fizetem a színészeimet, miből fizetem a rezsit, a telefonköltséget. Totális és teljes bizonytalanságban élünk. Én, aki egy tíztagú társulatot, 50 vendégművészt és egy próbahelyet vezetek, nem tudok semmit. Nem minden tagunknak a Tünet Együttes a főállása, de a legtöbbeknek ez jelenti a fő megélhetést.

A döntéshozók amellett érvelnek, hogy a kultúra támogatásának átszervezése szükséges lépés, a mostani helyzet tarthatatlan, újra kell gondolni az állam szerepét a kultúra finanszírozásában.

Egy kísérleti műfaj, ami folyamatosan azon dolgozik, hogy a művészet nyelvét megújítsa, azaz maivá, élővé tegye, és olyan formákat találjon ki, ami egyelőre szokatlan, de később nagy hatással lesz arra, ami történik, nem megy állami támogatás nélkül. A nyugat-európai országok többnyire jóval nagyobbat vállalnak. Amerikában nagyon más rendszer van, és meg is rekedt ebből a szempontból a fejlődésben. Amerika a XX. század első felében a kortárs táncművészet legfontosabb úttörője volt, az állam mára viszont kivonult a kis, független csoportok támogatásából, és ma már sehol sem tart ez ügyben.

Van-e B-tervük a boldogulásra?

Megszűnünk, nem tudunk mit csinálni.

Önnek a matematikuspálya nyújt-e alternatívát?

Három évvel ezelőtt szültem, eddig gyeden voltam. Nem szerepelt a terveim között, hogy visszamegyek tanítani, mert a fő hivatásomnak a Tünet Együttest tekintem, de ebben a helyzetben nincs nagyon más választásom.

Mit szól ahhoz, hogy a Trafó élére Bozsik Yvette került, és sokan attól félnek, hogy magyar táncszínházi központtá alakul át az intézmény?

Nekem nem az az elsődleges problémám, hogy a tánc fellegvára lesz. Egy nemzetközi tekintélyű, hihetetlen presztízsű intézményről van szó. Ez a presztízs nem az épületben lakik, hanem személyekhez kötődik, az ő válogatási szempontjaikhoz, kemény munkájához. Ahhoz, hogy egy vezető azzal tölti az idejét, hogy járja a világot, és térkép van a fejében arról, mi történik Európában, Amerikában. Tudja, hogy az adott országban ki az, aki mindent tud az ottani művészeti helyzetről. A dolog nem pusztán telefonszámok átadásáról szól. Hogy Yvette-ék ezt tudják-e majd folytatni, az nagy kérdés. Nem érzem összeegyeztethetőnek az alkotói munkájukkal, annak ugyanis totálisan ellentmond az elnyert pozíció. Nem tudom elképzelni, hogy Yvette innentől kezdve fesztiválról fesztiválra utazik, és arról beszélget, hogy Belgiumban feltűnt egy új tehetség, és hogy vajon igazi-e, vagy kipukkad fél év múlva. Ez egy más élet: benne kell lenni és rajta tartani a szemedet a teljes nemzetközi kontextuson. Felvetődnek olyan kérdések, hogy hol fog vajon működni a Bozsik Yvette társulat irodája? Ki állapítja meg, hogy ha egy koprodukciót készítenek a Trafóval, akkor mennyi koprodukciós pénzt kap majd a Trafótól? Ez nehéz helyzetbe hozza Yvette-et és Horváth Csabát, támadásokra ad okot. Yvette pályázatában túl kevés konkrétumot találni.

A Tünet Együttes viszont benne van, méghozzá a meghívandó társulatok között. Egyeztetett Önökkel?

Mindenki benne van! Minden jelentős magyar alkotó bele van írva. Magyarán nem tudom, milyen szempontok alapján válogatott. Nem egyeztetett velünk, úgy olvastam a nevem, hogy nem tudtam előre, hogy benne leszünk.

A függetleneken belül a kortárs tánc és színház közti feszültség azóta húzódik, mikor a legutóbbi pályázati kiírás során a táncosok részére sokkal nagyobb pénzt tettek elérhetővé, mint korábban, és emiatt a prózai színházak felháborodtak. Ön jogosnak tartja az elkülönítést?

Nehéz erre röviden válaszolni. Korábban egységes kuratórium döntött a kortárs táncos és színházi területről, egységes konszenzusra törekedve. Nekem az a legnagyobb problémám, hogy tavaly magát a kuratóriumot választották szét. Ezt károsnak tartom, a kortárs kísérletező területen zajló legújabb folyamatok ugyanis a két műfaj határait mossák át. Sokfajta, fizikai és verbális eszközt egyaránt használ egy kortárs rendező, nem lehet megmondani, hogy táncot vagy színházat látunk-e. Lehet azon vitatkozni, hogy a pénzt milyen arányban osszák fel tánc és színház között, ebben egyébként nem konszenzusos döntés született. De a kortárs előadó-művészetet egyben kell kezelni, nem lehet leválasztani műfaj szerint. Ha ez valóban eltolódik a tánc felé, az semmiképp sem lesz jó, mert az egész kontextusában értelmezhető, úgy érdemes nézni.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Fekete György ősszel távozik

Bizalmatlanságra hivatkozva Balog Zoltán felmentette Doncsev Andrást, a Nemzeti Kulturális Alap alelnökét. Fekete György elnöki mandátuma ősszel jár le a Magyar Művészeti Akadémia élén. Veszélybe kerülhet-e az NKA? Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Orbán válaszol: sportolónak futárral, konzervatív professzornak sehogy

Kovács Tamásnak futárral küldött személyes választ Orbán Viktor, miután a vívóbajnok kormánykritikus sorokat fogalmazott a Facebookon. Ami a sportolónak kijárt, a konzervatív professzornak már nem. Nagyinterjú Király Miklóssal, az ELTE jogi karának tanszékvezetőjével a csütörtöki Heti Válaszban.

Hibaigazítás

Az újságosoknál holnaptól kapható friss számunkban interjút közlünk Király Miklóssal, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara tanszékvezető egyetemi tanárával.